Azt hiszem, minden konyhában rendszeresen sürgölődő háziasszony örökzöld kérdését tettem fel. Legalábbis azokét, akik hozzám hasonlóan legtöbbször nem terveznek előre, csak szétnéznek a kamrában, hogy az ott fellelhető alapanyagokból teremtsenek valamit a család asztalára.
Szóval, terveim között szerepel hetente 1-1 menü összeállítása, ajánlása, hátha másokat megmentek a felesleges fejtöréstől. És nem utolsó sorban magamat is ösztönözzem az előre tervezésre.
Már próbálkoztam vele, hogy előre eltervezem, mit főzzek az elkövetkező 1-2 hétben, de mindig dugába dőlt, mert közbejött 1-1 felhasználásra váró alapanyag, vagy valamilyen idényzöldség-gyümölcs állt a házhoz, vagy ... Szóval úgy döntöttem, felesleges. Legjobban szeretem, mikor a családtagok mondják meg, mit főzzek, de néha nekik is ellentmondok, mert nem ehetünk állandóan mondjuk rántott húst. De többnyire nekem kell törni a fejem, mit is főzzek. Azért valamit mindig kiötlök.
Hússal vagy anélkül? Gyerekkorunkban többnyire csak hétvégén került hús az asztalra, ma már azért gyakrabban. A férfinép nem is bánja, főleg Férjem húst hússal enne. Azért hét közben iktatok be húsmentes napokat is.
Elsőként néhányat a kedvenceink közül ajánlok, s mellé természetesen desszertet is, mert sütiből van a legtöbb a blogon, hisz eredetileg sütis blognak indult. Meg nem árt időnként saját kezűleg gondoskodni a tízórairól sem- erre is tudok egy-két ötletet! 😉
Ebédre nálunk mindig jöhet:
( A recept a képek alatti feliratra kattintva érhető el.)
Vacsorára valami húsmentes:
Tízóraira, uzsonnára remek lehet:
És egy ráadás süti, mert sütiből sohasem elég!!!
Nem kevés idő összeszedni, linkkel ellátni, keresgélni, de néha jó kicsit visszatekinteni a régi bejegyzésekre.
Ezt a bejegyzést -nem is tudom, illik-e? - de ajánlom az égiek legújabb angyalának. Nem ismertem Őt személyesen, de gyerekeim által követtem sorsát. Nővére Fiamnak volt osztálytársa, s Leányzómnak iskolatársa -volt. Nagyon megérintett, s nagyon szurkoltam Neki. Jóformán meg sem ismerhette az életet, mert az a rövidke is küszködéssel telt, hogy legyőzze azt a kegyelten kórt. Úgy tűnt, felülkerekedik a betegségen, de nemrég egy agresszívabb formája támadta meg, s tegnap este elveszítette a harcot. Annyira kegyetlen az élet! Ezt senki sem érdemli meg, nemhogy egy tizenéves gyerek... Megsirattam... Azt szokták ilyenkor mondani, nyugodjon békében. Legyen úgy!