Bukarest szelet

No nem szülőhazánk fővárosáról akarok írni, hanem annak a sütinek a receptje következik, amelyet a gyerekek minden ünnepre rendeltek Mamától. S ez az utolsó süti, amely a Keze nyomát viseli.
Nála készültünk  karácsonyra, s én vállaltam át az Ő eddigi feladatát, a bukarest megsütését. Én még soha nem sütöttem, többször is kikértem a tanácsát, s látva esetlenségemet, felajánlotta, hogy majd ő elvágja háromba a piskótát. Nagyon örültünk, hisz jó jelnek vettük, hogy egyáltalán van kedve s ereje kijönni a konyhába. Olyan szépen háromba szelte a sütit...


Hozzávalók:
A piskótához:
  • 9 tojás
  • 9 evőkanál cukor
  • 7 evőkanál liszt
  • 2  evőkanál kakaó
  • fél csomag sütőpor
  • csipet só 
A krémhez:
  • 6 dl tej
  • 1 vaníliás pudingpor
  • 1 epres pudingpor
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 4-5 csepp mandulaaroma
A sziruphoz:
  • 3 dl víz
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 rumaroma
  • 1 vaníliás cukor
A tetejére
  • 1 ét tortabevonó csoki (10 dkg)
  • 3 evőkanál olaj
Elkészítés:
Elkészítjük a piskótát: a tojások fehérjét és sárgáját különválasztjuk. A sárgákat fele cukorral és a sütőporral fehéredésig keverjük. A fehérjét a csipet sóval felverjük, majd a cukor másik felével tovább verjük, míg kemény lesz. A habot a sárgájára borítjuk, s kanalanként, óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és kakaót. Kikent vagy sütőpapírral kibélelt tepsiben sütjük.
Ha kihűlt, vízszintesen 3 lapra vágjuk.
A krémhez külön megfőzzük 3 dl tejben az epres pudingot, a többi tejben a vaníliásat, melyet a végén a mandulaaromával ízesítünk-színesítünk. Míg hűlnek a pudingok, a margarint elkeverjük a cukorral, megfelezzük, felébe a rózsaszín puding kerül, másik felébe a zöld színű.
Elkészítjük a szirupot: a vízben elkeverjük a hozzávalókat, míg a cukor feloldódik.
Összerakjuk a sütit: az alsó lapot megöntözzük a  szirup harmadával, rákenjük egyik krémet, ráemeljük a második lapot, meglocsoljuk, a másik krém következik. A legfelső lapot is meglocsoljuk, de a vágott felületét, mert a teteje nem issze be a szirupot, s a lapot ráfordítjuk a sütire. ( Ezt is Anyukám tanácsolta)
A tortabevonót az olajjal vízgőz fölött felolvasztjuk, s bevonjuk vele a süti tetejét.

Ennek a sütinek is van története. Mikor még gyerekek voltunk, s  véletlenül nem volt vasárnapra süti, kaptunk pénzt,  hogy vegyünk cukrászdai sütit. Olyankor vettünk bukarestet, mert azt szerettük. A recepthez később jutottunk hozzá , talán mikor Anyuka cukrászdában dolgozott.
A nővérem fia is kedvelte, már aprócska korában is "buszkurestet" kért.  Ha pedig Mama később megkérdezte a kis unokáktól, mit süssön, ezt rendelték, ő meg készségesen eleget tett óhajuknak. Szerintem most is lesi minden kívánságukat...

2021. december
Tíz év elteltével újra elkészült. A piskóta sem úgy sikerült, ahogy elvártam tőle, aztán az elvágása is  feladta a leckét. Megoldottam ugyan, de jól jött volna egy segítő kéz, de legalábbis szóbeli támogatás. Most is... 
Meg azt gondoltam, készítek szebb fotót a sütiről- ez sem jött össze. Úgy látszik, ezt csak Anyukánk tudta igazán szépre elkészíteni.





