Kókuszos és fahéjas pálmalevél

 A receptet itt találtam, vagyis inkább kaptam e-mailben. Jó ideig tettem-vettem, mert érdemesnek tartottam a tesztelésre. Végül csak sor került rá, de alapos változáson ment át. A mennyiséget mindenképpen növelni akartam, hisz 40 dkg lisztből kevés lenne belőle ahhoz, hogy 3-4 fele csomagoljak belőle, itthon is kóstolgassuk, Anyósoméknak és sütiimádó kolléganőimnek is jusson. Meg aztán úgy gondoltam, fahéjjal is nagyon finom lehet, így felét azzal töltöttem. Az lett a finomabb:-)
A kókuszos is finom volt, csak alaktalan lett. Soknak bizonyult a töltelék bele. Nehéz volt szeletelni, csúszott szét, csak úgy igazgattam tepsibe rakosgatás során. Látszik is rajtuk. De azért is megettük őket.


Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 30 dkg margarin
  • 3 tojás sárgája
  • 5 evőkanál cukor
  • 4 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 mokkáskanál só
A kókuszos töltelékhez:
  • 3 tojás fehérje
  • 20 dkg cukor
  • 15 dkg kókuszreszelék
A fahéjas töltelékhez:
  • 5-6 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1 teáskanál fahéj
Így készült:
A tejet megmelegítettem, kiskanálnyi cukorral elkevertem, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
 A liszthez adtam a cukrot, sót, elmorzsoltam a margarinnal. A tojások sárgáját hozzáadtam, ráöntöttem az élesztős tejet, s összegyúrtam. Nekem elég volt a 4 dl tej, de szükség szerint kerülhet még bele. Inkább kemény, de ruganyos kell legyen a tészta. Miután megdagasztottam, letakarva 40-45 percig kelni hagytam. Közben elkészítettem a töltelékeket. A fahéjashoz felolvasztottam a vajat, elkevertem a cukorral és fahéjjal. A kókuszoshoz felvertem a fehérjéket a cukorral, mikor elég kemény volt, belekevertem a kókuszt.
A megkelt tésztát két részre osztottam. Felét hosszúkás téglalappá nyújtottam, rákentem a kókuszos tölteléket úgy, hogy két hosszabbik szélén úgy két cm üresen maradjon. Egyik felét felsodortam a közepéig, majd másik felét is úgy, hogy a két tekercs középen találkozzon.
Felszeleteltem 1,5 ujjnyi vastagra, papírral kibélelt tepsibe rakosgattam nem túl közel egymáshoz. 180 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütöttem. 
Míg sült, a tészta másik felét is kinyújtottam, elosztottam rajta a fahéjas tölteléket. Ugyanúgy feltekertem, felvágtam, s a kókuszos után kisütöttem.

Dióval töltve is el bírom képzelni, meg mazsolával, vagy fahéj helyett vaníliával ízesítve. Vagy sósan, reszelt sajttal töltve. Legközelebb így sütöm:-)

5 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták lettek, szép adagot sütöttél :) A fahéjas sütiket mi is nagyon szeretjük, ez is ízlett volna nekünk is :)

    VálaszTörlés
  2. Most látom, hogy megújult a fejléced. Nagyon jó lett, és már az új islerek is rajta vannak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm!
      A szabad hetemet többek között próbálom a blog "karbantartására" is fordítani.

      Törlés
  3. Nagyon szépek, látszik is, hogy mennyire finomak! :) Micsoda illat lehetett nálatok! :)

    VálaszTörlés
  4. Ezek a tekercsek nagyon jók csomagolni a gyerekeknek! Nálunk jövő héten lesz vakáció, aztán elkészítem én is:-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...