Töltött cukkini

 Idén először vetettem gömbcukkinit. Persze az elsőként megnövő rántva készült, amikor csak ökölnyi méretű volt. Amint kétökölnyi lett, töltötten készítettem el. A teraszon tálaltunk, s mielőtt nekifogtunk enni, Férjuram megkérdezte, le sem fotózom? Így telefonnal megörökítettem, s csak utána láttunk hozzá. Aztán jöttek a dicséretek- mindenkinek ízlett, így eldőlt a további kis termések sorsa. 

Hozzávalók:

• 2 nagyobb gömbcukkini
• 50 dkg darált hűs
• 1 nagy fej hagyma
• 2-3 evőkanál olaj
• só 
• bors, paprika
• 1 dl rizs
• 2 evőkanál sűrített paradicsom
• 2-2 paradicsom és paprika
• 4 evőkanál tejföl

Így készült:

A hagymát apróra vágtam, az olajon, csipet sóval megszórva megpároltam. Hozzáadtam a darált húst, még nagy csipet sót és morzsásra pirítottam. Belekerült a bors, paprika, rizs és kétszeres mennyiségű víz, még kis só, és lefedve hagytam megpárolódni-főni. Mikor puha a rizs, ha kell, még sózom, belekeverem a sűrített paradicsomot.

Miközben készült a töltelék, a cukkinit megmostam, félbevágtam, a belsejét kanállal kivájtam úgy, hogy maradjon 1-2 centis pereme. A kivájt tökdarabokat a tepsibe tettem, amiben majd sül, a feldarabolt paprikával és paradicsommal együtt.

A zöldségdarabokra helyeztem a kivájt fél cukkiniket, elosztottam bennük a tölteléket, mindegyikre kentem 1-1 kanál tejfölt.

190 fokos sütőbe tettem, addig sült, míg pirulni kezdett.

Tényleg finom volt, különösen az alján lévő zöldségdarabok. 

Persze sima, hosszúkás cukkinit is meg lehet így tölteni, vagy kicsi főzőtököt. 

Meggyes mákos szelet

Az augusztus igen sűrűre sikeredett. Eddig. De előreláthatólag így folyik egész őszig. Várt és nem várt események váltogatták egymást, kétnaponta. Szó szerint. De legalább volt köztük egy-egy felkészülési nap. 😀 Az egyik várt és örömteli esemény otthoni rokonok látogatása volt. Húgomékhoz jöttek, Nővéremék hozták el őket hozzánk, s vonattal jött, aki nem fért az autóba. Sőt, a gyerekek is itthon voltak, és egy meglepetés vendégünk is volt! 😍 Hosszú idő óta először nyüzsgés volt minálunk. A leves bográcsban főtt, a második sütőben, s persze előző nap többféle sütivel is készültem. Olyanokkal, ami nem krémes és nem kell sokat állni mellette. Azért késő estébe nyúlt, mire minden kész lett. Egyik süti ez a meggyes-mákos volt, amivel az ebéd utáni sétát követően rukkoltam elő. Mindenkinek ízlett, sőt, meglepetésvendégünk  jelezte, igényt tart a receptre is. Legegyszerűbb módja, hogy hozzájusson, hogy én "szűkszavú" bejegyzést írok róla, s elküldöm neki a linket. 😃 Persze még ragozhatnám ezt a napot, ami tényleg simogatóan hatott rám, de csak annyit teszek még hozzá, hogy fotók készítésével kevésbé bajlódtam. Szeretem eltervezni a menüt, beosztani az időt, elkészíteni, megkóstolni, bezsebelni a dicséreteket, de fotózni már legtöbbször nyűg. 

Hozzávalók:

• 4 tojás
• 25 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 20 dkg darált mák
• 20 dkg liszt
• 1,5 dl olaj
• 1,5 dl tej
• 10 dkg csoki (fele tej-, fele fehér csoki)
• 45 dkg fagyasztott magozott meggy / 1 üveg magozott meggy

Így készült:

A meggyet szűrőbe téve lecsepegtettem.

A csokit darabokra vágtam, a mákot megőröltem.

A tojást a cukorral, vaníliás cukorral és sütőporral habzásig kavartam. Hozzáadtam a lisztet és mákot meg az olajat, simára kevertem. Végül a tej került bele több részletben.

A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, rászórtam a csokidarabokat, majd a meggyszemeket is elosztottam rajta.

