Töltött cukkini/tök

Nem túl nagy telken építkeztünk, de a virágoskert egy része hamarabb elkészült, mint a ház, az udvar végében pedig elejétől van egy néhány négyzetméteres zöldséges. A tavaly elkészült fűszerkert köré pedig tovább álmodtam egy darabka kertet, aminek megvalósításában segített Férjuram. Szeretném, ha kicsit nagyobb helyen élvezkedhetnék, de ennyivel is velejár a "már megint nem esik", "azok a fránya levéltetvek", "megint tönkrement az uborka", s így tovább jön a kisebb bosszúságok sora. Szeretem csinálni, olyan jó naponta végignézni, mi mennyit nőtt, s még jobb saját termésből ételt készíteni. Persze nem terem semmiből sem sok, de már többször rántottam cukkinit, főztem tökfőzeléket, zöldbablevest, terem az uborka s kezd érni a paradicsom. 
A nagyra nőtt cukkini sorsa is eldőlt: megtöltöttem, darált hússal. S mivel sok lett a töltelék, egy kisebb tököt is szüreteltem mellé. Így nem csak vacsora, másnapi ebéd is lett belőle, mindenki elégedettségére.



Hozzávalók:
  • 2 nagyobbacska cukkini/tök
  • 2 fej hagyma
  • 2 húsosabb paprika 
  • 3-4 evőkanál olaj
  • 1 kg darált hús
  • 1 evőkanál házi ételízesítő
  • bors
  • 3-4 evőkanál sűrített paradicsom 
  • 1 kicsi cukkini
  • 20-25 dkg sajt (trappista), reszelve
Így készült:
A cukkinit-tököt megmostam, hosszában kettévágtam, magos belét kanállal kivájtam, így négy csónakot kaptam.
A hagymát megpucoltam, a paprikát megmostam, mindkettőt apró kockákra vágtam. Az olajon megpároltam. A kicsi cukkinit megmostam, héjastul belereszeltem. Hozzáadtam a darált húst, sót, borsot, ételízesítőt, s időnként megkavarva, fedő alatt morzsásra pároltam. Belekerült a sűrített paradicsom, a reszelt sajt kicsit több, mint fele.
A cukkinit/tököt tepsibe pakoltam, elosztottam bennük a tölteléket.
180 fokos sütőbe tettem.
Mikor a tök megpuhult- beleszúrt villával ellenőrizem- rászórtam maradék reszelt sajtot, s addig tettem vissza a sütőbe, míg szépen ráolvadt.

 

Terveztem kevés kaprot és csombordot is tenni bele, de elfelejtettem. A tökfélékhez és a káposztához szeretem használni mindkettőt- no majd legközelebb. Mert biztos lesz legközelebb is, mindenkinek ízlett. Nálunk lévő Sógorom még érdeklődött is, hogyan készült. Hát így! 
Sűrített paradicsom helyett néhány friss paradicsomot is lehet beleaprítani. Ha pedig fiatal cukkinit-tököt használunk, ami még nem magos, a kivájt belsejéből is lehet beleaprítani belereszelt újabb tökféle helyett.
Néhány fotó dédelgetett kertecskémről:







4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett, hasonlót én is szoktam csinálni, csak kisebb adagot 😁.
    Nagyon szép a kerted, sok minden megterem benne, de sok munkád is lehet benne. Jó is, ha a saját termésünket ehetjük 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nem terveztem ekkora adagot, de a töltelék mennyisége miatt így alakult. Nem baj, két napi ebéd meg lett oldva! :-)
      Munka is van a kerttel, meg bosszúság is. Szárazság, levéltetvek, permetezni meg nem szeretnék. Néha azt gondolom, hagyom az egészet, aztán mégis öntözöm esténként, s várom, nőjön, érjen. Az viszont nagyon jó érzés, mikor a kertből hozom be az ebédhez valót...

      Törlés
  2. Szép kis kert! Teljék sok örömed benne. Igaz, amit írsz, egyre több a kártevő, meg a küzdés ellenük, de vajon mivel kezelték azokat a dolgokat, amiket a boltban veszünk? Én is küzdök sokat, pedig van némi (30 év) kocakertész tapasztalatom, és amíg győzöm, nem is adom fel.
    A töltött cuki meg biztosan nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-) Most épp a poloskákat szedegetem, ma meg krumplibogarakat fedeztem fel. Van macera, de házit eszünk. No meg szeretem csinálni. Így, kicsiben. Ha nagy kert lenne, lehet, nyűg lenne.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...