Almás fügelekvár

 A füge... nos, egy vágyálom számomra. Mármint a fügefa. Eddig egyszer sem sikerült átteleltetni, épp ezért "irigykedem" a fügefa- tulajdonosokra, akik még lekvárt is tudnak főzni belőle. Fügelekvár... olyan különlegesnek és nagyon finomnak hangzik. A gyümölcsöt igencsak szeretem- amit délen ettünk, frissen, fáról leszedve, édes-zamatos-lédúsat, valami csodás. Az itt termő is finom, bár kevésbé édes. Amikor Laci bácsi megkérdezte, kell-e füge, hogyne, micsoda kérdés ez... Férjem le is szedte a megérett mennyiséget, én meg úgy örültem neki, mint majom a farkának. Először is jóllaktam belőle, aztán üvegeket mostam, és nekiláttam lekvárt főzni. Almával vegyesen, hogy több legyen- a fügefa tulajdonosa sugallta, mondván, hogy ők is más gyümölccsel vegyesen főzték. Lelkesen vetettem bele magam a műveletbe- kavargattam, kavargattam, turmixoltam, kevés cukorral ízesítettem, bár nem volt savanyú, tovább főztem, aztán szokás szerint meguntam (vagyis inkább sok más tennivaló várt rám), úgy döntöttem, elég sűrű . Üvegbe szedtem, fejtetőre állítottam, az utolsó, nem egészen megtelt üveg lekvárhoz palacsintát sütöttem, mert mindenképp tesztelni akartam régi vágyam teljesülésének tárgyát. 

Nos, lehet, túl sokat vártam tőle. Finom, finom, de valami különleges ízű nyalánkságra számítottam. Lehet, a füge nem volt az igazi, vagy a hozzá fűzött remények. Nagy részét már elígértem, mert mindenki kíváncsi rá, akinek csak eldicsekedtem vele, hogy fügelekvárt főzök. Nem valószínű, hogy nem fog elfogyni, de azért egy szilvalekvár- na, az a lekvár. Azért nem mondtam le a fáról, még egy próbát mindenképp teszek. Lekvárt is készítenék még belőle, de legközelebb önmagában- talán úgy az igazi.

Hozzávalók:

• 1 kg alma
• 2 kg füge
• 30-40 dkg cukor

Így készült:

A fügéket megmostam, negyedeltem.

Az almákat mostam, pucoltam, lereszeltem, párolódni tettem. Mikor más megpuhult, hozzáadtam a fügét. Kezdetben szép színe volt, de ahogy főtt, egyre fakult. Így volt a sűrűségével is- előbb jó sűrű volt, s ahogy főtt, egyre folyósabb lett. Mivel a fügedarabok nem akartak szétfőni, a kevésbé érettek egészen egyben maradtak, botmixerrel átmentem rajta néhányszor. Tovább főztem, kevés cukrot adva hozzá. Nem igazán akart sűrűsödni, még fél órát adtam neki. 

Üvegekbe szedtem, lezártam, fejtetőre állítottam- úgy 10-15 percre, majd visszafordítottam.

9 üveggel lett, ebből 4 nagyobb, a többi picike.

Ami még aggaszt, hogy a palacsintázás után maradt kevés lekvár a konyhapulton maradt, lezárva, s hét végére megromlott. Nem tettem bele tartósítószert, a lekvárokba sosem teszek. Igaz, ez nem volt fejtetőre állítva. Remélem, a többi nem jut hasonló sorsra. 

De legalább ezt is kipróbáltam- s nem mondom, hogy soha többet. Már csak azért sem, mert kíváncsi vagyok, önmagában hogyan funkcionál lekvárként ez a nagyra tartott gyümölcs. 

S ha már gyümölcs állt a házhoz, muszáj volt sütit is sütni belőle. Majd következik az is.

Tökös/cukkinis zakuszka

 Mivel a pénteki pihenődélutánom megint elúszik -ami nem baj, mert mindkét gyerekem hazajön, s nekik örülök meg sütök-főzök- úgy döntöttem, hogy a csütörtök délután egy részét szánom egy kis semmittevésre. Bár mindjárt-mindjárt eszembe jutott, hogy a ruhákat kéne elpakolni, meg öntözni sem ártana, de elhessegettem mindent, úgyis rám vár a dolog. Jót tett egy kis lustálkodás, olyannyira, hogy még blogot írni is kedvem támadt így estére. 

