Csirkemellpaprikás

Ha nem pörkölt készül, csirkemellet készítek lefagyasztás céljából, hogy aztán csak előkapva s kiolvasztva valami készülhessen gyorsan. No nem a saját dolgomat szoktam ennyire megkönnyíteni, hanem Fiamra gondolok ezzel a tettel- is. Még egy jó év, s két gyereket pakolhatok fel elemózsiával... Hú, rágondolni sem szeretek. Még elég friss emlék, mikor Fiam szalagavatójára készültünk, s akkor tudatosult bennem, hogy lezárul egy korszak, s következik egy nehezebb, mindenki számára. S már Hédiék is készülnek a szalagavatós tánccal... Telik az idő. Néha jó lenne megállítani, de nem lehet, muszáj szembenéznünk az általa hozottakkal.
Én meg csak sütök-főzök, hogy Gyermekem véletlenül se éhezzen ott a távolban...
Hozzávalók:

  • 1 fej hagyma
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 nagy csirkemell
  • só, bors
  • pirospaprika
Így készül:
A hagymát megpucolom, apróra vágva az olajon megpárolom. Közben a megmosott csirkemellet csíkokra vágom, a hagymára dobom, sózom, s időnként megkeverve megpárolom. Mikor a hús már puha, pici borsot s ízlés szerint pirospaprikát szórok rá, még rövid ideig főzöm, s kész is.
Hamar kész van. Kihűlés után kis dobozokba pakolom, s mehet a fagyasztóba.
Változatosan felhasználható, akár csak simán összekeverve tésztával, rizzsel, tarhonyával. Persze krumplival is jó, csak az macerásabban készül, mint az előzőek. Tejfölösen is finom, tésztával, vagy párolt zöldségekkel...

2 megjegyzés:

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...