Májas egybefasírt

Bár eredetileg más tervem volt a darált hússal, ez lett belőle. Vasárnapi vacsorának szántam, de mindenki jóllakott a későre csúszott ebéddel, meg sütivel, így nem került rá sor. Jól jött hétfőn meg kedden, előbb a maradék rizzsel, majd keddre tört krumpli készült hozzá.
Azért készült ez, mert csak összekevertem a hozzávalókat, edénybe nyomkodtam, s bedugtam az amúgy is bemelegített sütőbe. Míg sült, megírtam egy blogbejegyzést.😀


Hozzávalók:
  • 50 dkg darált hús
  • 50 dkg máj
  • 3 tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • maréknyi zsemlemorzsa
  • 1 teáskanál só
  • bors, pirospaprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál házi ételízesítő
  • 1 teáskanál mustár
  • kevés morzsolt kakukkfű
Így készült:
A májat megmostam, kisebb darabokra vágtam.
Tálba pakoltam az összes hozzávalót, alaposan elkevertem, majd egy olajjal kikent edénybe egyengettem.
180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Addig sült, míg szépen megpirult a teteje.



Előételnek, hidegtálra is el tudom képzelni, de főfogásnak is megtette, sőt, vacsora is lehet belőle. Ráadásul finom is! Nekem ízlett, szeretek mindent, ami májas.
Tulajdonképpen Katalin lakodalmas tölteléke volt az inspiráló, amit már többször készítettem, csak ez most másabb fűszerezésű. Arról is van valahol fotó, de még nem került fel a blogra. Ha szakítok még egy szabad délutánt, talán azt is megírom. De az nem az elkövetkező hetekben lesz...

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett, szépen megsült a teteje! Nagyon finom lehetett! Örülök, hogy a lakodalmast is többször elkészítetted, ezek szerint nektek is ízlett 😊
    Már csak halkan merem mondani, nálunk is ezen a héten volt egybe fasírt, egyik nap főzelékkel, a másik nap hagymás krumplival. 😊 majd jön, ha rákerül a sor 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-) Igen, ízlett a lakodalmas töltelék, egyszerű, olcsó és kiadós. Még karácsonyra is készült egy tepsivel.
      :D Ezek szerint hasonlóak a főzési szokásaink, meg az ízlésünk. Ennek csak örülni tudok! :-)

      Törlés

Almás és túrós bukta

 Nem tudom, hogy illendő-e még ilyentájt boldog új évet kívánni, de idén most írok először a blogra. Nem, nem volt semmi gond, csak elfoglal...