A kertben termő tök sorsán gondolkodva jutott eszembe, hogy valahol láttam ezzel készült paradicsomos kence receptet. Én a zakuszka hozzávalóival készítettem el, először kevesebb hozzávalóval, csak próbaképpen, s mivel egy hét alatt lába kelt a hat üvegnyi főzeménynek, másodjára is nekiugrottam, kicsit növelve a mennyiségeket. Tényleg finom, senki sem mondaná meg, hogy tök is van benne.

Hozzávalók:

• 3 főzőtök/ nagyobb cukkini (tisztítva mérve volt 1,5 kg)
• 1 kg hagyma 
• 1,5 kg paprika (vegyesen piros és zöld)
• 6 nagyobb sárgarépa
• 7 dl sűrű házi paradicsomlé
• só
• bors
• 5-6 babérlevél
• 1 csípőspaprika
• 2 dl olaj

Így készült:

A tököt/cukkinit (vegyesen volt, mindkét alkalommal) megmostam, kettévágtam, kikapartam a puha magos közepét, megpucoltam, lereszeltem. Fél dl olajon, 1 csapott teáskanál sóval puhára pároltam, közben sűrűn átkevertem, mert könnyen odaég.

A hagymát megpucoltam, nagyobb darabokra vágtam. A paprikát megmostam, kicsumáztam, felaprítottam, a hagymával egy edényben teáskanálnyi sóval, olajat öntve alá- fél dl-nyit- párolódni tettem. A csípős paprikát is beletettem, azt csak a szárától megszabadítva. Mikor már puha, elpárolgott a leve nagy része, kész. Időnként azért nem árt megkavarni!

A sárgarépát megpucoltam, vastagabb szeletekre vágtam, kevés olajat alá öntve, kevés sóval fedő alatt, kis lángon hagytam puhára párolódni.

Mikor minden kész, a hagymát-paprikát, répát ledarálom, és a tökkel és paradicsommal együtt nagyobb edényben, még kis olajjal együtt főni tettem és kavargattam, kavargattam kitartóan. Közben megkóstoltam, elég sós-e, fűszereztem mokkáskanálnyi borssal és a babérlevéllel. Addig főtt, míg elég sűrűnek ítéltem a kenyérre kenéshez. Úgy másfél órányit rotyogott kis lángon. 

Közben a gépben kimosódtak az üvegek. A száraz dunsztot is előkészítettem: én a tulipános ládába tett pokrócok közé pakolom az üvegeket.

A megfőtt zakuszkát -azért pici tartósítószert kevertem hozzá- üvegekbe szedem, lezárom, dunsztba teszem. Itt is maradnak, míg ki nem hűlnek. 

Nekem ez két délutános munka volt, egyik napon megpároltam a zöldségeket, s csak másik nap daráltam, főztem össze. De ha van egy egész szabad napunk, nosza, rajta! Nagyobb mennyiséget is érdemes, mert a kevéssel is ugyanúgy elmegy az idő, mintha többet készítenénk. Ha "rendes" zakuszka készül, kis adagnak neki se fogok, legalább 3 kg-ot teszek minden hozzávalóból. Bár hosszadalmas elkészíteni, én ki nem hagyom egy évben sem, mert szinte tavaszig (ha csínján szedegetjük le a polcról) van kenyérre kenni való. 

Csipkebogyólekvár

 Minden év őszén azzal vigasztalom magam, ha már idén nem sikerült csipkebogyót gyűjteni, jövőre biztosan szánok rá időt. 

Legutóbb 10 éve szedtünk még Anyukával, a zsámbéki domboldalon nagy adag bogyót. Élete utolsó lekvárját főzte azon az őszön... Az utolsó üveggel sokáig tartogattam. Aztán Nővérem talált a kamrában még belőle, adott egyet, abból még van pici a hűtőben. Már kőkemény. De őrzöm tovább. 

