Leveles tésztából: mokkás csiga, meggyes kosárkák

A két süti egyszerre készült, igaz, nem mostanában. A csiga nem egy fantáziadús alkotás, de a kosárkák érdekesek, különlegesek. Egy régebbi Kiskegyed Konyhájában találtam a formázást, s félre is tettem, kipróbálásra. Annyira nem bonyolult, de nagyon látványos a végeredmény!
A csigák:

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta (50 dkg)
  • 4-5 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál kakaó
  • csapott evőkanál instant kávé
Így készült:
A felengedett leveles tésztát hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam. Megszórtam a cukor, kakaó, kávé keverékével. Feltekertem, ujjnyi szeletekre vágtam, előmelegített sütőben kisütöttem. 
Én sütöttem, a fotókat Gergő készítette:-) Az elfogyasztásban viszont mindenki részt vett.

A meggyes kosárkák:
Hozzávalók:
  • 1 csomag leveles tészta
  • 1 tojássárga
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 kis üveg meggydzsem
A felengedett leveles tésztát kinyújtottam, négyzetekre vágtam. Úgy emlékszem, 12 darab lett belőle. A négyzeteket összehajtottam így:
Két szélétől úgy 1-1,5 cm-re bevágtam, de a háromszög csúcsánál maradjon egyben. Kihajtottam:
A levágott szélt az ellenkező oldalra hajtottam, kissé hozzányomkodtam a tészta széléhez. A másik felével is ugyanígy jártam el:
A tésztaszéleket megkentem tojássárgával, megszórtam kristálycukorral. Előmelegített sütőben kisütöttem. Sülés után 1-1 kanál meggydzsemet tettem a kosárkák közepére. Volt, amelyik közepe felpúposodott, azt lenyomkodtam, s csakazértis megtöltöttem.
Mindkettő finom volt, de a kosárkák készítését jobban élveztem. Kelt tésztából is érdemes lenne elkészíteni; töltelékkel együtt is süthető. Ha kipróbáltam, azt is megmutatom!

Kakaós-kávés muffin anyák napjára

Kisfiam megint meglepett anyák napján:-) Vagyis még tegnap. Én szokásom szerint szombat reggel lustiztam, s arra ébredtem, hogy Gergő jön be, s pakol valamit az ágyra. Kicsi szívem korán reggel felkelt , s elment a virágboltba, hogy nekem ajándékot vegyen a saját pénzéből! Virágot hozott, kövirózsát cserépben -ilyen gyönyörű kövirózsám amúgy sincs a sziklakertben-, meg két kávésbögrét, szép dobozban. Igazán meghatódtam:-)
De itt nem ért véget az ajándékok sora, még sütit is akart nekem sütni. Rám bízta a recept kiválasztását legújabb könyvéből, melyet nem rég tőlem kapott, s gyerekek által elkészíthető sütiket tartalmaz. Egy muffint néztem ki, kissé átírtam a receptet, s rábíztam, hadd keverjen-kavarjon. Takaríthattam is utána, de a süti elkészült, s finom lett!

Hozzávalók:

  • 20 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 1 dl főtt kávé
  • 3 evőkanál kakaó
  • 40 dkg liszt
  • 1,5 csomag sütőpor
  • 1,5 dl tej
Bevonni:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál cukor
  • 5 dkg vaj
  • színes szórócukor
Így készült:
A mikróban megolvasztott margarint a cukorral elkeverjük, majd a tojásokkal, kakaóval. Váltakozva hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, kávét, tejet. A simára kevert masszát kapszlikkal kibélelt formába kanalazzuk.
2 muffintepsi és 5 szilikonforma telt meg ennyi masszával, tehát 31 darab lett belőle, s így is jó nagyok lettek.
A mázhoz a csokit, cukrot, vajat gőz fölött összeolvasztjuk, becsorgatjuk bele a sütiket, színes cukorral beszórjuk.
Kicsit lehetett volna édesebb, de mázzal együtt így is nagyon finom lett.

A világ legszebb kövirózsájával pedig szeretnék kívánni nagyon sok boldog, szerető családja körében eltöltött anyák napját minden kedves Anyukának!

