Cukkinis palacsinta

 Lassan két hónapja nem esett nálunk eső. A mellettünk többször elsuhanó esőfrontok széléből kaptunk ugyan több szelet meg némi csepergést, vagy egyperces esőcskét, de semmi számottevő csapadék nem jutott a kertecskémnek. Locsolunk, de legalább nem hiába. Tökből már túltermés van, s próbálom változatosan elkészíteni, de akkor sem ehetjük minden nap. Legutóbb placsintába reszeltem bele egy csinos cukkinit, sajttal együtt, s ehető lett. Tejföllel és még több sajttal töltve egész finom lett.



Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1 púpos teáskanál só
  • 3 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 1 l tej
  • 1 kis cukkini
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 kis csokor kapor
  •  tálaláshoz tejföl, reszelt sajt
  • a sütéshez kevés olaj

Így készült:
A cukkinit megmostam, hájastul lereszeltem. A sajtot szintén lereszeltem.
A lisztet, sót tálba tettem, beleütöttem a tojásokat, az olajat is beleöntöttem és előbb kevés tej, majd a többi fokozatos hozzáadásával kikevertem. Végül belekerült a reszelt cukkini és sajt, az apróra vágott kapor.
Hagytam a masszát keveset pihenni, majd pici olajjal megkent serpenyőben vastagabb palacsintákat sütöttem. Hagytam őket kicsit jobban megpirulni.

Jó nagy adag lett, szinte egy palacsintával jól lehet lakni- főleg, hogy előtte nagy tényér zöldbablevest is megettem. 
Pihenés, kávézás közben recepteket böngészek, néha el is mentem vagy képernyőfotót készítek az elkészítésre méltónak találtakról, de leginkább kicsípek egy-egy nekem tetsző mozzanatot, ami aztán alkalomadtán előszökken a fejemből, s készítek valami hasonlót. Cukkinis palacsintát is láttam valahol, aztán nekiláttam a szokásos palacsintamasszámat alkalmazva. 

2 megjegyzés:

  1. Finom lehetett az újdonságod, és egy jó zöldbableves után kiváló ebéd lehetett!
    Jó, hogy megterem ilyen sok mindenetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Nekünk ízlett, főleg frissen. És bizony, örülök, minden egyes termésnek, nyaranta-ősszel sokszor kerül asztalra való a kicsike kertből.

      Törlés

Sült pizzaszósz

 Nővérem készített így pizzaszószt, s tavaly tettem én is egy próbát. Bevált, s idén is nekiláttam, emlékeim alapján. Mint kiderült, miután ...