Leányzóm nagyon szereti ezt a lekvárt. A zilahi barátnőmtől kapottat nagy becsben tartotta. Idén ki is adta az utasítást, hogy főzzek. Emlékszem, nem egy gyors folyamat. De legyen, itt az idő, hogy kipróbáljam magam. Itthon volt mindkét gyerek, nekivágtunk a határnak. Három kis tejfölös vedret szedtünk teli, mikor Leányzó panaszkodni kezdett, hogy fázik, mert a harmatos fűben átázott a cipője. Hát akkor ennyi. 

Még aznap este vízben megfőztem azt a kis mennyiséget, másnap Gergővel felváltva passzíroztuk -Anyuka ezt annak idején szitán, kézzel művelte-, mi sűrű szűrőn, Anyósomén, fakanállal. Ezután már nem is kellett sokáig főzni, s a vártnál több lett belőle: 3 pici és 4 nagyobbacska, 3 dl-es üveggel. És pont olyan finom lett, mint régen! 😋

Hozzávalók:

• csipkebogyó
• cukor

Így készült:

A leszedett csipkebogyót megmostam, s annyi vízben, amennyi bőven ellepi, főni tettem.

Addig főztem, míg a szemek jól megpuhultak, könnyen szétnyomható volt.

Másnap folytattam. Mivel kihűlve nagyon besűrűsödött, még öntöttem hozzá vizet, hogy könnyebb legyen passzírozni. Sűrű szövésű szitán vagy szűrőn kell átnyomkodni- ez fontos, hogy a kis szúrós, magokat körbevevő szálak se menjenek át. Ez a hosszadalmasabb folyamat. Mi fakanállal nyomkodtuk, de kézzel is lehet végezni, de mindenképp gumikesztyűben, mert az ujjak között is megtelik a kis szúrós vackokkal, s igen kellemetlen tud lenni. 

Ha már át van passzírozva, csak készre kell főzni. Cukrot úgy fél kilónyit tettem hozzá, megkóstolva elégnek éreztem. Ízlés szerint lehet hozzá tenni belőle. Egy órányit ha főztem, hamar besűrűsödött.

Tiszta üvegekbe szedtem, lezártam, rövid időre fejtetőre állítottam. 

Ez most határozott sikerélményt okozott számomra! 😀 Olyannyira, hogy ha segítenének szedni, képes lennék még egy kis adagot főzni belőle. 

Tesztelni is kellett, Leányzó kérésére békaszem készült, ami csipkelekvárral igazán finom. 

Kardamomos zöldparadicsom lekvár

 Ha nem esett volna annyit az eső, azt mondanám, idáig csodás őszünk volt. Végül is az volt, mert hideg, olyan igazi, deres reggeles hideg még nem volt. Így nem fagyott meg a paradicsom, s hogy ne is legyen esélye, leszedtem. Nagy veder zöld paradicsomot hoztam be. Lett belőle csatni, meg csalamádéféle, aminek nagy része paradicsom, s hogy a maradék se menjen tönkre, gondoltam, teszek egy próbát a lekvárral. Rémlik, hogy valamikor Anyukánk is főzött, de ha nem Ő, valahol, valamikor már kóstoltam. Érdekes íze van, erre határozottan emlékszem. Valóban az... S hogy legyen benne egy kis csavar is, kardamommal fűszereztem. Első gondolatom szegfűszeg volt, de azt elvetettem az előbbi javára.

 

Hozzávalók:

• 2 kg zöldparadicsom
• 1 kg cukor
• 5-6 kardamom

Így készült:

A paradicsomokat több vízből átmostam. A sérült, pöttyös és a szárnál lévő részeket levágtam, a sértetlen részeket kisebb darabokra vágtam. Hosszadalmas művelet volt, mivel nagy része apró koktélparadicsom volt. Megtisztítva, aprítva úgy másfél kilogrammnyi volt. Főni tettem. A kardamomhüvelyekből kikapartam a magokat, azt is beletettem. Hamarosan elég sok leve lett, ezt igyekeztem elfőzni, s mikor más sűrűsödött, akkor tettem hozzá a cukort. Ekkor még több leve lett, még főztem vagy 20 percig. Közben kavargattam. Pici szalicilt is adtam hozzá, majd tiszta üvegebe szedtem ki és celofánnal kötöztem le. (Ezért a tartósító, különben fejtetőre állítom, úgy még egy lekvárom sem romlott meg.)

