... így-úgy.
Nem csak azért sütök, hogy legyen mit feltenni a blogra- mindig van valami célja, ezúttal az, hogy Fiam ment vissza Szegedre. Persze hátsó szándékként ott sunnyog a blog is, mert ha nem agyalnék azon folyton, hogy mikor, kinek, mit süssek, s ugyanaz készülne mindig, mit írnék immár több, mint tíz éve ide?
Részletezem kicsit decemberi merényleteimet: még szünet előtt sütöttem sok aprósütit kollégák megajándékozására. Aztán ott is volt karácsony a nyakunkban- ekkor még többet sütöttem, újra többet a kelleténél, főleg azt tekintetbe véve, hogy a karácsonyra tervezett program dugába dőlt egy fránya megbetegedés-sorozatnak "köszönhetően". Leányzóm aztán elment itthonról, néhány nap múlva követte Fiam is- ekkor megint sütöttem, hogy vihessen utánpótlás-sütit Hédinek, meg legyen harapnivalójuk. S mindjárt ott toporgott a küszöbön az újabb ünnep, megint sütöttem. Elvetemülten. Persze nagy része házon kívül köt ki, mert ha mind mi ennénk meg, már ki sem férnénk az ajtón.
Ezt a diósat akkor sütöttem, mikor Gergő is ment Szegedre, s csak úgy vitte el üresen, de azért egy nagy üveg mogyorókrémet kaptak hozzá, legyen mivel megtölteni. Az itthon maradt másik fele pedig össze lett rakva lekvárral, csokival bevonva, néhány csak csokiba mártogatva, s maradt üresen is, úgy is finom elrágcsálni.
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 1 csipet só
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag sütőpor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 20 dkg darált dió
- 30 dkg margarin
- 2 tojás
- 1 citrom héja, leve
- lekvár
- csokoládé
- mogyorókrém
Nagyon szépek lettek a sütijeid, el tudom képzelni hogy milyen finomak! Nagyon szorgos voltál 😊....
VálaszTörlésNagyon mutatósak lettek, a diót pedig imádom. :-)
VálaszTörlésKoszonom szepen,,,
VálaszTörlés