Lekváros aranygaluska

Nem is emlékszem, mikor sütöttem utoljára. Pedig egyszerű, kiadós és finom, hagyományos sütemény.
Egyike volt az első sütiknek, melyeknél segédkeztem gyerekkoromban. A hólyagosra kelt tésztát olajos kanállal szaggattam bele a cukros dióba, Anyukám aztán beleforgatta, s egymás mellé tepsibe helyezte őket. Soha nem készült mellé vaníliás öntet, én sem szoktam készíteni. De szerettük úgy, ahogy volt.
Ezúttal lekvárral töltöttem meg, már egy ideje motoszkál a fejemben a gondolat. Most megvalósítottam.
Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2 tojás
  • 20 dkg puha margarin
  • 4 evőkanál+1 kiskanál cukor
  • 1 csapott kiskanál só
  • 4 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • citromhéj
A töltéshez és forgatáshoz:
  • 2 kis üveg lekvár 
  • 1 dl olaj
  • 15 dkg darált dió
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a kiskanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A lisztet, cukrot, sót, reszelt citromhéjat tálba tettem, összevegyítettem. Elmorzsoltam benne a puha margarint. Hozzáadtam a tojásokat, valamint az élesztős tejet és megdagasztottam. Nekem elég volt a tej, de szükség szerint lehet tenni még hozzá. Inkább kemény legyen a tészta, mint lágy.
Pici liszttel megszórva, letakarva megkelesztettem.
Ekkor deszkára borítottam, kettéosztottam, mert egyszerre nem tudtam kinyújtani. Kinyújtottam, kisebb tenyérnyi téglalap alakúra vágtam a tésztát. Mindegyikre púpos kiskanál lekvárt tettem, kettéhajtottam, a széleket kissé lenyomkodtam. Egy tálban odakészítettem az olajat, vékonyan lekentem a sütiket és megforgattam a cukorral, vaníliával elvegyített darált dióba. Tepsibe rakosgattam őket, egymás mellé, de nem szorosan. A másik felét is kinyújtottam, ugyanúgy jártam el vele. Belefért az egész egy tepsibe.
A hideg sütőbe tettem, bekapcsoltam 180 fokra, s addig sütöttem, míg szépen megpirult a teteje.

Házi őszi- és sárgabaracklekvárt használtam bele. Szerintem teljesen mindegy, csak kemény legyen az a lekvár. De igazán finom üstben főtt szilvalekvárral lenne:-)

Málnás krémes

Néhány napja láttam Becca sütis blogján egy nagyon ínycsiklandó krémest. Tudtam, hogy el fogom én is készíteni, de azt nem, hogy ilyen hamar. Férjemnek névnapján krémessel akartam kedveskedni, bár az ő kedvence a hagyományos krémes. De egy zokszava nem volt, mint ahogy a család többi tagjának sem.
Kissé átalakítottam a receptet az itthon fellelhető alapanyagoknak megfelelően. Becca krémese epres, az enyémbe málna került, mert kis falunkban akkor lesz eper, ha már érik a kertben. Málna meg még tanyázik néhány csomaggal a mélyhűtőben, ideje elfogyasztani őket.
Hozzávalók:

  • 1 csomag mélyhűtött leveles tészta (50 dkg)
  • 3 kis pohár epres joghurt
  • 5 evőkanál cukor
  • 20 dkg málna 
  • 1 csomag zselatin (20 g)
  • 1 dl víz
  • 5 dl tejszín
Így készült:
A kiolvasztott leveles tésztát kettévágtam, 2 lapot sütöttem belőle. Egyiket visszahelyeztem a tepsibe, a másikat felszeleteltem.
A zselatint elkevertem 1 dl meleg vízben, hagytam feloldódni, időnként megkeverve.
A joghurtban elkevertem a cukrot. Többet is lehet tenni bele, nekem így is elég édes volt. Hozzáadtam a málnát, úgy fagyosan.
A tejszínt felvertem. A zselatint hozzákevertem a málnás joghurthoz, gyorsan, mert a hideg málnától azonnal meg akart dermedni. Több részletben belekevertem a tejszínt.
A krémet a tepsiben lévő lapra öntöttem. Ráraktam a másik, felszeletelt lapot. Hideg helyre tettem.
2 óra múlva ettük is, de addigra szépen megdermedt.
Becca, köszi az ötletet! Nagyon finom volt, vacsora után mindenki megevett 1-1 termetes szeletes. Férjem még repetázott is:-)