180 fokos sütőbe tettem, tűpróbáig sült.

Finoman puha lett a tészta, de a meggyszemek adták meg igazán a varázsát. Fagyasztottat használtam, így savanykásabb-lédúsabb volt az egész. A csoki akár el is hagyható, vagy a tetejére is lehet csorgatni, de rosszat semmiképp sem tesz neki. 

Pizzás keksz

 Ha a gyerekek sós rágcsálnivalót kérnek, hát azt sütök! Ugyan érdekesen alakult a kóstolás, mert Gergő megjegyezte, hogy finom, de túl száraz. Mert valamiért pogácsára számított. Végül abban egyeztünk meg, hogy pogácsának lapos, keksznek magas, de mégis csak keksz, az állaga miatt. Roppanós, omlós. Nekem kimondottan ízlett, s most, napok múlva is finom a néhány megmaradt darab.

Hozzávalók:

• 70 dkg liszt
• 2 teáskanál só
• 37 dkg margarin
• 1 evőkanál zsír
• 1 nagy tojás
• 1,5-2 dl joghurt
• 1 csomag sütőpor

A tetejére:

• 4 teáskanál sűrített paradicsom
• olasz fűszerkeverék
• nagy csipet só
• 20-25 dkg reszelt sajt

Így készült:

A tésztához a sót elvegyítettem a liszttel, sütőporral, elmorzsoltam benne a margarint és zsírt. Majd összegyúrtam a tojással és annyi joghurttal, hogy összeálljon a tészta. Azért nagyon kemény se legyen, mert még ki is kell nyújtani.

A paradicsomot elkevertem a sóval és fűszerkeverékkel. A sajtot lereszeltem.

A tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam, közepes pogácsaszaggatóval korongokat vágtam belőle. Tepsibe pakoltam. A fűszeres paradicsommal lekentem, sajtot szórtam a tetejére és 180 fokon pirulásig sütöttem őket. 

Mákos-narancslekváros isler

 Mikor megláttam ezt a sütit, elhatároztam, hogy húsvétra elkészítem. Az időközben hosszúra nyúlt sütendők listájának az élére helyeztem, így volt esélye. Elkészült, persze csak az ötletet csentem, amiért köszönet. Saját linzerreceptemet használtam, mákkal feldobva, a narancslekvár, ami miatt megragadott az egész, mindenképp maradt, fehér csoki híján pedig barna lett a teteje. Szerettük! 😋

Hozzávalók:

A tésztához:

• 70 dkg liszt
• 1 csomag sütőpor
• 1 csipet só
• 20 dkg porcukor
• 30 dkg margarin
• 10 dkg zsír
• 2 tojássárga+ 1 egész tojás
• 1 citrom lereszelt héja
• 2 evőkanál egész mákszem
• 1 üveg narancslekvár
• 10 dkg étcsokoládé+3 evőkanál olaj

Így készült:

A lisztet, sót, cukrot, sütőport összevegyítettem, elmorzsoltam a margarinnal és a zsírral. Hozzáadtam a citromhéjat és mákszemeket, és a tojásokkal összegyúrtam.

A tészta pihent 1-2 órányit, de ez el is maradhat.

Enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam, úgy fél centi vékonyra. Kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggattam, tepsibe rakosgattam. 180 fokos sütőben 6-8 perc alatt megsütöttem őket. Nem kell, hogy megpiruljanak, csak egész enyhén a széle, akkor már jó is. 

A kisült korongokat kettesével narancslekvárral összeragasztottam. 

A csokit gőz fölött az olajjal felolvasztottam. A sütik egy részét teljesen bevontam, a többit csak becsorgattam.

A narancslekvár nem bizonyult elegendőnek, így másfajta került a maradék korongokba. Úgy is finom, persze, de ha van, érdemes bele az ajánlottat használni.

Túrós-spenótos óriáscsiga

Már tavaly is készült ilyen akkoriban, mikor itthonról dolgoztunk, annyi különbséggel, hogy akkor mángold került bele spenót helyett. Egy szerb vagy bosnyák oldalon láttam az ötletet, s a fotó alapján készítettem el, kenyértésztából. A látvány alapján ők valamiféle rétestésztából készítik a hasonló, mindenfélével töltött süteményeiket. De így is finom, frissen tépve, kihűlve szeletelve.  

