Babapiskótás és mascarponés- így vettem a bátorságot tiramisunak nevezni. 😀Nyár van, meleg van, nem hiányzik a sütő melege, így jöhetnek az azt nélkülöző édességek. Mert desszert az kell. Kis vigasztalás, kényeztetés, enyhülés a hűssége által, kárpótlás a kánikula miatt. Ezt is megmagyarázom, de a hátsó szándék az, hogy legyen, mit feltenni a blogra. Tényleg, mikor belelkesedek, azon agyalok, mit alkossak olyat a konyhában, ami más, amit még nem sütöttem-főztem. Készülhetett volna sima tiramisu is, de az már sokféle van a blogon- a tiramisu keresőszóra magam is meglepődtem, mennyi változatot szedett össze. De ez most másféle- tényleg jól esett a hűtőből kivett édességet kanalazni:
Hozzávalók:
- 30 dkg babapiskóta
- 2 dl főzött kávé
- 1 evőkanál kakaó
- 3 tojás
- 10 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 3 dl tej
- 20 dkg étcsokoládé ( 75%-os)
- 50 dkg mascarpone
- 6 dl tejszín
Másnap volt igazán jó, vagyis inkább szeletelhető. De még aznap este kanalaztunk ki belőle tányérra. Kezdetben ugyanis kissé lágy volt a krém, kellett neki egy nap, hogy engedelmessé váljon. De még úgy lágyan is nagyon finom volt!
Nagyon guszta, finom lehetett, mondom én, aki nem szereti a kávét 🤣. Ilyenkor mindig leírom, hogy aki szereti a kávét, annak nagyon fincsi desszert lehet.
VálaszTörlésIgazi, hagyományos tiramisut még nem is készítettem, max. kevés kávélikőr került bele.
De csináltam már almás tiramisut és málnásat is, természetesen 😁 kávé nélkül. Legalábbis én tiramisunak neveztem el őket....
Nagyon guszta és finom lehet ez a csokis változatod !
VálaszTörlés