Pizzás rudak

Az iskolásokat pénteken kirándulni vitték a Börzsönybe. Erre az alkalomra sütöttem az enyémeknek ezeket a sütiket. Pizzát terveztem, de úgy gondoltam, könnyebb csomagolni, ha a tölteléket is becsomagolom a tésztába.  
Csak szalámi és sajt került bele, jött is a reklamáció, hogy hiányzik belőle a kukorica, a gomba, a... De így is elfogyott az összes. Vacsora is lett belőle, meg útravaló is.
Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2 kiskanál só
  • 1 tojás
  • 4 dkg élesztő
  • kb. 5 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 1 dl olaj
A töltelékhez:
  • 1 kis doboz sűrített paradicsom
  • kevés házi paradicsomlé
  • oregánó
  • kb. 40 dkg vékonyra szeletelt szalámi
  • kb. 30 dkg reszelt sajt
Így készült:
A lisztet elvegyítettem a sóval. 3 dl tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni. A lisztbe mélyedést készítettem, beleütöttem a tojást, hozzáadtam az élesztős tejet, meg még annyi tejet, hogy kemény tésztát kapjak. Ekkor dolgoztam bele az olajat. Megdagasztottam. 
Hagytam megkelni, majd gyerekökölnyi darabokra -18 részre- szaggattam.
A sűrített paradicsomhoz annyi házi paradicsomlét kevertem, hogy ne legyen sem túl sűrű, de folyékony sem. Kevés sót és kiskanálnyi morzsolt oregánót tettem bele.
Mindegyik tésztagombócot kerekre nyújtottam, kentem rá a paradicsomból, 3-3 szelet szalámit és reszelt sajtot tettem rá, majd felsodortam. Tepsibe helyeztem úgy, hogy a tészta széle alulra kerüljön, ne nyíljon majd ki sülés közben. Hagytam még pihenni negyed órányit. A tetejére is szórtam kevés reszelt sajtot, majd előmelegített sütőben pirosra sütöttem.

Kapucsínós virágok + díjak

Trollanyu említette egyik hozzászólásában, hogy Ő nem mer kávés sütiket sütni, attól tartván, hogy a gyerekek nem fogják megenni. No nálunk ettől nem kell félni, mert igencsak kedvelik a kávé ízét. Persze tömény kávét nem kapnak, de attól a kis koffeintől, ami egy szelet kávés süti formájában a szervezetükbe kerül, nem pörögnek túl. Sőt, a kávé mértékkel fogyasztva jótékony hatással van a szervezetre. A felnőttekre gondolok:-)
Ez a süti is régebben készült, ideje közzétenni.

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csomag kapucsínópor (10 dkg)
  • 6 dkg csoki és 1 evőkanál olaj a tetejére
Így készült:
A lisztet elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a többi belevalót, összegyúrtam. Rövid pihentetés után nem túl vékonyra nyújtottam, virág alakú formával kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, 180 fokra előmelegített sütőben kisütöttem. Hamar sül.
Kihűlés után a csokit az olajjal gőz fölött felolvasztottam, s becsorgattam vele a sütik tetejét.

A koffeinről jutott eszembe a gyerekek energiaital fogyasztása. Régebben is hallottam a helyi iskola fejlesztőpedagógusától, hogy egyes szülők energiaitalt adnak a gyereknek, hogy éberebb legyen az iskolában. Akkor igencsak felháborodtam, de azóta a fiamtól is hallottam, hogy vannak osztálytársai, akik energiaitalt visznek inni az iskolába. Hetedikes, azaz 13 éves gyerekekről van szó! Hogy lehetnek ennyire felelőtlenek, tájékozatlanok ezek a szülők? Lehet, hogy a gyerek maga veszi meg, de a szülőnek akkor is fel kellene világosítani azt a gyereket. Nem csak a koffeintartalma magas ezeknek az italoknak, de tele vannak mindenféle kétes adalékanyaggal. Felnőttként is kerülöm, elutasítom ezeket a termékeket, hogy lehet a gyerekekkel megitatni? Fel nem foghatom...
Ja, hogy a kapucsínó sem tartozik az egészséges termékek közé. Nem fogyasztjuk rendszeresen, most történetesen ott állt egy csomaggal hónapok óta a kamrában, elhasználtam. 