Hozzávalók:

A tésztához:

• 3 dl tej
• 1 mokkáskanál cukor
• 3 dkg élesztő
• 60 dkg liszt (ebből 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt)
• 1 teáskanál+ nagy csipet só
• 1 dl víz
• 0,5 dl olaj

A töltelékhez:

• 50 dkg túró
• csapott teáskanál só
• bors
• 1 gerezd fokhagyma
• nagy marék spenót
• néhány levél kapor

A tetejére:

• 1 tojás
• szezámmag (fekete)

Így készült:

A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. A lisztet elvegyítettem a sóval, hozzáadtam az élesztős tejet és gyúrni kezdtem. Közben adagoltam még vizet hozzá, annyit, hogy kicsit lágyabb, de nem elterülős tésztát kapjak. Megdagasztottam, majd kicsi liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni. 

A spenótot megmostam, apróra vágtam. A túrót áttörtem, elkevertem a sóval, borssal, zúzott fokhagymával, majd a spenóttal és apróra vágott kaporral (én a fagyasztóból használtam, amit korábban eltettem).

Mikor megkelt e tészta, hosszúkásra nyújtottam, egész vékonyra, kicsit ki is húzkodtam a széleket. Raktam a szélétől két centinyire egy csíkban tölteléket, felsodortam úgy, hogy a tészta beborítsa a tölteléket, majd levágtam ezt a csíkot. Csigává sodortam, nagy tepsi közepére tettem. A tészta szélét újra meghúzkodtam, megpakoltam túróval, feltekertem-becsomagoltam, levágtam, az előző csiga köré tekertem úgy, hogy a találkozásnál kicsit összenyomom a végeket. Addig folytattam, míg elfogyott a tészta. Illetve maradt egy kevés, azt a kör köré, a tepsi négy sarkára raktam a maradék töltelékkel töltve.

A tetejét lekentem felvert tojással, szezámmaggal szórtam.

180 fokos sütőbe tettem a tepsit, s addig sült, míg szépen megpirult a teteje.

Nekem ízlett, reggelire is ezt ettem egy bögre tej kíséretében. Kisebb csigák is készíthetőek belőle, úgy nem kell tépkedni, szeletelni. Pedig tépkedni a legjobb! 😀

Előkerestem a tavaly készült fotóit. Az jóval rusztikusabb kinézetű, de nem kevésbé volt finom:

Gombakrém

 Számomra az egyik legfinomabb kenyérre kenhető dolog. Bár a padizsánkrémet ez sem veri le a dobogó legfelső fokáról. Azért annyiban mindenképp hasonlít hozzá, hogy egyikük sem szépségdíjas. De olyan finomak!

Ilyet már Anyukánk is készített, Tőle tanultuk -ezt is. Többnyire ünnepekkor, vendégeskedések idején készült- s hogy most belegondolok, én sem készítettem soha csak úgy, hétköznapi vacsoraként. Pedig ezen változtatni kéne. Ezúttal is az előételek sorát bővítette még Férjem szülinapján. 

Hozzávalók:

• 1 kg csiperkegomba
• 1 nagy fej hagyma
• 2-3 evőkanál olaj
• só
• bors
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 dl majonéz

Így készült:

A gombát megpucoltam -én le szoktam húzni a külső héját, Húgom mondta, hogy étteremben csak megmosták-, felaprítottam.

A hagymát megpucoltam, az olajon nagy csipet sóval puhára pároltam, majd rádobtam a gombát, még sót, mokkáskanálnyit, s fedő alatt addig hagytam párolódni, míg elfőtt a leve. Ha sok levet enged, le lehet venni róla a fedőt, hamarabb elfő. 

Mikor kész, kevés borsot szórok rá. Ha hűlt kicsit, a fokhagymát belenyomom és botmixerrel krémesre turmixolom. Ha szükséges, még sózom, s már csak a majonézt kell hozzákeverni.

Friss kenyérre kenve nagyon finom.

Én legtöbbször házilag gyártott majonézt használok, bár szinte mindig van otthon bolti is. Persze, hogy van amikor én is a kényelmesebb megoldást alkalmazom. De ebbe is tojássárgából kavart saját készítésű van. Itt már írtam a majonéz készítéséról, de lehet, majd írok egy bejegyzést róla. 