Anyukánk emlékére

Sajnos 19-én itt hagyott minket.
Váratlanul, s itt maradtunk értetlenül, tudatlanul.
A Tiszteletes Úr valami hasonlót kérdezett, hogy mi az, amit neki köszönhetünk, amit ránk hagyott. Én elmosolyodtam. Hát mindent! Életet adott nekünk, felnevelt, a kicsiből igyekezett sokat biztosítani . Összetartást, szeretetet, a család fontosságát, egymás megbecsülését... S mindezt nem szóval, hanem személyes példamutatásával. Értünk élt. Soha nem az ő jóléte, érdeke volt az első, hanem a miénk.
Többé már nem süt az unokáinak bukarestet, a vejeinek krémest, hanem hájast süt odafenn az Apukánknak, akihez olyan nagyon sietett.
Remélem , végre boldogok!

Mandulakrémes szalalkális lapok

A recept Anyukámtól származik, de mivel a lapokhoz tartozó krém nem tűnt túl szimpatikusnak, mást találtam ki.
Hozzávalók:
A lapokhoz:
  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg vaj vagy margarin
  • 15 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom leve és héja
  • 1 csomag szalalkáli
  • 2 tojás
A krémhez:
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál liszt
  • 6-8 csepp mandulaaroma
Tetejére:
  • 10 dkg ét tortabevonó
  • 3-4 dkg fehér csoki
Elkészítés:
A lapokhoz valókat összegyúrjuk, 4 egyenlő részre osztjuk, kinyújtjuk, tepsi hátán sütjük.
A krémhez a lisztet előbb kevés tejben simára keverjük, majd apránként a többit is hozzáadjuk, s állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Ha kész, hozzáadjuk a mandulaaromát. Ízlés szerint lehet többet is csepegtetni bele. Időnként magkavarva hűtjük ki. A margarint kikeverjük a cukorral, majd hozzákanalazzuk a kihűlt mandulás pépet.
Megtöltjük a lapokat.
A tortabevonókat külön-külön gőz fölött felolvasztjuk, a barnával bevonjuk a sütit, a fehérrel pedig körkörösen becsorgatjuk.

Azért álljon itt az eredeti krém összetétele is:
  • 4 tojássárga
  • 5 kanál kakaó
  • 5 kanál cukor
  • 5 kanál liszt
  • 7 dl tej
  • 10 dkg vaj
  • 4 tojásfehérje felvert habja
A tojássárgákból, kakaóból, lisztből, cukorból a tejjel pépet kell főzni. Még melegen hozzáadandó a vaj, valamint a tojások habja.
Talán a nyers tojásfehérje riasztott vissza ennek a krémnek az elkészítésétől, ugyanis irtózok a nyers tojástól, legyen szó sárgájáról vagy fehérjéről. Gőz fölött felverve ok, de így... De most úgy gondolom, egyszer elkészítem ezzel a krémmel is, persze tojás nélkül. Mert a kakaós krémmel mutatósabb lenne ez a süti.

Lia

Ez egy régi recept, egy középiskolai osztálytársamnak, Rozinak köszönhetem, akinek kedvence volt. Nekem is egyik kedvencem...
Hozzávalók:
A lapokhoz:
  • 60 dkg liszt
  • 25 dkg cukor
  • 10 dkg zsír
  • 2 tojás
  • 1 csomag szalalkáli
  • 1 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál kakaó
A krémhez:
  • 5 dl tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaó
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
Tetejére:
  • 10 dkg tortabevonó csoki
  • színes tortadara
Elkészítés:
A szalalkálit valamint az élesztőt 1-1 dl tejben feloldjuk. A lisztben elmorzsoljuk a zsírt, hozzáadjuk a cukrot, tojást, végül a tejben feloldott fújtatókat. Kettőbe osztjuk, felébe belegyúrjuk a kakaót.
Mindkét részt, a sárgát és barnát is 3-3-ba osztjuk, vékonyra nyújtjuk őket, s tepsi hátán megsütjük.
A krémhez a lisztet és kakaót összevegyítjük, kevés tej hozzáadásával simára keverjük, majd a többi tejjel együtt pépet főzünk belőle. Míg hűl, kikavarjuk a margarint a cukorral, közben a pépet is megkavargatjuk, majd ha már csak langyos vagy teljesen hideg, kanalanként a margarinhoz adjuk.
Összerakjuk a lapokat: egy sötét lap, krém, világos lap, krém, s megismételjük, míg elfogynak a lapok.
A tetejét bevonjuk a gőz fölött felolvasztott tortabevonóval, s beszórjuk tortadarával.

