Hogyan tovább? Alma leveles tésztában

 Nem szoktam kibeszélni a munkámat. Annyit róla, hogy már korábban megfordult a fejemben, hogy felmondok, de amikor komolyra fordult volna, elbőgtem magam. Így maradtam. Talán az a baj vele, hogy mindent nagyon a szívemre veszek, így folyamatosan hurcolok magammal valami plusz terhet. Nem tudom nem hazahozni a munkát. Elsőseim voltak, "csak" tizenkilenc, s persze annyiféle gyerkőc. Nagyon tudom szeretni őket, a legvásottabbat is. Szeretek tanítani, erre vagyok berendezkedve. Teljes gőzzel toltam végig a tanévet, ez abból is látszik, hogy alig írtam a blogra. Estére, mikor időm lett volna rá, már gondolkodni sem akartam. A tanév végén pedig hoztak egy döntést, ami az igazságérzetemet ugyancsak felzaklatta. Két hétig tipródtam, közben gyakran elsírtam magam, itthon meg diadalmasan böködték az oldalamat a "mondj már fel" jeligével, de ez a lehetőség sem nyugtatott meg. Hogy hagyjam cserben a kis leendő másodikosaimat? Miközben a termemben pakoltam ki a szekrényemet és sok mindent kidobtam, született a köztes ötlet: csak részmunkaidőben vállalom a következő tanévet, s közben eldöntöm, mit is akarok csinálni. Valamit biztosan. 

Most, hogy nyakunkon az újabb tanév, a nyugtalanság is megjelent- azzal zárta beszélgetésünket amúgy csupaszív és nagyon laza Igazgatónk, hogy őszig még sokminden változhat. Ebben biztos voltam, és vagyok- csak nem számomra előnyösen. Szóval egyáltalán nem lelkesen indulok neki ennek a tanévnek... De a részmunka mellett fennmaradó időt szeretném a blogra, blogokra szánni. A többes számról később. S majd a gyakorlat eldönti, ezúttal mennyire áll közel hozzá az elmélet. S ha már kipanaszkodtam magam, keresek egy receptet is hozzá.😀Végiggörgetve a korábbi fotókat, egy egyszerű, mutatós és nagyon finom sütire esett a választásom:


Hozzávalók:
  • 1 csomag leveles tészta
  • 4 nagyobb alma
  • 3-3 evőkanál cukor és darált dió
  • 1 tojás
Így készült:
A leveles tésztát kinyújtottam, ujjnyi csíkokra vágtam. A diót és cukrot összekevertem. 
Az almákat megmostam, úgy 1 cm-es karikákra vágtam. A magházas részt hegyes késsel kikanyarítottam, hogy a közepe lyukas legyen.
Egy-egy csík tésztát áttekertem az almaszeleteken, a tészta végét mindig a lyukon "átfűzve". Felvert tojással lekentem, a diós-cukros keverékbe megmártottam, így pakoltam tepsibe.
180 fokos sütőben pirulásig sütöttem.

Már hetekkel ezelőtt megírtam a bejegyzés panaszkodós részét- s még mindig azon gondolkodom, közzétegyem-e. Az én nyűgöm, én döntésem, s annyira van köze a bloghoz, hogy ennek következtében szeretnék több időt szánni rá. S elindulni valamerre, ami eldönti, hogyan tovább...

4 megjegyzés:

  1. Szia! Szeretem a blogodat :) és írj csak nyugodtan más témákról is, mert régebben én is ezt csináltam, és mindig írás közben jött a megvilágosodás! De szó szerint, ugyanis a tudatalattimtól válaszokat kaptam, mire az írás végére értem. Sok erőt kívánok a nehéz úton, és tarts ki, ha az idő megérett benned a változásra, akkor lépned kell!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon köszönöm, léleksimogató, amit írsz. Köszönöm a biztatást is- ezt az évet adtam magamnak arra, hogy eldöntsem, merre indulok aztán. Nehéz lesz, így is, úgy is.

      Törlés
  2. Gerdi ez jó ötlet hogy kiírod magadból ami foglalkoztat. A leírtakból arra következtetek hogy talán másik blogot is szeretnél nyitni amihez sok sikert kívánok ! A süteményed nagyon guszta és finom .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Éva! Igen, már régóta dédelgetem egy másik blog gondolatát- ugyan elkezdtem már, de még formálódik, így várat magára.

      Törlés

Misimákos

 Hétfőn a konyhában töltöttem szinte az egész napot. Befőztem, s késő délután arra is szakítottam időt, hogy sütit készítsek a koncertre kés...