Diós-szilvás süti

Mostanában keresgélek a piszkozatban maradt receptek között. Van, amelyikhez szöveg és fotó is tartozik - ez szerencsére olyan, s még 2019. novemberében íródott-, de legtöbb csak sebtében bepötyögött recept. Azokkal vajban vagyok, nehéz megtalálni hozzájuk a fotót. Előbb-utóbb törölni fogom őket, úgysem érem magam utol az újabbakkal sem. 

Nyár végén Férjem hozott nekem két láda szilvát. Lekvárt főztem belőle, mert a szilvalekvár az nélkülözhetetlen. Persze azt terveztük, hogy testvéreimmel közösen főzünk Anyukánk szilvafőző üstjében olyan igazit. De sehogy sem tudtuk összehozni, nem volt egy olyan hétvége, amelyiken mindenki épp ráérjen. Így nekiveselkedtem, s nagy lábasban kavargattam, kavargattam, míg meguntam, s nem lett olyan kemény, mint szerettem volna.
Ennek a sütinek annyi köze van hozzá, hogy a két láda gyümölcsből persze hagytam egy tállal, s süti is lett belőle. Egyikük ez a gyors kavart, mert hogy-hogy nem, csak ilyenre volt időm. De ez is finom lett.

Hozzávalók:

• 25 dkg margarin
• 25 dkg cukor
• 4 tojás
• 30 dkg liszt
• 1 csomag sütőpor
• 20 dkg darált dió
• 2 vaníliás cukor
• 2 dl tej
• szilva (kb. 50 dkg)

Így készült:

A szilvát megmostam, kisebb darabokra vágtam.

A mikróban megpuhított margarint simára kevertem a cukorral. Egyenként belekevertem a tojásokat, majd belekerült a liszt, sütőpor, darált dió, vaníliás cukor, s több részletben a tej.

Simára kevertem, tepsibe borítottam. Elosztottam a tetején a szilvát, majd 180 fokon tűpróbáig sütöttem.

Egyszerű, gyorsan elkészülő süti. Szilva helyett más gyümölcs is kerülhet a tetejére, meggyel is nagyon finom, de őszibarack vagy alma is illene hozzá.

Szombat esti fánk

 Leányzóm gyakran kéri, hogy süssek neki fánkot. Időnként kedvére teszek... Nem számít, hogy vége van a farsangi időszaknak- ha fánkra szottyan kedvünk, akkor eszünk. Hét közben délutánonként nem igazán van energiám ilyesmivel foglalatoskodni, így szombatra maradt. S hogy ne a szokásos kerek pufi forma legyen, a legkisebb pogácsaszaggatóval kiszúrtam a közepét. Így kis koszorúk lettek. Leányzó meg is dicsérte, mondván, így több a roppanós külső felület. Lekvárral ettük, kinek milyenhez volt kedve- nekem épp meggyhez. 

Hozzávalók:

• 1 kg liszt
• 1 teáskanál só
• 3 evőkanál cukor
• 12,5 dkg margarin
• 1 citrom lereszelt héja
• 4 dl tej
• 4 dkg élesztő
• 3 nagyobb tojás
• olaj a sütéshez
• lekvár / porcukor a tálaláshoz

Így készült:

A tejet megmelegítettem, elkevertem benne egyik evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.

A lisztet elvegyítettem a sóval és másik 2 evőkanál cukorral, citromhéjjal. Elmorzsoltam benne a fél csomag margarint. Hozzáadtam a tojásokat és az időközben felhabosodott élesztős tejet.

Összegyúrtam, megdagasztottam. 

Nekem épp elég volt a 4 dl tej, ha kemény lenne a tészta, még kerülhet bele tej. 

Kicsi liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni. 

Mikor megkelt, deszkára borítottam, jó ujjnyi vastagra nyújtottam. A legnagyobb kerek formával kiszúrtam, közepét kilukasztottam.

Olajat melegítettem, szép pirosra sütöttem benne a fánkok mindkét oldalát. 

A szaggatásnál maradt hulladékot újból összegyúrtam, de azokat már nem lyukasztottam ki, így lett szokásos fánk is. 

A szombat este el nem fogyott süti vasárnapi édesség gyanánt szolgált. Mert az 1 kg lisztből jó sok lett ám! 