Mivel nekem nagy tepsim van, nem sikerült 3-3 lapot nyújtani a sötét- és világos lapokból, így 2-2 lap lett. Egyébként sem erősségem a tepsi formájú lapok nyújtása, rendszeresen feladják a leckét, főleg, ha még vékonyra is kell nyújtani.
Egy trükk hasonló cipőben járóknak: a kissé kajla lapot ráteszem a tepsi hátára, s ott nyújtom tovább. Ahol lelóg, ott levágom, s kipótolom belőle a lyukas részeket. Krémmel összerakva úgyse fog látszani, hogy rongyos lett. A legszebb lapot hagyom meg a legfelsőnek.

Kávés kedvenc

Ez a süti nagyjából az én kreálmányom. Egy másik receptet módosítottam, a krém elkészítéséhez megint egy másik adta az ötletet. A kávé pedig feldobta az egészet.
Hozzávalók:
A lapokhoz:
  • 35 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 5 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaó
  • 1 evőkanál őrölt kávé
  • 1 csomag szalalkáli (0,5 kg liszthez való)
  • 1 dl tej
  • tejföl
A krémhez:
  • 4 dl tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál őrölt kávé
  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
A beszóráshoz:
  • 10 dkg őrölt dió vagy mogyoró
Elkészítés:
A lapokhoz a margarint elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a tojást, kávét, kakaót, cukrot, a tejben feloldott szalalkálit, összegyúrjuk. Ha nem állna össze, kevés tejfölt adunk hozzá. Kemény, nem ragacsos tésztát kell kapnunk. Ha mégis ragadna, pici lisztet adhatunk még hozzá.
3 részre osztjuk, vékonyra nyújtjuk, tepsi hátán sorra kisütjük őket.
A krémhez előbb a pépet főzzük meg: a lisztet és kávét simára keverjük kevés tejjel, majd a többi tej hozzáadásával állandóan kevergetve sűrű pépet főzünk. Míg kihűl, időnként megkeverjük. Közben elkeverjük a margarint a cukorral, s a kihűlt pépet kanalanként adjuk hozzá.
Megtöltjük a lapokat, a felső lapra, a tetejére is krémet kenünk, s beszórjuk a darált dióval vagy mogyoróval.

Ezt a receptet a nosalty-ra is beküldtem, ugyanúgy, mint a most következőt.

A hónap témája: Szalalkális sütik

A húgomnak szalakális sütirecepteket ígértem. Van néhány a tarsolyomban, itt majd megtalálja őket.
Elég gyakran sütök szalakális lapokat, szeretem őket, mert mindig puha, kellemes állagú lesz az eredmény. A kedvenceim is ezek közül kerülnek ki.
A szalalkáli ammónium-hidrogén-bikarbonát, mely a sütés során széndioxidra, vízre és ammóniára bomlik. Csak vékony süteménylapok lazítására alkalmas. (Ezt mind nem magamtól tudom, egy régebbi Kiskegyed konyhájában találtam az infót.) Sütés közben kellemetlen illatot áraszt, de ez az ízét nem befolyásolja, a végeredmény annál kellemesebb lesz.
Puff neki! Most kell rájönnöm (2011.03.11.), hogyan írjuk helyesen: SZALALKÁLI. Ott volt számtalanszor a szemem előtt, s elsiklottam felette. No de a jó pap is holtig tanul...

Már megint kürtős

Vettem a fáradságot, s utánanéztem eme székely sütemény helyesírásának. Mivel a kályhacsőről, azaz a kürtőről kapta a nevét, hosszű ő-vel írjuk helyesen. Valóban, az eredeti kalács kályhacső méretű, méltán viseli a kürtős nevet.

