Mikor megvettük a telket, a kerítés tövében volt egy fiatal bodzahajtás, amit úgy gondoltam, érdemes meghagyni. Az évek alatt vaskos törzse nőtt, de virágját nem igen élvezhettük, mert Apósom úgy látta jónak, ha alaposan visszametszi, mondván, úgyis mindig tele van levéltetűvel. Tavaly aztán rászóltam, hogy hagyja békén, ha már van, élvezzük virágját-termését. Idén végre rengeteg virág volt rajta, kártevő- csodák csodájára- nem bántotta; háromszor főztem egy-egy adag lekvárt
lekvárt belőle. Bogyó is van jó sok, már színesedik, azt is tesztelném, hogyan működik lekvárként.
A szép nagy tányérú virágok nem hagytak nyugodni, egy délután palacsintatésztába mártogatva kisütöttem néhányat. Nekem ízlett! Főleg a belőle készült lekvárral! 😊
Hozzávalók:
- 12-15 nagyobb tányérú bodzavirág
- 40 dkg liszt
- 2 tojás
- nagy csipet só
- 1 evőkanál cukor
- tej
- olaj a sütéshez
- porcukor, lekvár a tálaláshoz
Így készült:
Megkavartam a palacsintatésztát: a lisztet, tojást, sót, cukrot annyi tejjel simára kavartam, hogy a szokásosnál kicsit sűrűbb legyen a massza.
A virágokat nem mostam meg, akkoriban volt eső bőven, csak megnéztem alaposan, nehogy bogaras legyen.
Ujjnyi olajat hevítettem.
A virágot szárától fogva belemártottam a tésztába, hagytam kicsit lecsepegni, majd az olajba tettem, s ollóval le is vágtam a szárát egész közel a virághoz. Mindkét felét pirosra sütöttem.
Porcukorral, lekvárral ettük.
Lehet, mégsem kéne sűrűbb tésztát készíteni, mert így kicsit sok maradt rajta, jó harapós volt. De így ettük meg, így is finom volt. Legközelebb rendeset kavarok, s beszámolok, úgy milyen lett.
Tavaly megírt bejegyzés. azóta nincs bodzafánk, a szomszéd féltette a kerítését, így, mondván jobb a békesség, Férjem kivágta. De negyed órás sétával a pincéknél kétszer is tetemes mennyiséget szedtünk, üdítő, lekvár már készült, a szörp még várat magára.