2012. október 31., szerda

Fehércsokoládé-mousse ribizlivel

Gergő fiam tegnap vacsorát akart készíteni. Kezébe vette a Nők Lapja Konyha 2011. áprilisi számát, s kinézte belőle az elkészítendő ételt, mellé meg a desszertet is. Meg is kérdeztem tőle, hogy talán ünneplünk valamit? Hát persze, hogy szünet van!- válaszolta. Hát igen, akár ezt is meg lehet ünnepelni.
Fiacskám készített a husit, sült csirkemellet ananászos raguval, közben nekem megengedte, hogy segítsek az édesség elkészítésében. A segítség abból állt, hogy rám várt az egész:-)

Hozzávalók:

  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 3 egész tojás
  • 3 dl tejszín
  • 1 kis üveg ribizlidzsem
Így készült:
A csokit vízgőz fölött felolvasztottam. Hozzáadtam a tojásokat, s habverővel addig kavargattam gőz fölött, míg jól átforrósodott, s besűrűsödött. Ekkor hideg helyre tettem, s hagytam kihűlni.
Mikor kihűlt, felvertem a tejszínt, s kanalanként, habverővel a tojásos masszához kevertem.
A gyümölcsdarabos ribizlilekvárt átkavartam.
Üvegtálkákba rétegeztem a mousse-t és a dzsemet.
Az eredetiben 20-25 dkg friss ribizli van, 8 dkg cukorral pár percig főzve, majd kihűlés után ezzel rétegezve.
Persze, hogy finom lett, de nekem túl édes. Ha nincs benne a savanykás ribizli, a kóstoló elég is lett volna. De így együtt egész élvezhető volt.



19 megjegyzés:

  1. Ilyen segítség nekem is jól jönne sokszor - aki megcsinálja helyettem - ....:-DDD
    De a szünetet, azt tényleg meg kell ünnepelni!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időnként azért szívesen kiadom (adnám) a gyeplőt a kezemből:-) A szünet még nekem is ünnep, hát még nekik!

      Törlés
  2. Hű, én nagyon imádnám....Nagyon jó neked, hogy már ilyen ügyes segítőd van a konyhában.Nálunk is igyekszik Marci,ahogy meglátja, hogy tésztát gyúrok, dagasztok már bejelentkezik segítség gyanánt.Még sok hasonló ilyen kellemes időtöltést kívánok nektek a szünetben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, köszönöm szépen!
      Az én gyerkőceim is szeretnek segédkezni, hiába, őket is megfertőzzük a szenvedélyünkkel:-) De jó dolog, ha nem tévednek el a konyhában.

      Törlés
  3. Ügyesek vagytok!:-) Szoktak nekem is így segíteni, de sebaj, megcsinálom szívesen csak egyenek:-)
    guszta krémek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Hajni! A szándék a lényeg, nem?

      Törlés
  4. Gondolom a mosogatással is megtisztelt :)
    Finomat készítettetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)
      Köszönjük, Martinelli! A mosogatás az természetesen rám várt:-)

      Törlés
  5. Nagyon ügyes fiad van! No meg persze Te is nagyon ügyes vagy, gyönyörű lett a csokis ribizlis habod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, ügyes bizony!
      Ó, köszönöm szépen:-)

      Törlés
  6. Élelmes egy gyerek :)) Meg jó az ízlése is, ki tudta válogatni a finomságokat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ínyenc egy kölök, az már biztos. Szereti a különleges ízeket, én meg inkább a megszokotthoz ragaszkodnék. De legalább kirángat időnként a ebből a világból!

      Törlés
  7. Egy szót sem szólhatsz van segítséged sőt még azt is megmondja látod hogy mit szeretne!:-)) Nagyon guszta ez a hab! Egyik kedvenc gyümölcsöm a ribizli nagyon finom lehetett!Jó lett a blogod fejléce, ilyet szerettem volna én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm!
      Nem is panaszkodom! Az igen nagy segítség, ha megmondják, mit főzzek. Férjem válasza rendszerint: amit akarsz. D Gergő még meg is süti-főzi:-)

      Törlés
  8. Gyönyörű az új blogdesignod! És ez a mousse is. Sosem készítettem még, de régóta szemezek vele. És annyira egyszerűnek tűnik. Meg finomnak:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, köszönöm!
      Valóban nagyon egyszerű, s finom is. Ha Gergő nem nézi ki, nem valószínű, hogy magamtól kiválasztom elkészítésre. De legalább újításra késztet "kicsi" Fiam.

      Törlés
  9. De jól jönne néha nekem is egy ilyen kis segítség! :) Meg is érdemelte a fincsi desszertet, nagyon tetszik a mousse! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, küldöm:-) De hisz neked is akad segítség, kisebb is, nagyobb is.
      Bizony, megérdemelte, megdolgozott érte!

      Törlés
  10. Hűha, nagyon ügyes fiad van. :)

    VálaszTörlés