Ötletet adnék azoknak, akik nem mennek el Székelyföldig kürtőskalácssütőt vásárolni. Anyukám régen tepsiben is sütötte, bár neki is volt fahengere. A sütőben sült változatot kukorica kórójára(kukorica szárából vágott kb. araszos botocskára) tekerte fel, melyet a kertből szerzett be azon frissiben. Rátekerte a megkelt tésztát, cukros dióba forgatta, s szépen egymás mellé bepakolta a tepsibe. Ezek mini kürtősök lettek, de annál finomabbak.
Mivel nem mindenki termeszt a kertjében kukoricát, használható fólia vagy papírtörlő karton hengere, melyet bevonunk alufóliával, s vékonyan beolajozunk, mielőtt rátekerjük a kürtősnek szánt kelt tésztát. Beforgatjuk cukros dióba, kókuszba, tepsibe pakoljuk, s a sütőben megsütjük.

Már csak az van hátra, hogy lefotózzam az általam használt kürtőssütőt, s feltöltsem, de ez nem ma lesz.

Tojásfehérje süti

Sok sütihez csak a tojások sárgáját kell felhasználni, mint az előbbi kürtőshöz is. Így összegyűlnek a fehérjék, amivel szintén kell kezdeni valamit, hisz válság van, nem pazarlunk. Kalácssütést követően gyűlt össze 6 darab fehérje, s hogy ne romoljon ránk, született a következő süti.
Hozzávalók:
  • 6 tojás fehérje
  • 20 dkg cukor
  • 2 evőkanál liszt
  • 10 dkg darált mogyoró
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg csokidarabos müzli
  • csipet só
  • fél csomag sütőpor
Elkészítés:
A tojásfehérjéket a csipet sóval felverjük, hozzáadjuk a cukrot, s tovább verjük, míg kemény, fényes habot kapunk. Óvatosan beleforgatjuk a többi hozzávalót, s kikent, lisztezett tepsibe simítjuk. Nem túl forró sütőben, kb. 150-160 fokon sütjük.

Kürtős kalács

Annak még utána kell néznem, hogy kürtös vagy kürtős ez a kalács? Mert különböző helyesírással találkoztam vele, de mi kürtősnek ejtjük.
Ez egy jellegzetes székely süti, kelt tésztacsíkokat tekernek farúdra, amit aztán parázs felett forgatva sütnek. S mivel volt szerencsém az eredetihez, tapasztalatból mondhatom, páratlanul finom, legyen cukros, diós, fahéjas, vagy kókuszos- bár ez utóbbi nyilván nem hagyományos.
Nekem sajnos nincs lehetőségem ilyet sütni, de egyik székelyföldi utunkon beszereztem egy kürtőskalácssütő készletet, ami négy farúdból áll, fém nyéllel , valamint egy szögletes olajtartályból. Tehát az én kürtősöm olajban sül, de így is nagy sikere van.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 3 dkg élesztő
  • 5 dl tej
  • 3 tojás sárgája
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 kiskanál só
  • 12,5 dkg margarin
A sütéshez:
  • 0,5 l olaj
A forgatáshoz:
  • 20 dkg porcukor
  • 2 vaníliás cukor
Elkészítés:
3 dl langyos tejben elkeverjük a cukrot, míg feloldódik, hozzáadjuk az élesztőt, s hagyjuk felfutni.
Közben a margarint elmorzsoljuk a liszben, hozzáadjuk a sót, az élesztős tejet, a tojások sárgáját, összegyúrjuk, s még annyi tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Simára dagasztjuk, s pici liszttel megszórva, kendővel letakarva 1-1,5 órát kelesztjük. Ez idő alatt kétszeresére kell keljen.
Liszttel enyhén megszórt táblán kinyújtjuk, csíkokra vágjuk, a csíkokat rátekerjük a farudakra úgy, hogy enyhén fedjék egymást a tésztaszélek. A közben felmelegített olajban kettesével, állandó forgatás közben világosbarnára sütjük. Ne legyen nagyon forró az olaj, hogy biztosan átsüljön.
A porcukrot egy tálcán elterítjük, hozzákeverjük a vaníliás cukrot, s ebbe forgatjuk bele a kisült kürtősöket.