Háborogtam, magyarázkodtam, akkor tegyek említést két díjról, amit számomra kedves kollegináktól kaptam. Mivel már megkaptam őket régebben, most nem fogom továbbadni, de mindenképpen megköszönöm Nektek, Hankka és Kata! Mindig jól esik díjat kapni (bár a vele járó macera kevésbé:-) )! 

Hankkától kaptam ezt a díjat. Köszönöm szépen! Szívesen járok hozzád, mert örömöm telik szép blogodban:-)
Ezt a díjat pedig Katától kaptam:
Kata, köszönöm szépen, jól esik, hogy érdemesnek tartottál a díjra!

Aszalt paradicsomos pogácsák

Nem mostanság készült, még az előző hosszú hétvégére, mikor nálunk voltak a testvéreim. A pogácsába belekerült a maradék aszalt paradicsom, meg még zöldfűszerek is.  Azaz van még a zörgősre száradtból, abból tettem a mai kenyérbe.
Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 10 dkg zsír
  • 10-12 db olajba eltett aszalt paradicsom, olajostul
  • 2 tojás
  • 4 dl tej
  • csapott kiskanál cukor
  • 4 dkg élesztő
  • 2 kiskanál só
  • zöldfűszerek (oregánó, bazsalikom, kakukkfű)
  • csapott mokkáskanálnyi őrölt bors
  • sajt a tetejére
Így készült:
2 dl tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A paradicsomot apró darabokra vágtam.
A lisztben elmorzsoltam a zsírt. Hozzáadtam a sót, borsot, zöldfűszereket, aszalt paradicsomot az olajjal együtt. Összevegyítettem, majd hozzáadtam az élesztős tejet. A többi langyos tejjel együtt megdagasztottam. ha kemény lenne, lehet még tejet tenni bele.
Pici liszttel megszórva, letakarva megkelesztettem.
Mikor megkelt, lisztezett deszkára borítottam, ujjnyi vastagra nyújtottam, kockákra vágtam, tepsibe helyeztem. Mindegyik tetejére darabka sajtot tettem.
Előmelegített sütőbe pirosra sütöttem.
Időtakarékosság céljából vágtam szögletesre, mert így nincs hulladék, amit újra kell gyúrni, nyújtani, szaggatni.
Nekem sokáig gond volt a sózás. A leveseket most is ötször sózom, így nagyon-nagyon ritkán sózok el bármit is. Azt már kitapasztaltam, hogy 1 kg liszthez a sótartómban lévő kiskanállal kell kettőt tennem. Ez 2 közepesen púpos kiskanál sót jelent. De meg is szoktam kóstolni egy csipetnyit a nyers tésztából, mikor sósakat sütök, ekkor még lehet javítani rajta. Kivenni nem, csak pótolni a sót:-) Akkor jöttem rá, hogy nem túl egyértelmű ez a kiskanalas mértékegység, mikor a szomszédasszonyomnak írtam le egy sós süti receptjét, s sótlan lett neki. De azt hiszem, aki rutinos sütő, nagyjából tudja, mennyi liszthez mennyi só dukál. Persze valahol mindenki elkezdi, s vagy saját kárán tanul, vagy pontos receptekből... 