Három üveggel lett, 4 dl-esekkel. Elég is belőle. Érdekes íze van, szerintem senki nem mondaná, miből van. Inkább különleges, annyira nem finom, hogy még többet főzzek belőle. De ezt is kipróbáltam. Majd meglátom a fogadtatást.

Azt mondtam, idén már nem főzök be többet. De a csipkebogyó még nagyon a begyemben van, ha sikerül még a szünetben szedni valamennyit... ( Nem sikerült... nem lesz több lekvár. Idén. Talán. 😀)

Birsalmalekvár

 Szeptember eleje óta szusszanásnyi időm sem volt. Sőt, ha visszagondolok, kis túlzással augusztus 11-e óta. Miután túl vagyok vetélkedő, ünnepély megszervezésén, lebonyolításán, szaktanácsadói látogatáson, úgy döntöttem, megérdemlek egy kis lazítást. Nem, nem kapok szabadnapot a sok túlmunkáért, hogy kipihenhessem, pedig már ott tartottam, hogy irigyeltem a szomszédtól a két hét karantént. Most már nem, biztos megőrülnék attól is. 

Másképp kapcsoltam ki. Végignéztem a kamrán, a sok üres üvegen, s megállapítottam, hogy máskor ilyentájt már nem találtam üres üveget az újabb berakni valóhoz. Ilyenkor már kész volt a házi ételízesítő, sok lekvár, zakuszka, házi ketchup, miegymás. Listát írtam, beszereztem mindenféle zöldséget, így-úgy, aztán két hétvégét a konyhában töltöttem: készült gombás zakuszka -előtte hétvégén Nővéreméknél együtt főztünk babosat-, házi ételízesítő, sok szilvalekvár, alma-körte lekvár, aztán váratlanul birsalma állt a házhoz- ennek különösen örültem, így a mai napot is télre való felkészüléssel töltöttem.

Készült belőle néhány üveg befőtt, lekvár, birsalmasajt Leányzóm kérésére, s almával vegyesen másik, csúnya színű, de igen finomra sikeredett lekvár. Lassan már az lesz a gondom, hova pakoljam az újabban telerakott üvegeket! 😀 De számomra ez megnyugtató, szívesen dolgozok most ennyit, hogy később csak lekapjuk a kamrapolcról a kenyérre vagy palacsintába valót, vagy egy kis csalamádét a második fogáshoz. Még a zöldparadicsom várat magára, azt jövő hétre hagyom. 

Ma a birsalmalekvárt örökítem meg:

Hozzávalók:

• birsalma
• cukor

Így készült:

A birsalma héjáról ledörgöltem a szöszt, majd alaposan megmostam őket. Hagytam lecsepegni. Kemény gyümölcs, ezért nehéz szeletelni, de nem adtam fel: ketté, majd négybe vágtam, kivágtam a magházát, a kukacos részeket (nagyon sok volt benne a kivágandó rész), a héj sérült részét is levágtam, a szép részt rajta hagytam. Így, héjastul kisebb darabokra vágtam, lábasba dobáltam. A kevésbé szép, keményebb részeket a birsalmasajthoz külön edénybe gyűjtöttem.

Mikor az összeset felaprítottam, körülbelül a gyümölcsréteg feléig öntöttem vízzel, s főni tettem. Közben kavargattam. A gyümölcs egy része szétfőtt, más darabok makacsul egyben maradtak. Ezért mikor megelégeltem ezekre várni, botmixerrel átmentem az egészen. Itt-ott maradtak benne kisebb darabok, de sebaj. Visszatettem főni. Kevés cukrot, úgy 20 dkg-nyit borítottam hozzá, s kóstolás után elég édesnek bizonyult. De ez ízlés kérdése, meg a gyümölcs mennyiségétől is függ. 

Még 10 percnyit hagytam pöfékelni, majd előre kimosott üvegekbe szedtem a kész lekvárt, lezártam, fejtetőre állítottam.

Mivel sok pektint tartalmaz, főleg a héj, nem kell sokáig főzni, a hozzáadott víz ellenére hamar besűrűsödik. Jó kemény lekvár lett, ez nem fog kifolyni a kifliből-buktából!