Ez mindenképpen két emberes munka, egyikük süti, míg a másik készíti elő a következő farúdra a sütnivalót.
S hol lehet beszerezni ilyen készletet? Hát Székelyföldön. Én Korondon vásároltam. S nem csak ezért érdemes elmenni odáig, ennek a vidéknek olyan varázsa van, hogy azt minden magyar embernek meg kell tapasztalni.

Ember tervez...

Hát igen, ember tervez, Isten végez. Végül nem úgy zajlott a karácsony, ahogy elterveztem. Anyukám megbetegedett, én meg hagytam csapot-papot, s mellette töltöttük az ünnepet megelőző hetet s a karácsonyt is. Nem éppen a legszebb karácsony lett, de semmit sem sajnálok, csak Anyukám gyógyuljon meg. A lányom is ezt kérte az Angyaltól.
Hát akkor boldog új évet kívánok mindenkinek, egészségben, békességben...

Mézes zserbó

Megintcsak a Príma Konyha Magazin szolgáltatta az ihletet, vagyis a sütis különszám. De szokás szerint más lett a végeredmény, mint az eredeti recept. Az grízes krémmel töltött mézes lapokat ír le, s nekem menet közben jutott eszembe az Anyukám által gyakran sütött mézes krémes, mely középen lekvárral van töltve, egyébként szinte ugyanaz. De jót tett neki a savanykás lekvár, mert különben túl édes lett volna. S jobb szeretem, ha nem töményen cukros egy süti.

Hozzávalók:
A lapokhoz:
  • 20 dkg cukor
  • 2 evőkanál méz
  • 1 dl tej
  • 12,5 dkg margarin
  • 1 tojás
  • 60 dkg liszt
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
A töltelékhez:
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál gríz
  • 25 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 1 vaníliás cukor
  • savanykás lekvár
A mázhoz:
  • 10 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 2 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál tej
Elkészítés:
A lapkhoz a cukrot, margarint, mézet, tejet, tojást tűzálló tálba tesszük, s kb. 15 percen keresztül kevergetve főzzük, míg világosbarna színt kap. Hozzáadjuk a lisztet és szódabikarbónát, összegyúrjuk, 4 részre osztjuk, vékonyra nyújtjuk, s tepsi hátán egyenként kisütjük.
A krémhez a tejet a grízzel sűrűre főzzük. A margarint a cukorral és vaníliás cukorral elkeverjük, s hozzáadjuk a kihűlt tejbegrízt.
Az első lapot megkenjük a krém felével, erre kerül a második lap, amit lekvárral kenünk ( én ribizlilekvárt használtam), erre a harmadik lap, amire a krém másik felét kenjük, s az utolsó lappal lefedjük. Tenyérrel kissé lenyomkodjuk, elegyengetjük.
A mázhoz valókat összefőzzük, a süti tetejére kenjük, hagyjuk megszilárdulni, utána szeletelhetjük is.

Én elkövettem azt a hibát, hogy nem főztem eleget az elején a hozzávalókat, és sápadt lett a süti. Összegyúrni sem volt könnyű, mert forró volt, de a kinyújtás még ezen is túltett. Kissé nehézkes volt, de elkészült, s nem került a "többet nem sütöm meg " kategóriába, főleg, miután a családnak is ízlett.

Advent

Nemsokára karácsony...
Advent a karácsonyt megelőző négyhetes időszak. A szó latin eredetű, jelentése megérkezés, eljövetel. Az 5-6. századra nyúlik vissza az eredete, s vallási előkészületet, azaz böjtöt s hajnali miséket, a régi magyar nyelven "aranyos misét", "angyali misét" jelentett. Ma már sajnos, egész mást.
Rohanást valami után, amiről azt hisszük, pótolja a szeretetet, amire már nem jut idő.
Nagyon szeretem a karácsonyt. Nekem a családi együttlétet jelenti, s ez valószínűleg a múltban gyökerezik. Nem emlékszem a gyerekkoromból ajándékokra, valószínűleg nem is kaptunk nagy dolgokat, mégis olyan hangulata volt, hogy kellemes és megismételhetetlen eseményként maradt meg emlékeimben: közös sütés-főzés, fenyőfa, házi készítésű szaloncukor, a templomi karácsonyi műsort követő családi vacsora Nálunk ma sem az ajándékozás a központi esemény, persze, a gyerekek kapnak ajándékot, s mi annak örülünk, hogy ők boldogak, s hiszik, hogy azért jött el hozzájuk az Angyal, mert jók voltak. S tényleg jó gyerekek.
Idén is együtt díszítettük a lakást házi készítésű díszekkel, a gyerekek szobájában van "színes akármi" is, ahogy a fiam nevezte el a színes égősorokat, mert rajonganak érte; együtt fogunk sütni-főzni, karácsony estéjén elmegyünk a templomba, majd hangulatosan megterítünk -a lányom nagyon érti a módját- , az Anyósomékkal együtt vacsorázunk, másnap Anyukámékhoz megyünk.... Nálunk így zajlik a karácsony.
Tehát a szívekben legyen karácsony, ne a külsőségekben.