Kávés-karamelles szelet

Húsvét előtt nem sokkal láttam  Vicuska blogján ezt a nagyon finomnak ígérkező sütireceptet. Azon nyomban felvettem a húsvétra sütendők sorába. Igencsak népesre sikeredett ez a lista, így kénytelen voltam szelektálni. De ez a süti fennmaradt a rostán. Nem csalt a megérzésem, igazi finomság kerekedett belőle. Fiamnak ez lett a kedvence az ötféle süti közül.
Nagyon kevés változtatást eszközöltem rajta. A tésztába tej helyett tejfölt tettem, a karamellhez meg kénytelen voltam tenni a kávé mellé még egy decinyi vizet, hogy teljesen elfőjön a cukor.
Hozzávalók:
A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • kb. 1,5 dl tejföl (vagy tej)
A krémhez:
  • 20 dkg + 6 evőkanál cukor
  • 1 dl lefőtt kávé
  • 3,5 dl tej
  • 6 csapott evőkanál liszt
  • 20 dkg margarin
A tetejére:
  • maréknyi pergelt, durvára darabolt dió
Így készült:
A tésztához a margarint elmorzsoltam a liszttel, majd hozzáadtam a cukrot, sütőport, tojást, s annyi tejföllel gyúrtam össze, hogy rugalmas tésztát kapjak.
A tésztát 4 részre osztottam, mindegyiket tepsi méretűre nyújtottam, tepsi hátán sorra világosra sütöttem őket.
A krémhez előbb a 20 dkg cukrot kis lángon, időnként megkeverve karamellizáltam. Felöntöttem a kávéval. Még adtam hozzá egy dl vizet, s addig főztem, míg a cukor teljesen feloldódott. Közben a lisztet a tejben simára kevertem. A karamellhez öntöttem, s állandóan kavarva sűrűre főztem. 
Időnként megkavarva hagytam kihűlni.
Közben a puha margarint elkevertem a többi cukorral, s hozzákanalaztam a kávés pépet. Habosra kevertem. 
A krémmel megtöltöttem a lapokat úgy, hogy a tetejére is jusson. A legfelső réteg krémet beszórtam a dióval.
Könnyen szeletelhető, finom sütke lett belőle.

Az elkészítés menetét egyes szám első személyben írtam le, de közben eszembe jutott, hogy minden környezetemben lévő személyt befogtam a sütikészítésbe, hogy minden időben kész legyen. Férjem kavarta a krémet, ezt máskor is szokta, nagyon jó habosra ki tudja ám kavarni! Sógorom meg megtöltötte a lapokat a krémmel. A diót már én szórtam rá:-) A gyerekek már csak a kóstolásban segédkeztek. Jelesre vizsgázott a süti, aminek receptjét köszönjük szépen Vicuskának!

Sajtos-szalonnás csónakok

Mikor ráleltem 4Gyerek blogjára, éppen hasonlót sütött. Nem mostanában volt, még tavaly nyáron, de akkor a begyembe szedtem, s azóta tervezgetem az elkészítését. Végül mégis elkészült, a család nagy elégedettségére. Nagyon fincsi lett, majdhogynem vacsorára elfogyott, pedig másnapra szántam tízórainak. Szerencsére tetemes mennyiség készült belőle, így annyi éppen maradt:-)
Mielőtt elkészült volna, nem kerestem meg 4Gyerek csónakjait, emlékezetből készült, így a tészta más lett. Nekem a sajt került bele, a szalonna a tetejére, az eredeti fordítva volt. Ilyenek lettek:


  • 75 dkg liszt
  • 2 csapott kiskanál só
  • 1 kiskanál cukor
  • 4-5 dl savó (vagy tej)
  • 3,5 dkg élesztő
  • 1 tojás
  • 1 dl tejföl
  • 10 dkg margarin
Töltelék:
  • 30 dkg sajt
  • 20-25 dkg bacon 
Így készült:
3 dl savót megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Felfuttattam.
A lisztet tálba tettem, elkevertem benne a sót, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tejfölt, tojást, élesztőt, s megdagasztottam. Közben még annyi folyadékot adtam hozzá, hogy jól gyúrható, rugalmas tésztát kapjak.
Letakarva egy órányit kelesztettem.
Közben a sajtot lereszeltem, a szalonnát szeletekre vágtam.
A megkelt tésztát nagyobb tojásnyi gombócokra szaggattam. Mindegyiket kerekre nyújtottam, megszórtam sajttal, felsodortam. Tepsibe tettem, a tetejét bevágtam kb. feléig, a két végén 2-3 cm-t egyben hagytam. Negyed órányit még hagytam kelni. Ekkor mindegyik bevágásba 1-2 szelet szalonnát tettem, s előmelegített sütőben pirosra sütöttem.
4Gyerek, köszönöm ezt a remek receptet, igazán elkészíthettem volna hamarabb. Bár első látásra sejtettem, hogy ez valami finomság:-)

Balaton-felvidéki mogyorós szelet

Adél játékára, a Blogkóstolóra készült ez a süti. Nekem a sors ezúttal Renit juttatta. Az Ő blogja is ismeretlen volt számomra annak előtte, de azóta alaposan áttanulmányoztam. Több elkészítésre váró jelöltem is volt, persze kizárólag sütik. Végül erre a mogyorós szeletre esett a választásom. Azért is, mert így húsvét után elegem lett az édes, krémes-habos finomságokból, s nem mellékesen azért, mert csokis és lekváros. Nem kellett csalódnom benne:-)
A nálam szokásos változtatások most a tészta összetételét nem érintették, hanem a formáját és külsejét. Koszorú formában sütöttem, s becsorgattam finom étcsokival, s ha már mogyorós, a tetejére is került jó maréknyi durvára vágott pergelt finomság.



