Diós kevert süti lekvárral

Lehet, hogy már túlzásba is viszem, sőt biztos, de így némileg nyugodtabb vagyok, mikor újra és újra útjára engedem Fiamat. Már második évét tapossa 200 km-re otthonától, de még nem szoktam meg, hogy az átlagosan kéthetente történő hazalátogatása során újra elmegy. Most úgy alakult, hogy három hétig nem találkoztunk, így különösen vártam. Mindig megkérdezem, mit főzzek, mire betoppan. Ezúttal pásztorpitét kért, ami el is készült pénteken vacsira. Ha már bekapcsoltam a sütőt, sütemény is készült. Ezzel telt e péntek délutánom. A szombat délutánt megint a konyhában töltöttem, többféle süti meg rántott hús sült, aztán vasárnap délelőtt folytattam, ebédre húslevest kért, meg persze második fogást is főztem. A gurulós bőröndje felébe ruhát pakolt, a másik felét megtöltöttem én bedobozolt mindenfélével. Nem tudom, mások is ezt csinálják-e, akiknek távol, egyetemen van a gyerekük. Én igen. Pedig egész jó áron lehet kétfogásos ebédet enni, meg aztán Gergő egész ügyesen főz is, leleményes és talpraesett, de nekem ez kell ahhoz, hogy legalább azért ne kelljen aggódnom, hogy van-e mit ennie a gyerekemnek.
Kétféle kekszet sütöttem, pogácsát, meg karamelles mézes krémest terveztem, de mire rákerült volna a sor, elég késő is volt, meg kezdett elegem lenni az egészből arra a napra. Így a maradék dió felhasználásával kevertem ki egy sütit, másnap lekvár került bele és csoki rá. Bár nem ér fel az eredetileg tervezett sütihez, ez is finom lett.

Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 22 dkg cukor
  • 1 dl olaj
  • 35 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 10 dkg darált dió
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 1 citrom kicsavart leve
  • 3 dl natúr joghurt
  • 1 kis üveg lekvár (sárgabarack) tölteni
  • 10 dkg csoki+5 dkg vaj a tetejére
Így készült:
A tojásokat a cukorral alaposan elkevertem. Majd hozzáadtam az olajat, vaníliás cukrot, citromlét, lisztet, sütőport, simára kevertem. A joghurtot és a diót kevertem hozzá legutoljára.
Papírral bélelt tepsibe simítottam a masszát, 180 fokon tűpróbáig sütöttem.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam a sütit, az alsó felére lekvárt kentem, majd óvatosan visszaemeltem rá a felső felét.
A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam. Elkevertem, majd rákentem a süti tetejére.
Dermedés után lehet szeletelni.

Fonom, puha süti lett. És a lényeg: gyorsan kész!😃 Lekvár és csoki nélkül is finom lenne, de egy kicsit meg kellett bolondítani.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta süti lett! Első pillanatra mikor ránéztem,azt hittem zserbó :-) Fincsi lehetett, biztos nagy sikere volt.
    Igen, az ember, hát még az asszony :-) mindig várja a gyerekét, akár hány éves is.
    A mi lányunk már több mint tíz éve hogy nem lakik otthon, azóta külön háztartást vezet, de ha jönnek haza, mindig nagy az öröm :-) nehéz nekik kedveskedni valami finomsággal, mert nagyon egészségesen táplálkoznak, mi ugye meg nem annyira.... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Katalin! Kevert zserbó! :D
      Biztos én is így leszek vele. Meg ha Anyukámra gondolok... Ő is mindig várta, hogy menjünk, s mindig a kedvünkre- vagy inkább az unokák kedvére- sütött főzött.

      Törlés
  2. Nagyon guszta, de megnéztem a pásztorpitédet és nagyon tetszik az is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! A pásztorpitével kapcsolatban voltak fenntartásaim, Fiam kérésére készült először, s kellemes csalódás volt. Nagyon finom, nálunk mindenkinek ízlik.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...