Szezámmagos-mákos rudak

Kedvenc gasztronómiai magazinomban, a Príma Konyhában találtam ennek az igen finom sós sütinek a receptjét. Egyszerű, nagyszerű, és úgy gondolom, elronthatatlan. No és ízlés szerint variálható.

Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 margarin (25 dkg)
  • 1 kiskanál só
  • 1 kiskanál egész mákszem
  • 1 dl tejföl
  • 10 dkg reszelt sajt
Tetejére:
  • 1 tojásfehérje
  • szezámmag
Elkészítés: A lisztet elkeverjük a sütőporral, elmorzsoljuk a margarinnal, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Kemény, jól gyúrható tésztát kell kapnunk.
Kétfele osztjuk, s tepsi hátán kinyújtjuk, enyhén felvert tojásfehérjével lekenjük, szezámmaggal szórjuk. Derelyemetszővel tetszés szerinti vastagságú s hosszúságú rudakra vágjuk, s mehet is az előmelegített sütőbe. A másik felével is így járunk el. Szép világosbarnára sütjük.

A tetejére kerülhet más mag is, esetleg reszelt sajt. A belekerülő sajt ízlés szerint lehet füstölt sajt, vagy más, reszelhető sajt.

Ezt a stanglikészítő módot egyik unokatestvéremtől lestem el. Annak előtte egyenként pakolgattam tepsibe a kis rudakat, kenegettem, szórtam. Így sokkal gyorsabb, egyetlen hátránya, hogy esetenként összeragadnak a rudacskák, de sütőporos tészta lévén, ennél a sütinél bátran alkalmazható ez a módszer.

Babapiskótás süti





Vendégeink jöttek, két kedves, ritkán látott nagynéni, s ebből az alkalomból szerettem volna előrukkolni valami különleges sütivel. A receptet egy régi Fakanál receptgyűjteményben találtam, ígéretesnek tűnt, de persze, szokás szerint változtattam rajta.

Hozzávalók a tésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 8 dkg zsír
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 dkg szalakáli
  • 1 evőkanál kakaó
  • fél dl tej
Krémhez :
  • 5 dl tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  •  2 csomag vaníliás cukor 
  • 1 csomag babapiskóta (20 dkg)
  • 10 dkg cukor  
  • 10 dkg ét tortabevonó
  • 3 evőkanál olaj 
Elkészítés: A lapokhoz való lisztet elmorzsoljuk a zsírral, hozzáadjuk a tojást, cukrot, kakaót, a tejben elkevert szalakálit. Sima tésztává gyúrjuk. Kettőbe osztjuk, s két lapot nyújtunk belőle, tepsi hátán sütjük.
A krémhez előbb a pépet főzzük meg: a lisztet kevés tejben simára keverjük, majd a többi hozzáadásával állandó keverés közben sűrűre főzzük. Időnként megkavarva kihűtjük. Közben a puha margarint is elkeverjük a cukorral és vaníliás cukorral, s kanalanként beledolgozzuk a kihűlt pépet.
A 10 dkg cukrot világosbarnára karamellizáljuk. Ne legyen túl sötét, mert keserű lesz. Hozzátöltünk 1,5 dl vizet, s addig főzzük, míg a karamell feloldódik.
Az egyik lapra rákenjük fele krémet, ezen elosztjuk a karamelles öntetbe belemártott babapiskótát, rákenjük a maradék krémet, s befedjük a másik lappal.
A tortabevonót gőz fölött 3 evőkanál olajjal felolvasztjuk, s a süti tetejére kenjük.
Jó, ha előző nap elkészítjük, hogy legyen ideje megpuhulni, összeérni az ízeknek.