Hozzávalók:

  • 15 dkg puha margarin
  • 15 dkg cukor
  • 4 nagy tojás
  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg darált pergelt mogyoró
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 4 csapott evőkanál (holland) kakaó
  • csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor (Reninél vaníliakivonat)
A tetejére és a töltéshez:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
  • maréknyi mogyoró
  • kis üveg lekvár (nekem szeder)
Így készült:
Legelőbb mikróban megpergeltem a mogyorót, lesodortam a héja nagy részét, s megdaráltam.
A puha margarint elkevertem a cukorral, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat. Mindegyikkel alaposan elkevertem. Hozzákevertem a mogyorót, kakaót, lisztet, szódabikarbónát, sót, vaníliát. Meglehetősen kemény massza lett, még éppen kavarható, de egyáltalán nem folyós.
A formát kikenem, s belesimítottam a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
Kiborítottam a formából, s hagytam kihűlni.
A maréknyi mogyorót megpergeltem, a héját ledörzsöltem, s durvára vágtam.
Mikor kihűlt a süti, kettévágtam. Az alsó részét jó vastagon megkentem a lekvárral. Ráhelyeztem a tetejét.
A csokit gőz fölött az olajjal felolvasztottam, s rácsorgattam a sütire. Mielőtt megdermedt volna, rászórtam a mogyorót.
Azt gondolom, bármilyen lekvár használható hozzá, s jó bőven, mert a tészta szépen felszívta. A mogyoró is érződött benne, meg a sok kakaó. Tényleg nagyon finom süti, lesz folytatása:-)

Túró Rudi torta

Leányzóm már hetekkel ezelőtt összeállította a szülinapi menüt, így könnyű dolgom volt. A tortáról is határozott elképzelése volt, Túró Rudi tortát szeretett volna. Át is néztünk legalább tíz receptet, végül megalkottam saját elképzelésem szerint. (A töltelék receptje innen.) Az ünnepelt pedig elégedett volt az eredménnyel, kinézetével és ízével is. Így én is elégedett voltam:-)
Hozzávalók:
A piskótához:

  • 4 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál víz
  • csipet só
  • fél csomag sütőpor
A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 15 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál zselatin
  • 1 dl víz
  • 1 dl tejföl
  • 1 citrom héja
  • 2 evőkanál citromlé
  • 2,5 dl tejszín
A díszítéshez:
  • 6 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín
Így készült:
A piskótához szétválasztottam a tojásokat. A sárgákat 4 evőkanál cukorral és a sütőporral habosra kevertem. Hozzáadtam a vizet, majd a kakaót. A fehérjéket csipet sóval keményre vertem, a maradék két evőkanál cukorral tovább vertem. Hozzáadtam a sárgákhoz, majd a négy evőkanál lisztet kanalanként hozzáadva óvatosan összekevertem.
26,5 cm-es, kikent kapcsos tortaformába simítottam, 180 fokra előmelegített sütőben kisütöttem.
Kihűlés után két lapra vágtam.
A töltelékhez a túrót áttörtem, hozzáadtam a cukrot (ízlés szerint lehet többet is), tejfölt, vaníliás cukrot, a citrom héját és levet.
A vizet megmelegítettem, beleszórtam a zselatint, s oldódásig kevergettem. Ekkor a túróhoz adtam.
A tejszínből kemény habot vertem, több részletben a túrókrémhez kevertem.
A piskótalap alsó részét tányérra tettem, rákattintottam a tortaforma oldalát. A töltelék felét belesimítottam, rátettem a piskótalap másik részét, majd a maradék krémet a tetejére simítottam.
Hideg helyre tettem.
Másnap a tortaforma eltávolítása után díszítettem: a gőz fölött felolvasztott csokival becsorgattam, a habbá vert tejszínnel díszítettem.