Nem lett nagy mennyiség, ezzel a három pici üveggel és még két nagyobbacskával. Csemegézni belőle, palacsintába, kiflibe finom lesz! 

Én nagyon szeretem, mindent, ami belőle készül: levest, szószt, befőttet, lekvárt. Még nyersen is- bár így nem a legfinomabb- rágcsáltam belőle. Úgy savanyú, de hő hatására elveszti fanyarságát. 

Akácvirágszörp

Vagy túlvállalom magam, vagy nem tudom beosztani az időmet. Vagy mindkettő. Anya vagyok, feleség, dolgozom, háztartást vezetek, befőzök, gyermeklelket ápolok- nem csak a sajátjaimét-, kertészkedek, virágokkal bíbelődöm, sőt még egy macskánk és egy papagájunk is van, néha meg még arra is képes vagyok, hogy világgá kürtöljem, épp mit sütöttem vagy főztem. 

Szeretem eltervezni a napjaimat, beosztani, hogy épp mi képezze a nap fő attrakcióját a mindennapi tennivalókon kívül, de szinte mindig borítja valami a szépen megálmodott sorrendet. Ha nem egy újabb munkahelyi "csak hogy nehogy unatkozzatok", "tegnapra legyen kész " tennivalóval rukkolnak elő, akkor itthon adódik valami váratlan. Az egész felvezetés lényege: a blog marad utoljára.

Most egyedül vagyok itthon- ilyen sem sűrűn van. Elhatároztam, a délután egy részét blogírással töltöm. Hol van már a délután! Este fél 11 van. Vagy éjjel? 

Az is lehet, már elvirágzott az akác. De múlt hét egyik délutánján egy gyors délutáni kóborlásra indulva, a virágfürtökkel tömött akácfák láttán elcsábultam: bár nem terveztem, hirtelen elhatároztam, én szörpöt fogok főzni belőle. Ha íze is olyan jó, mint az illata, megéri.

El is készült, épp egy kis adag, mert évek tapasztalata azt mutatja, nálunk a szörpök nem kelendők, csak az újdonság varázsa hat ideig-óráig. 

Hozzávalók:

• sok akácvirág (leszedve a száráról 2 liter volt a virág)
• 2 l víz
• 1 teáskanál citromsav
• 1,5 kg cukor
• 2 citrom leve
• 1 teáskanál szörptartósító

Így készült:

A virágokat lehúztam a száráról, a bogarakat kitessékeltem közüle. Felöntöttem 2 liter vízzel, rászórtam a citromsavat s két napra betettem a hűtőbe.

Elővéve megkóstoltam, s úgy gondoltam, ha virágokkal együtt felfőzöm, intenzívebb íze lesz. Úgy is tettem. Miután felfőtt, leszűrtem, hozzáadtam a léhez a cukrot és két citrom kicsavart levét. Felfőztem, majd néhány perc főzés után a tartósítót is hozzáadtam.

Újra felfőztem.

Előre kimosott és lecsepegtetett üvegekbe mertem, lekötöztem.

Kihűlés után ment a kamrapolcra. Egy kivételével, ez fogyasztásra vár.

Hogy milyen lett? Nem teljesen akácvirágillat-íze van, de kellemes. A színe lepett meg- enyhén rózsaszínes. Ezt is kipróbáltam. Meglátom, mekkora sikere lesz, illetve elfogy-e, s aztán jelentem ki, hogy főzök-e még, vagy sem. 

A tartósítószer pedig... nem sűrűn használok, lekvárokba például egyáltalán nem. Most erre vetemedtem. 

Bodzavirág lekvár

Tavaly főztem először, s mire közzé tettem volna, már elvirágzott a bodza, de idén ki nem hagyom.  Akkor csak egy adag készült, kíváncsiságom kielégítése végett. Akkora sikere volt, hogy idén többet főzök belőle. Ma meg is lett az első adag, Leányzó hathatós közreműködésével. Még szép, hogy segít, hisz , mint most mondta, ez lett a kedvenc lekvárja, s Ő rendelt belőle tetemes mennyiséget. Ami azért nem lesz annyira sok, de legalább 3 adagnyi.
Kolléganőm főzi évek óta, nagyon dicsérte, hát kértem tőle receptet. A dzsemfix miatt gyanakodtam rá, korábban még sosem használtam, de muszáj volt kielégítenem a kíváncsiságomat. Tényleg nagyon finom, kellemesen savanykás-bodzás-édes ízű. Azt is mondta kolléganőm, hogy túrós palacsintában nagyon finom. S milyen igaza volt!

