Eltelt, azaz inkább elrepült a két hét szünet, kevésbé jó hangulatú ünnepekkel, rohanós készülődéssel, gyerekek jövés-menésével- alig volt olyan nap, hogy mindenki itthon legyen egyszerre. Még egy temetés is jutott év végére, és csak remélni tudom, hogy az új év kevésbé "eseménydús " lesz. Egy darab ételfotó sem készült ez idő alatt, a blogra sem néztem rá. Így kénytelen vagyok a szorgalmasabb időkben lejegyzettekből élni, még mindig.
Első idei bejelentkezés, ezért most kívánok minden idelátogatónak boldog új évet! Tényleg boldogat, békéset, sok örömteli pillanattal telit, szeretteinkkel körülvéve.
Régen Anyukánk egyszerre több focilabdányi házi juhsajtot vett, ami konyharuhába kötve csöpögött, érlelődött még néhány napig. Aztán lereszelte, sózta, keverte-gyúrta, majd belenyomkodta edényekbe, s így fogyasztottuk. Ez volt a juhtúró. Paradicsommal odavoltam érte. Most is, csak ritkán van szerencsém hozzá. Ha otthon vagyunk, és hozzájutunk juhsajthoz, biztosan kihasználjuk. Most boltiból készült ez a sütemény, ami nem rossz ugyan, némileg emlékeztet is rá ízben, de mégsem olyan.
Hozzávalók:
A tésztához:
- 50 dkg liszt
- 1 teáskanál só (púpozott)
- 2 dl tej
- 2 dkg élesztő
- nagy csipet cukor
- 10 dkg margarin
- 5 dkg zsír
- 1 tojás
A töltelékhez:
- 20 dkg juhtúró
- 20 dkg tehéntúró
- nagy csipet só
- kevés bors
- 1 szál zöldhagyma
- maréknyi spenót
- darabka csípős paprika
- + 1 tojás lekenni, szezámmag a tetejére
Így készült:
A tésztához a tejet megmelegítettem, elkevertem benne kevés cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni.
A lisztet elvegyítettem a sóval, összemorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojást és a közben felfutott élesztős tejet és összegyúrtam. Ha kemény lenne a tészta, még kevés tejet adjunk hozzá. Dagasztás után kevés liszttel megszórva, letakarva kelni hagytam.
Közben elkészítettem a tölteléket: a hagymát, spenótot megmostam, apróra vágtam a néhány karika csípős paprikával együtt. A kétféle túrót a sóval és borssal elvegyítettem, villával összenyomkodtam-törtem, majd elkevertem benne a zöldségeket is.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam. A tészta szélétől néhány centire a töltelékből raktam egy csíkot, ráhajtottam a tésztát és tekertem egyet rajta, hogy egymásra kerüljenek a szélek, majd ezt a csíkot levágtam és tepsibe pakoltam, ha hosszú, behajlítom. Újabb töltelékcsíkot pakoltam, tekertem, levágtam. Igyekeztem olyan vastagságban osztani a tölteléket, hogy elég legyen. Ha marad tészta, formázhatunk belőle néhány kiflit.
A tésztacsíkokat egymás folytatásaként pakoltam tepsibe, kicsit össze is nyomkodtam a találkozásnál.
Végül felvert tojással lekentem, szezámmaggal szórtam.
190 fokon pirosra sütöttem.
A spenóttal ki lehet űzni a családtagokat a világból- legalábbis a főzelékkel, kis túlzással. Hédi azt mondta, Ő szereti a spenótot egyébbe, csak ne főzelék legyen. Ez az elszólása adta az ötletet- és valóban szerette Ő is, meg mindenki más is. Tényleg finom lett. A spenót amúgy elég jellegtelen ízű, a juhtúró volt a domináns íz, de akkor is benne volt kevés zöldség. Újzélandi spenót van a kertben, ami amellett, hogy újraveti magát, azaz a lehullt magokból a következő évben kikel, egész nyáron hajtja az újabb és újabb, nem túl nagy, de húsos leveleket. Azért évente egyszer-kétszer készül főzelék is, én megeszem, ha nem is a kedvenc fogásom.
