Napraforgómagos pogácsa

Savanyú káposztás húsgombócleves mellé készítettem, de a leves mellé senki nem ette, magába annál inkább. Frissen, sőt még másnap is finom ropogós volt.

Hozzávalók:

  • 3 dl tej+ szükség szerint
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 kg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 2 evőkanál zsír
  • 2 teáskanál só (púpozott)
  • maréknyi napraforgómag
  • 2 evőkanál tönkölykorpa
  • 2 tojás
Tetejére: 1 tojássárga, 2 evőkanál tej, szezámmag

Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukort, belemorzsoltam az élesztőt. Miközben felfutott, a lisztet, sót, margarint, zsírt tálba tettem s elmorzsoltam. Belevegyítettem a korpát és napraforgómagot. Hozzáadtam a tojásokat és élesztős tejet. Összegyúrtam, megdagasztottam a tésztát. Ha szükséges, még kerülhet bele tej. 
Egy órányi kelesztés után deszkára borítottam, kinyújtottam, egyszer hajtogattam. 10-15 perc pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtottam, kis pogácsaszaggatóval kivágtam, tepsibe pakoltam.
A tojássárgát elkevertem a tejjel. Lekentem a pogácsák tetejét, szezámmaggal szórtam.
180 fokos sütőben pirosra sütöttem őket. Azaz világosbarnára. 😉

Két hét múlva rendelésre újra sütöttem, némi változtatással: több zsír került bele, mint margarin -10-25 dkg -, 3 tojássárga, mert a fehérjékkel más tervem volt, a korpa pedig elmaradt. No meg sajt került a tetejére. Tejből pontosan 4 dl van benne. Ezúttal is finom volt! 😊



4 megjegyzés:

  1. Innen látni, hogy milyen szép leveles ... csodás! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszták, és a tálad is nagyon szép! Fincsi lehetett, szép levelesek :-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...