 Hozzávalók:

• 1 l víz
• kb. 40 bodzavirág
• 2 citrom
• 60 dkg cukor
• 4-6 alma
• mokkáskanálnyi citromsav
• 2 csomag dzsemfix

Így készült:

A bodzavirágot fazékba tettem, rákarikáztam a citromot, hozzáadtam a citromsavat, s ráöntöttem a liter vizet. Egy napra a hűtőbe tettem.

Másnap az almát -4 nagyot- megpucoltam, megreszeltem, s párolódni tettem. Mikor puhának ítéltem, hozzáadtam a cukrot, tovább főztem rövid ideig. Rászűrtem a citromos bodzalét, beleborítottam a dzsemfixet, s mintegy 10 percig kis lángon főztem. 

Alaposan kimosott üvegekbe szedtem, lezártam, 10 percre fejtetőre állítottam.

Tavaly levendulával is főztem egy adagot, ugyanígy, az is finom volt. 

Az alma darabos marad benne, de nekem tetszik is így, van mit "harapni" rajta, nem csak zselé. Vaníliát is írt hozzá a recept, én most kihagytam. 

Jövő héten főzzük a második adagot! :-)

Palacsintába pedig- kihagyhatatlan!

Zöldparadicsom csatni

Nem emlékszem ilyen hosszú, meleg őszre. Talán kétszer volt deres szeptemberben valamikor a fű reggelre, de nem fagyott meg a kertben semmi. Így a paradicsomtövek tovább növelték terméseiket. Előbb egy nagy vödörrel szedtem le, ebből hagymával vegyesen savanyúság lett. Aztán Katalin zöldparadicsom csatnija arra késztetett, hogy az újabb termést is leszedjem. Másodjára csak egy kis vödörrel lett, annak is a zöme apró koktélparadicsom. Hát elszórakoztam vele, mire megmostam, levágtam elejét-végét, felaprítottam. De mint kiderült, megérte vele bíbelődni, mindenkinek ízlik. Főleg ínyenc Fiacskám volt elragadtatva tőle.

Hozzávalók:

• 2 kg zöldparadicsom (megtisztítva volt annyi)
• 2 nagy fej hagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 2 nagy alma
• 3-3 darab zöld és piros színű paprika
• 2 közepes sárgarépa
• 1 púpozott teáskanál só
• 25 dkg cukor
• darabka gyömbér (3-4 cm-es darab)
• 1 mokkáskanál őrölt bors
• 1 mokkáskanál fahéj
• csili- ízlés szerint
• 1 dl almaecet

Így készült:

A zöldségeket megmostam-pucoltam, felaprítottam kisebb darabokra. Mindet edénybe tettem, sót, cukort rátettem, s kis lángra tettem. Hamarosan levet engedett, de azért sűrűn kavargattam. Közben a fűszereket is beletettem (a gyömbért apróra vágva), de az ecetet csak a legvégén, s még az ecettel is főztem néhány percig.

Addig főztem, míg jól besűrűsödött. Valamivel több, mint egy óra volt.

Közben többször megkóstoltam, s lehet még fűszerezni, ízlés szerint.

Tisztára mosott üvegekbe szedtem, lezártam, s néhány percre fejtetőre állítottam. 

Húsos ételek mellé finom, pedig inkább édes. 