Bableves zöldségekkel

 Van, hogy bizonyos személyekre alig emlékszem, hozzájuk kapcsolódó ízemlékekre viszont igen. Ilyen a sok petrezselyemzölddel készült bableves, amit Rózsika néninél ettünk kicsi gyerekkorunkban. Nálunk laktak az emeleten, amikor az lakhatóvá vált. A húgaim egész kicsik voltak, s hagyta, hogy fésüljék őt. Ő pedig sörrel göndörítette a hajukat, bár erre nem igazán volt szükség, szőke fürtjeik maguktól is görbültek. Azt hiszem, ha nem lenne közös gyerekkori fényképünk vele, fel sem tudnám idézni az arcát. Csak ilyen apróságok, meg a leves, ami más volt, mint az Anyukáé.

Amit én főztem, az nem olyan lett, csak a petrezselyemről -ami soha nem marad ki belőle- jutott eszembe Rózsika néni. Anyuka mindig rántással és habarással készítette, ahogy szinte mindig én is. Ezúttal ezek nélkül, sok zöldséggel főztem. S így is finom...

Hozzávalók:

• 50 dkg szárazbab
• 1 fej hagyma
• 3 sárgarépa
• 2 petrezselyem
• darabka zeller
• 1-1 paprika és paradicsom
• 1 csokor petrezselyemzöld
• só
• pirospaprika
• 2-3 evőkanál almaecet

Így készült:

A babot előző este beáztattam.

A hagymát apróra vágtam, a répát, petrezselymet, zellert megpucoltam, mostam, szeleteltem.

A babot bő vízben főni tettem, sóztam. A hagymát is beleborítottam, majd mikor felfőtt, a többi zöldséget. A paprika és paradicsom is feldarabolva került bele.

Kis lángon főni hagytam, míg a bab megpuhul- addigra garantáltan megfő az összes zöldség is. Ha kell, még sózom és mokkáskanálnyi paprikát teszek bele. Kevés ecetet tettem még bele.

A petrezselyemleveleket megmostam, apróra vágtam. Csak akkor teszem bele, mikor a leves teljesen kész és el is zárom alatta a lángot.

Zöldhagymával, friss kenyérrel ettük. Második szinte nem is kell utána, vagy csak valami könnyű, egyszerű- mondjuk palacsinta vagy lekváros bukta. 

Mandulás linzer

Régen minden jobb volt? Nézőpont kérdése. Férjemmel már megbeszéltük, hogy nagyszüleinkhez képest mi igencsak nagy kényelemben élünk. De ennek is megvan az ára: mindennapi hajtás, sok stressz és kiszolgáltatottság. Függés a közművektől, az áruházaktól, de leginkább a pénztől. A nagyszüleink is sokat dolgoztak, de másképp: ők megtermelték nagy részét annak, amit mi megveszünk munkánkért kapott fizetésünkből. Áram volt ugyan, de csak világításra használták, a vizet a kút szolgáltatta, a fa a meleget és egyben a főzési lehetőséget is biztosította, szappant főztek, fontak-szőttek, kenyeret sütöttek, s a termés nagyrészt biztosította az egész éves táplálékot, a gondosan nevelgetett malaccal és udvaron kapirgáló szárnyasokkal, valamint egy-két tehénnel együtt. Valami nevetséges összegű nyugdíjat kaptak, mégis elég volt. Persze ezzel az életformával is együtt járt némi bosszúság, de mindent egybevetve igenis jobb volt. Például nem kellett a boltból venniük a diót! 😀

Én sem vettem sokáig, mert elláttak Nővéremék vele, de a fájuk megbetegedett. Nem véletlenül nem sütök mostanában diós sütiket: mikor legutóbb venni akartam, szembesültem vele, hogy a korábban az ára miatt nagyon ritkán vásárolt mandula olcsóbb. Tényleg. Ezért abból vettem. Ez került ledarálva a sütibe.

 Hozzávalók:

• 50 dkg liszt (+ 1 evőkanál)
• 20 dkg porcukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 citrom lereszelt héja
• 20 dkg darált mandula
• 30 dkg margarin
• 1 nagy tojás
• lekvár (most épp málna)

Így készült:

A mandulát ledaráltam. 

A lisztet, porcukrot, sütőport, vaníliás cukrot, mandulát tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojást és összegyúrtam. Kicsit ragacsos, lágy lett, ezért egy evőkanál lisztet szórtam rá, s ezzel összegyúrva már megfelelő volt az állaga. 

Lisztezett deszkán két részletben kinyújtottam, nagyobb pogácsaszaggatóval korongokat vágtam belőle. Felének a közepét kilyukasztottam.