Az eredeti receptben több cukor volt megadva a krémhez, a babapiskótát pedig rumba mártották. Én legfeljebb rumaromát használok, az alkoholt teljesen mellőzöm a sütik esetében, ( egyébként is) , a karamellt viszont nagyon szeretem, s az ilyen öntetet torták locsolására is használom. Naaaaaaagyon finom. A süti is finom lett, s örömmel adtam tovább a receptjét a vendégeknek. No meg mindenkinek, aki esetleg rábukkan önmagam lefoglalása céljából létrehozott blogomra.

2017.12.28.
Nem most volt, hogy ez a süti készült, s azóta nem sütöttem, pedig többször terveztem. De most karácsonyra a sütendők élére került. Még mindig finom, ízlett most is mindenkinek! :-)
Kicsit változtattam rajta, ezúttal így készült:
A tésztához: 35 dkg liszt, 15 dkg margarin, 12 dkg cukor, 1 tojás, 1 csomag sütőpor, 1 evőkanál kakaó, kevés tejföl.
A krémhez 2 csomag vaníliás pudingot főztem 7 dl tejben, s ez került a vaj és cukor keverékébe.
A babapiskótát pedig rumaroma-1 dl víz- 1 csomag vaníliás cukor keverékébe mártottam.
Az elkészítés menete ugyanaz.



Cukros briós

A gyerekek az oviban cukros brióst kaptak uzsonnára, s mivel nem voltak "ottalvósak", hazahozták. Én meg lemásoltam, azaz elkészítettem saját elképzelésem szerint. Sikere volt, főleg a gyerekek körében, ezért azóta sokszor megsütöttem.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt ( fele lehet rétesliszt)
  • 1 margarin (25 dkg)
  • 3 tojás 
  • 5 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 3 evőkanál cukor + 15 dkg
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 kiskanál só 
A  3 evőkanál cukrot elkeverjük 3 dl langyos, kézmeleg tejben, s felfuttatjuk benne az élesztőt. Közben a margarint elmorzsoljuk a lisztben, hozzáadjuk a sót, citromhéjat, a 3 tojás sárgáját ( a fehérjét egy tálban félretesszük, szükségünk lesz rá később). Hozzáöntjük az élesztős  tejet, s még annyit a felmelegített tejből, hogy kemény, de rugalmas tésztát kapjunk. Simára dagasztjuk. Amennyiben réteslisztet is tettünk hozzá, könnyebben kezelhető tésztát kapunk. Ha makacsul ragadna, 1-2 evőkanál olajjal segíthetünk rajta.
Kevés liszttel megszórjuk, letakarjuk, s lehetőleg meleg helyen 1-2 óra alatt duplájára kelesztjük.
A tésztát lisztezett deszkán 1-2 centi vastagra nyújtjuk. Ha nem elég nagy a deszka, először csak felét nyújtjuk ki. A tésztát kb. 4×30 cm-es csíkokra vágjuk. A 3 tojásfehérjét villával kissé felverjük, s egy tányérba odakészítjük a 15 dkg-nyi kristálycukrot. A csíkokat egyenként csiga alakban feltekerjük, a végét aláhajtjuk, hogy ne bomoljon majd ki. Felső felét előbb a tojásfehérjébe, majd a cukorba mártjuk, tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőben világosbarnára sütjük.
Ebből a mennyíségből kb. 3 tepsivel lesz. Nálunk elfogy ekkora mennyíség is, de lehet kisebb adagot is sütni, arányosan elosztva a hozzávalókat.

Lepénykenyér tejfölös lecsóval

 Naaagyon ritkán vagyok ilyen gyors, hogy a reggel látott és elkészítésre szánt étel még aznap elkészüljön. A kávé mellé görgetett olvasniva...