Katalin, köszönjük a receptet, megtartjuk! :-)

Vadszilvalekvár

Rengeteg vadszilvafa nő mifelénk. Az út mentén is tele van velük, csak úgy roskadoznak a fák a sok terméstől. De mi nem ott szedtük, hanem a Börzsönyre felfutó szántóföldeket elválasztó bozótos sávok fáiról. Lehet, valamikor régen gyümölcsösök voltak a területen, mert a vadszilvák mellett diófák is nőnek szép számmal itt.
Néhány éve tettem egy próbát, milyen lenne a lekvár ebből az apró szilvaféléből. Nem olyan, mint az igazi szilvalekvár, de teljesen ehető lett. Egy délután a gyerekekkel nekivágtunk amolyan próba-szerencse módon, inkább megnézni, érik-e már, merre találunk többet, finomabbat. Aztán egy csomóval tértünk haza. Mélyvörös, szinte fekete is volt közöttük, meg piros és sárga is.

Hozzávalók:

• vadszilva
• cukor
• szegfűszeg

Így készült:

A szilvákat megmostam, kissé összetörtem, s nagy lábasban főni tettem. Kimagozni esélytelen, apró is, meg nem szívesen válik el a gyümölcshús a magtól.

Mikor alaposan megpuhult s szétfőtt a gyümölcs, tésztaszűrőn átpasszíroztam- fakanállal. Nem volt ez sem egyszerű feladat, nem is lehetett jól a sok mag miatt, de aztán csak meglett. A szilvát nem mértem meg, de az átpasszírozott igencsak folyós gyümölcslé 6 l volt. 

Főzni kezdtem egy evőkanálnyi egész szegfűszeggel, közben sűrűn kavargattam. Nem akartam sok cukrot tenni hozz, de annyira savanyú volt, hogy végül több részletben 3 kg belekerült, s így sem édes, kicsit fanyar lekvár lett a végeredmény.

Több, mint két órai főzést követően megelégeltem s üvegbe pakoltam őket. Lezártam s néhány percre fejtetőre állítottam.

Mélyvörös, savanykás, s a vártnál kissé hígabb lett a lekvár. Főzhettem volna még, de elfogyott a türelmem... Sütiben már teszteltem, jól viselkedett! :-) 

Gyömbéres sárgabaracklekvár

Ez a lekvár sem most készült, hanem sárgabarackérés idején. Úgy két hete. 

Készült hagyományos is (így készül), a másodikként kifőzött adagot pedig gyömbérrel bolondítottam meg. Többektől hallottam, hogy lehúzzák a héját, meg ledarálják. Én nem bíbelődök ilyesmivel, a megmosott, hibás részektől megszabadított barackokat kettévágom, lecukrozom, s főzöm. Addig, míg besűrűsödik. Jelen esetben úgy két órát. Nem fáztam mellette! :-)

Hozzávalók:

• 6 kg sárgabarack
• 1,5 kg cukor
• darabka gyömbér (jó hüvelykujjnyi)

Így készült:

Az üvegek kimosásával kezdtem. Míg főtt a lekvár, leborítva száradni hagytam őket.

A barackot megmostam, pöttyös-sérült részeket kivágtam. Felezve nagy lábosba raktam. Ráöntöttem 1 kg cukort, s kis lángon főni tettem. A gyömbért megpucoltam, beleaprítottam. Reszelni terveztem, de fás volt, ezért maradtam a darabolásnál. Hosszúkás csíkokban került bele, a végén kiszedtem belőle.

A lekvárt állandóan kavargatva addig főztem, míg kellő sűrűségű lett. Ekkor megkóstolva savanyúnak találtam, ezért még fél kg cukrot tettem bele. Ezzel is főztem még egy darabig. (Így is savanykás, több cukor is kerülhet bele, de mi így szeretjük.)

Üvegekbe szedtem a kész lekvárt, egy réteg celofánnal és csavaros tetővel zártam le, majd fejre állítottam mindegyiket, így hagytam mintegy fél órán keresztül. Majd visszafordítva hagytam kihűlni.

Már második üveggel fogyasszuk, pedig van még sok tavalyi lekvár is. De ez olyan finom!

Mivel sokáig fő, nem maradnak darabok benne. Persze nem olyan sima, mintha le lenne darálva. 

Még soha nem használtam zselésítőt. Néhány éve vettem ugyan, hogy tegyek egy próbát, de lejárt a szavatossága. Inkább főzöm a lekvárokat jó sokáig, így 200% gyümölcs van bennük. :-) Régen is így készültek, néha cukor nélkül- főleg a szilvalekvár. 

