2 dl-es bögrével mérve:
- 2 bögre cukor
- 4 tojás
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 bögre olaj
- 1 bögre tejföl
- 3,5 bögre liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 evőkanál kakaó+ 2 evőkanál tej
- barack
Így készült:
A megmosott gyümölcsöt felkockáztam. (Ott árválkodott két őszibarack is, az is közé került, amúgy a sárgabarack volt a több.)
A cukrot, vaníliás cukrot a tojásokkal elkevertem. Hozzákevertem az olajat, tejfölt, majd a sütőporral elkevert lisztet. Sima masszát kavartam belőle.
A massza több, mint felét sütőpapírral bélelt tepsibe borítottam. A maradékba kevertem a kakaót és tejet. A világos masszára csorgattam.
A tetejére szórtam a gyümölcsdarabokat.
180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.
Szeretem a sárgabarackot. Ez is finom volt, de ami a szüleim kertjében éretten potyogott le a fáról, na az volt az igazi.
Rég meséltem. Most a barackról eszembe jutott... Hosszúra nyúlik vissza a történet gyökere, de megpróbálom röviden összefoglalni.
Egy olyan utcában laktunk (jó hosszú volt, sok mellékutcával), ahol többnyire magyarok éltek. Valószínűleg azért szemelték ki ezt a környéket lakótelep építésére. Olyan áron, hogy a házakat lebontják, cserébe az életüket kertes házban leélők kaptak panellakást. Nagyon közeledett mihozzánk a bontás és randa panelek építése, már túloldalt a barátnőmék házát eltüntették a föld színéről, a felső szomszédunk is kiköltözött. Apukámék próbáltak minden követ megmozgatni, hogy megússzuk a bontást (a két házzal lejjebb lévő román család a tervek szerint megúszta volna), húzták az időt, nem fogadták el a felajánlott lakást, már kettőt adtak volna, s akkor jött a nagy forradalom. Megúsztuk. De nem nagyon örülhettünk neki. A kertünk oldalába egy négy emeletes panel éktelenkedett, a lakók a kertbe dobálták a szemetet. A kert alját pedig elvették, mert kellett az útnak, ami alatt szintén újonnan felhúzott épületek sorakoztak.
Az egyik barackfánk így majdnem a kert aljára került. Nem bírtuk megőrizni a rajta termő gyümölcsöt. A betelepítettek gyerekei nem ismerték az enyém-tiéd fogalmát. Egy alkalommal azt vettük észre, hogy a kerítés túloldaláról az összeverődött siserehad kövekkel dobálja a fát. Nem tudom, mit gondoltak, hogy a bedobott kő nyomán az alig érő barack majd kiugrál hozzájuk? Húgaimmal nekifogtunk visszadobálni a köveket, ahonnan jöttek. Egyik kő egy kisfiú fején landolt. Szegény üvöltve elrohant. (Nem akartuk bántani őt, véletlen volt, mai napig sajnálom a gyereket.) A közelben beszélgető nők, akik addig rá sem szóltak a dobálózó gyerekekre, minket persze lehordtak. Azt mondanom sem kell, hogy nem magyarok voltak...
Ez csak egy apróság... És még mennyi minden volt...
.JPG)
De szép barackok, és milyen szép süti készült belőlük :-)
VálaszTörlésElolvastam amit írtál a kertetekről, nagyon szomorú történet, és gondolom hogy sok hasonló történhetett veletek és általában a magyarokkal azokban az időkben. Aki nem élte át, azt el sem tudja képzelni...
Nekünk is volt egy nagy barackfánk kiskoromban, már akkor öreg fa volt, rengeteg termett rajta, szép nagyok. Én is úgy emlékszem, hogy amik lepotyogtak, azok voltak a legfinomabbak. Amit a piacon lehet kapni, annak az íze meg sem közelíti, sajnos.
Köszönöm, Katalin!
TörlésLenne még mesélni való bőven, hisz minden alattomos eszközt megragadtak, hogy az életünket nehezebbé tegyék. Mi meg annál inkább ellenálltunk.
Ami a barackot illeti... A boltban, piacon kaphatót valószínűleg éretlenül szedik le, azért nincs olyan jó íze. Van az udvaron egy kis barackfánk, nő szépen, de termés még csak kóstolónyi volt rajta. Tavaly is, idén is virágzáskor kapta telibe a fagy... Talán majd jövőre terem! :-)