2012. szeptember 29., szombat

Baconos rudak

Az utóbbi időben, ahányszor csak nagybevásárlás címén kiruccantunk itthonról, éhségre hivatkozva baconos stanglit is pakoltak a kosárba hol a gyerekek, hol Férjuram. Igazán finom, én is jóízűen fogyasztottam el a magam porcióját. El is döntöttem magamban, hogy itthon is megpróbálom előállítani. Ráadásul a négy darab bolti péksüti árán egész halommal készülhet belőle itthon.
A tegnap estére álltam neki, vacsorakészítés közben. Kíváncsi voltam az eredményre. Elsőként a családfő tesztelte, még melegen, s látva lelkesedését, én is megkockáztattam egyet, pedig már vacsora után voltunk. Hát rosszabb nem volt a boltinál, sőt! Aztán jöttek a gyerekek is kóstolni, Gergő meg sem állt egynél. Mentségére szolgáljon, hogy éppen nyúlánk korszakát éli:-)


Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 2 teáskanál só
  • 5 dl (házi) tej + kb. 1,5 dl víz
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 70 ml olaj
  • szeletelt bacon (45 dkg)
Így készült:
2 dl langyos tejbe lekevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, s hagytam felfutni. Közben a többi tejet is megmelegítettem.
A lisztet elvegyítettem a sóval. (Ez nálam a szitálást helyettesíti, közben fellazul a liszt.) Hozzáadtam az élesztős tejet, majd a többi tejjel és szükség szerinti mennyiségű vízzel inkább kemény tésztát dagasztottam. Mikor már egynemű volt, több részletben beledolgoztam az olajat. Fél dl-t terveztem tenni bele, de Hédit bíztam meg a kimérésével, s többet öntött a mérőpohárba. Hát mind beledagasztottam. Kicsit több időbe került, míg az összes olajat bevette a tészta, de jó lett a végeredmény.
A megdagasztott tésztát pici liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni. Ez kb. 40 perc volt.
Lisztezett deszkára borítottam, s kisebb ökölnyi gombócokat formáltam a tésztából. 26 darab lett. Mindegyiket kerekre nyújtottam, felsodortam rúd alakba, s köréjük tekertem 1-1 baconszeletet. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam úgy, hogy a szalonnaszeletek széle alulra kerüljön. Két nagy tepsibe fértek bele. Az első tepsit a hideg sütőbe tettem, s 180 fokon pirosra sütöttem. A második közben kelt még, majd az is kisült. 

A bacon sülés közben összezsugorodott, de nem csavarodott le a tésztáról. Frissen jó ropogós volt. A mai reggelink is ez volt, egy bögre tejjel. Már nem ropogós ugyan, de finom. 
Ezután is inkább alapanyagot veszek a baconos stanglik árán... De attól még megéheznek a bevásárlásban, s biztos vagyok benne, hogy másik péksütire kapnak rá:-) 

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek és tényleg horror áron vannak a péksütik, sokkal finomabb és olcsóbb a házi:) Nálam is van fent egy, Csupa csokitól származik a recept, sajtkrém van beletöltve, imádják a gyerekek, próbáld ki:) További szép hétvégét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Az ajánlást is, meg fogom keresni. Hogy sajtkrémes is, nagyon csábítóan hangzik!
      Szép hétvégét nektek is!

      Törlés
  2. A baconos stanglit Mi is annyira szeretjük, én is szemezek már hasonló recepttel Csupa csokinál, és most Te is jöttél egy klassz recepttel... Ideje elkészítenem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, talán Te is a Trollanyu által ajánlott receptet nézted ki Csupa csokinál? Én is meg kell nézzem.

      Törlés
  3. Egy csésze tejjel én is nagyon tudnám szeretni, gyönyörű az állaga! :)

    VálaszTörlés