Nem szeretem a túl édes sütiket, főleg mikor amúgy is sokat és sokfélét eszünk. Így az ajánlott cukormennyiség alsó határát tettem a töltelékbe, ami elég is volt. 
Miközben böngésztük a tortarecepteket, ennek a tortának sokféle változatával találkoztunk. Egytől egyig finomak lehetnek, így lesz még folytatása a Túró Rudi tortának. Májusban lesz néhány név-és szülinap  a családban, alkalom adódik:-)

Húsvét után

Napok óta nem ültem le a számítógép elé, arra sem volt időm, hogy kellemes húsvétot kívánjak minden kedves idelátogatónak. Így utólag már csak remélem, hogy kellemesen telt mindenkinek az ünnep. Még egy kicsi hátravan belőle, de holnaptól újra belevetjük magunkat a dolgos hétköznapokba.
A mi húsvétunk mozgalmas volt, egybekötöttük Leányzónk szülinapjával. A héten 10 éves lesz "picurkám". Tegnap vendégeink voltak, az este meg ma eltakarítottam a "romokat", közben fogadtunk egy-két locsolót. Most pedig rám fér egy kis pihenés.
Következnek majd a receptek is. Legalábbis úgy tervezem:-)

Pici Lányom

Meggyes-túrós szelet

Nem éppen most készült ez a süti. Még a hosszú hétvégén, mikor a testvéreim nálunk voltak. Azért készült túrós, mert egyik húgom nem eszi meg a vajat, margarint semmilyen formában (kivéve, ha "belesül" a tésztába, ahogy ő mondja). A túrós sütiket meg mindenki szereti, főleg meggyel párosítva!
Hozzávalók:
A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • fél csomag sütőpor
A töltelékhez:
  • 1 üveg meggydzsem (vagy magozott meggybefőtt)
  • 70 dkg tehéntúró
  • 4 tojás
  • csipet só
  • 20 dkg cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 csomag vanília ízű pudingpor
  • 1 kis pohár tejföl
Így készült:
A tésztához valókat összegyúrtam. Kinyújtottam, kibéleltem vele a sütőpapírral bélelt tepsit.
A túrót áttörtem, hozzáadtam a cukrot, a tojások sárgáját, citromhéjat, pudingport. Alaposan összekevertem. A 4 tojás fehérjét a csipet sóval keményre vertem, majd lazán beleforgattam a túrókrémbe.
A tészta tetejére kentem a meggydzsemet, erre simítottam a túrót.
180 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a teteje pirulni kezdett.
Kihűlés után szeleteltem.
A meggydzsem a tavaly készült. A kimagolt meggyet rövid ideig főztem, míg kicsit besűrűsödött a leve, de darabos maradt. Így akár kimagolt meggy helyett is használható. 

Húsvéti ajánlat

Miközben én tétlenkedem, persze csak a blogot illetően, többen felkértetek egy játékra, melyet Csupa Csoki kezdeményezett. A játék lényege, hogy egy húsvéti menüsort kell ajánlani, ami nálam csak sütiből fog állni. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy miért:-) Aztán fel kell(ene) kérni másik tíz bloggert egy menü összeállítására. Ezt ki fogom hagyni, mert ahogy végigfutottam az általam látogatott blogokat, szinte mindenhol találkoztam egy-egy összeállítással. Vagy kettővel.
De az ajánlatot nem hagyom ki, hisz van még egy hét húsvétig. Még én össze sem állítottam teljesen az ünnepi menüt, pedig nálunk nagy buli lesz, hisz Leányzóm szülinapját is megüljük a nagy napon.
Akik játékra hívtak: Lilla, BarbiMesiGabriellaKata és Tücsi. Köszönöm szépen Nektek!
Akkor jöjjön az ajánlat:
Kötözött kalácskák
Háromízű fonatkák

Nyuszipuffancs



Citromos koszorú

Hamis túrós
Dominó
Méteres kalács
Ferenc szelet
Raffaello szelet
Szezámmagos-mákos rudak
A válogatás tartalmaz reggelihez való kalácskákat, krém nélküli és krémes sütiket, meg egy árva sósat. Pedig ebből is találni bőven a blogomon, de vár a vacsora:-)

Sült pizzaszósz

 Nővérem készített így pizzaszószt, s tavaly tettem én is egy próbát. Bevált, s idén is nekiláttam, emlékeim alapján. Mint kiderült, miután ...