180 fokos sütőben egész világosra sütöttem őket, csak addig, míg a szélek enyhén pirulni kezdtek.

A maradék tésztát is összegyúrtam, nyújtottam, szaggattam.

Kihűlés után a korongokat kettesével összeragasztottam málnalekvárral. 

Másnapra jól átpuhult.

Szoktam tréfálkozni a férjemmel, hogy eladjuk a házat, veszünk egy tanyát, és odaköltözünk. Bár nem hiszem, hogy ma még működne az önellátás. Csak részben. De pénzre akkor is szükségünk lenne, tehát mellette dolgozni is kéne. Azt hiszem, maradunk... Kapálgatom kis kertemet, bosszankodok, hogy nálunk már megint nem esik az eső.  Eljárunk dolgozni, taníttatjuk a gyerekeinket- Ők a jövőre való befektetésünk. 

Aszalt paradicsomos- olajbogyós kockák

Az utóbbi idők minden családi kiruccanásán azt gondolom, utoljára jöttek velünk a gyerekek. De még a legutolsó, elmúlt heti villámnyaralásunkra is kérdésemre csatlakoztak hozzánk, mindenféle ellenvetés és kikötés nélkül. Ennek nagyon örülök, pedig már igencsak kezdik a maguk útját járni.  De én élvezem a társaságukat, bohóságukat, sztorizgatásaikat. Erre az alkalomra is sütöttem. Hazatérésünk másnapján ment vissza Gergő Szegedre, megint sütöttem. Édeset is, sósat is. Ez a sós készült neki útravalónak, mert szereti a megszokottól eltérőt. A csak ennyire eltérő még nekem is bejön! ☺

 Hozzávalók:

• 1 dl tej
• nagy csipet cukor
• 2 dkg élesztő
• 70 dkg liszt
• 1 teáskanál +nagy csipet só
• 25 dkg margarin
• 1 púpozott evőkanál zsír
• 1 egész tojás+ 1 sárgája
• aszalt paradicsom, fekete olajbogyó (10-12 darab mindkettőből)
• 4-5 levélke bazsalikom
• 2 evőkanál tejföl
• tetejére tojásfehérje, nagy csipet só, 15 dkg reszelt sajt (füstölt)

Így készült:

Az aszalt paradicsomot (olajban eltett) és az olajbogyót apróra vágtam, a bazsalikomleveleket is.

A tejet a csipet cukorral megmelegítettem, elmorzsoltam benne az élesztőt, hagytam felfutni. 

Közben a lisztet, sót (púpozott teáskanállal mértem, meg egy nagy csipettel dobtam még bele, de mehet kettő is, leheletnyit sótlan lett)  tálba tettem, elvegyítettem , majd elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojásokat, élesztős tejet és gyúrni kezdtem. Közben még két evőkanál tejföl került bele, hogy megfelelő állagú legyen a tészta. Legvégül beledolgoztam az apróra vágott hozzávalókat.

Egy órányit pihenni hagytam a tésztát, kicsi liszttel megszórva, letakarva.

Közben a tojásfehérjét a sóval villával kissé felvertem, a sajtot lereszeltem.

A tésztát kinyújtottam, lekentem a tojásfehérjével, rászórtam a sajtot, rá is nyomogattam, majd derelyemetszővel kockákra vágtam. Tepsibe pakoltam, majd 190 fokos sütőben pirosra sütöttem.

Finoman roppanós, jó kis rágcsálnivaló lett belőle. A bazsalikom teljesen elveszett benne, abból legközelebb többet tennék bele, meg sóból is. 

Pécs környékén kirándultunk, ami régi vágyam volt, de mostanig nem jutottunk el odáig. Annyira tetszett az a vidék mindegyikünknek, hogy úgy döntöttünk, oda még vissza kell mennünk. Pécs gyönyörű, nagy tömeg egyedül az éttermekkel tűzdelt sétálóutcán volt. Megnéztük a nevezetességek egy részét, köztük az ókeresztény sírkamrákat, amit évekkel ezelőtt becsúsztattam a mindenképp látni kell helyek tarisznyájába. Orfű tavai is csábítóak, bár van élet körülöttük, mégis békés, nyugodt hely. A magyarhertelendi strand fért még bele a néhány napba, hazafele pedig Pécsváradon időztünk el kicsit.