Ropogós sajtos rúd

Még karácsony előtt, MrsSame blogján leltem rá erre a nagyon finom sós ropogtatni valóra. Annyira finom, hogy rövid időn belül kétszer is elkészült: karácsonyra, majd a nagy sikert látván szilveszterre is, még több. Az elsőt még lefényképezni sem sikerült, de az újabb adagot rögtön kisülés után lekaptam:-)

Mivel növeltem az adagot, a recepten is módosítottam, de csak picit:-)

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 50 dkg margarin
  • 2 evőkanál zsír
  • 3 tojás sárgája
  • 2-3 dl tejföl
  • 3 kiskanál só
  • reszelt sajt és magok (szezám, mák, napraforgó, lenmag) a tetejére
Így készült:
A lisztet és sót a margarinnal és zsírral elmorzsoltam. Hozzáadtam a tojássárgákat és 2 dl tejfölt, alaposan összegyúrtam. Ha szükséges, kerülhet még bele tejföl, nekem most elég volt a 2 dl . Néhány órát hideg helyen pihentetjük, akár egy éjszaka is.
Két részre osztottam. Felét enyhén lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, megszórtam reszelt sajttal, néhányszor átmentem rajta a nyújtófával, hogy jól rátapadjon. Derelyemetszővel rudakra vágtam, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, 180 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütöttem.
A tészta másik felére magkeveréket szórtam, belenyomkodtam. Ugyanúgy jártam el vele, mint a sajtossal.
MrsSame tojásfehérjével lekente a tésztát, én ezt kihagytam, de ezen nem múlott a siker.

Nem volt ideje sokáig állni, de hosszú ideig ropogós marad, állítólag:-) De az biztos, hogy nagyon finom. Fiam azt mondta, nagyon finom ez a leveles tészta. Tényleg összetéveszthető.
MrsSame, köszönöm a receptet, visszatérő lesz:-)

8 megjegyzés:

  1. Örülök,hogy nálatok is ilyen nagy sikere volt. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom , mik is szeretjuk! B.U.E.K

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta! Biztosan nagyon finom ha ilyen kapós volt, egyszer majd kipróbálom!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki!Jó sütögetést kívánok neked erre az esztendőre is!!Boldog új évet!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néz ki, nálunk is a sajtos rúd fogyott el elsőnek. Csak kitettem és nekem már nem is jutott, mire észbekaptam:)

    VálaszTörlés
  6. Imádom a sós sütiket, és ez is nagyon guszta! Nem is tudom, hogy a sajtosat vagy a magvasat választanám, vagy mindkettőt?! :)

    VálaszTörlés
  7. MrsSame, óriási sikere volt:-)

    Adela, lehet ezt nem szeretni? Tényleg nagyon fincsi. Sütném is a következő adagot belőle:-)

    Éva, merem ajánlani, biztos nem okoz csalódást!

    Zsuzsa, köszönöm szépen, ugyanezt kívánom Neked is!

    Trollanyu, a nagy bőségben szerintem jobban is esik a sós süti. Nálunk legalábbis ez a tapasztalat, ezért mindig nagyobb mennyiséget sütök belőle.

    Petra, köszi! És még finom is:-) BÚÉK!

    Hankka, én is odavagyok a sós sütikért:-) Mindkettőt ajánlom...

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...