A felfordítós tartósítást tavalyelőtt próbáltam ki, s mivel bevált -egy lekvár sem penészedett meg-, azóta mindig így kerülnek a kamrába. Nem kell tartósítószer bele. Ami nem egy hátrány! :-)

Málnalekvár

Tavaly is főztem málnalekvárt, s biztos voltam benne, hogy megörökítettem a blogon. Akkor derült ki, hogy mégsem, mikor ki akartam keresni, megnézni, hogyan is készült. Nem azért, mert olyan ördöngös dolog ez, főzés, passzírozás, megint főzés, csak a biztonság kedvéért... Ha már azt nem találtam, kerestem interneten más recepteket, s itt kezdődött is a bizonytalanság: szinte mindenki megmossa a málnát befőzés előtt. Én biztos vagyok benne, hogy mi sosem mostuk meg: a málna könnyen összetörik, meg aztán úgy gondolom, víz is jócskán marad rajta. Tényleg meg kell mosni a málnát? Hát emlékeimre hagyatkoztam, s átválogatás után oda is tettem főni.
Férjem hozott úgy tíz kilónyit, fele bekerült a mélyhűtőbe, hagytam belőle csipegetni is, a többiből lekvár lett. Finom lekvár.

Hozzávalók:

• 4,5 kg málna
• 1 kg cukor

Így készült:

A sérült szemeket kiválogattam, majd a málnát főni tettem. Egy órányi főzés után elzártam alatta a lángot s lefedve hagytam kihűlni. Én este főztem, s másnap reggel folytattam.

Szűrőn kisebb adagokban nekifogtam átpasszírozni. Én úgy csinálom, hogy egy nagyobb, gömbölyű aljú merőkanállal kavargatom-nyomkodom a szűrő -nagyobb méretű levesszűrő- aljához. Mikor már erőszakosabban nyomkodtam, a magok is kezdtek átbujkálni, így figyeltem arra is, hogy mikor már a magok is átjutottak, abbahagytam, a maradékot kiszedtem a szűrőből, s újabb merőkanál málnamassza követte.

Elég lassú folyamat, a tenyerem is megfájdult tőle, de egy évben egyszer ki lehet bírni.

Mikor az összes át lett passzírozva, főni tettem. Közben sűrűn kavargattam. Mikor egy ideje már főtt, beleborította egy kg cukrot, gondolván, hogy később, kóstolás után még teszek hozzá. De miután megejtettük a kóstolást, a gyerekekkel együtt úgy döntöttünk, hogy ez így pont jó: kellemesen savanykás, nem nyomtuk el cukorral a málna finom ízét. Természetesen ízlés szerint meg a málna savanyúságától függően kerülhet bele több cukor is.

Összesen másfél órán át főztem.

Ekkor alaposan kimosott üvegekbe szedtem a lekvárt, egy réteg celofánnal és csavaros fedővel lezártam jó szorosan, majd fejre állítottam.

Így pihent mintegy 10 percig. Aztán lábra állítottam, s kihűlés után mentek is a kamrapolcra.

8 darab 4 dl-es üveggel lett.

Elég sok mag átmenekült, ez így nem annyira zavaró. De én nem szeretem az összes magot benne hagyni. Pedig nem egy receptet olvastam úgy. Inkább passzírozom. Na arra is többféle módszert olvastam, az évek során mi is kipróbáltunk jó néhányat, de ez a szűrős vált be legjobban. Máskor nem szabadultak át a magok, idén talán a szárazság miatt apróbb szemű volt a gyümölcs, a magja is kisebb volt. Ez most ilyen lett, de így is nagyon finom, a gyerekek napok óta lekváros kenyeret reggeliznek! :-)

Mivel nem sikerült alaposan átnyomkodni, sajnáltam kidobni a még elég sok értékes anyagot tartalmazó magos masszát, így arra öntöttem két liter vizet, s egy kiskanál citromsavval együtt másnapig pihentettem. Ekkor szűrőbe öntöttem, hagytam lecsepegni. Másfél liter lé lett, másfél kiló cukorral felfőztem, üvegekbe töltöttem, száraz dunsztba hagytam kihűlni. Így lett szörp is belőle...