2018. január 6., szombat

Húsgombóc leves

Azaz csorba. A románok levese. Gondolkodtam ugyan rajta, de a csorbán, mititéjen és puliszkán kívül nem igazán jutott eszembe más étel, ami nekik tulajdonítható. Igaz, nem voltunk velük szoros kapcsolatban, pedig köztük éltünk. Kezdetben ők miközöttünk, aztán fordult a kocka... 
Mindenféle csorbájuk van, mi ezt az egyfélét szoktuk készíteni. Az eredeti korpaciberével van savanyítva, ami erjesztett korpa. Én többnyire savanyú káposzta levével vagy citromlével savanyítom. Szeretjük, egyik kedvenc levesünk! :-)


Hozzávalók:

  • 3 sárgarépa
  • 2 petrezselyem
  • darabka zeller
  • 1 evőkanál házi ételízesítő
  • 60 dkg darált hús
  • 1 fej hagyma
  • 1 tojás
  • 1 dl rizs
  • bors, pirospaprika
  • kevés leostyán
  • petrezselyem- és zellerzöld
  • savanyú káposztalé / citromlé
Így készült:
A zöldségeket megpucolva, megmosva felaprítva sós vízben főni tettem. Hozzáadtam a házi ételízesítőt is.
Míg főtt, a hagymát apróra vágtam, a darált hússal, tojással, rizzsel, fűszerekkel összegyúrtam, majd kis, diónyi gombócokat kerekítettem belőle. A zöldséghez rakosgattam, hagytam főni. Néhány levél leostyánt, néhány szál petrezselyem- és zellerlevelet dobtam bele. 
Mikor a gombócot kettévágva a belsejében is megfőtt a rizs, kész. Már csak savanyítani kell, kellemesen savanykásra.
Tálaláskor teszünk hozzá tejfölt.


Hogyan készül eredetileg, nem tudom, igaz, utánanézhetnék. Ez már az évek során ízlésünkre formált változat, így szeretjük.
Nem mindig ugyanígy készül, van, amikor krumpli is kerül bele, vagy zöldborsó, akár karalábé.
A leostyán vagy lestyán a jellegzetes fűszere, amiből csak néhány levélke kell. Van a kertben egy tő, télire teszek a fagyasztóba belőle. Ugyanúgy, mint a petrezselyem és zeller leveléből, aztán télen innen dobálok egy-két szárat a levesekbe.

1 megjegyzés:

  1. Finom levest főztél! Én is szoktam csorbát főzni, és Erdélyben is mindig kapunk :-)
    A lestyánt is sűrűn használom, nagyon szeretem a levesekbe, és lefagyasztani szoktam, így egész évben elérhető :-)

    VálaszTörlés