2013. szeptember 29., vasárnap

Meggyes-krémes szelet

Ez a süti még a lusta nyár termése. És még mennyi van! Jó néhányról már nem is tudom, pontosan hogy készült, honnan merítettem az ihletet. Ezt igen, mert gondosan idekészítettem az újságot, amiből készült, a számítógép mellé, hogy mihamarabb közzétegyem. Nos, ennek közel két hónapja... 


Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 40 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • 1 dl tejföl
  • 1 egész tojás+ 1 sárgája
  • 10 dkg porcukor
  • 1 csomag sütőpor
A töltelékhez:
  • 2 üveg magozott meggybefőtt
A krémhez:
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál liszt
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg cukor
  • 20 dkg margarin
  • maréknyi darált dió beszórni
Így készült:
A lapokhoz valókat összegyúrtam. Úgy emlékszem, még kellett lisztet tennem hozzá, mert kissé lágy lett a tészta.
A meggybefőtteteket leszűrtem.
A tésztát 4 részre osztottam. Az elsőt kinyújtottam, tepsibe tettem, elosztottam rajta fele meggyet, a második kinyújtott lappal befedtem. Kisütöttem. Miközben sült, a másik két lap közé is meggyet tettem, s ezt is kisütöttem. Hűlni hagytam.
A krémhez a lisztből, vaníliás cukorból és tejből pépet főztem. (A közepesen púpos kanállal mért lisztet előbb kevés tejjel simára kevertem, majd a többi tejet fokozatosan hozzáadtam, s állandóan kevergetve sűrűre főztem.) Kevergetve kihűtöttem. Közben a margarint is kikevertem a cukorral. A kihűlt pépet kanalanként hozzáadtam, habosra kavartam.
Fele krémet a két meggyes süti közé kentem, a másik felét pedig a tetejére. Darált dióval szórtam be.

(Recept forrása: Receptözön, 2013/1.)
Igazán finom süti lett belőle, ezúttal sem csalt a megérzésem.
Kis változtatáson azért átesett, eredetileg a krém pudinggal van készítve, s az összes a közepében van, a tetején pedig csokimáz. De elég sok lett a krém, s attól tartottam, ha mind belekenem, szeleteléskor kibújik belőle. Ezért került a tetejére is belőle. Így elmaradt a csoki, s hogy ne legyen csupasz, beszórtam darált dióval a tetejét. 
Az újságban lévő fotó alapján biztos voltam benne, hogy nem meggyszemek, hanem lekvár van a lapok között. Mire kisült, az enyém is teljesen úgy nézett ki. Tényleg magozott meggybefőtt van benne:-)

16 megjegyzés:

  1. Jaj de jól néz ki!!! Isteni!! Ezt elmentem. Köszi Gerdi!

    VálaszTörlés
  2. Tényleg milyen lekvárszerű lett a meggy. Nagyon finom lehetett.
    Nekem is sorakoznak a fotók a gépen, de nem tudom megírni a posztokat, mert nem emlékszem pontosan a receptekre. Úgy látszik ez normális jelenség :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a két lap között kisütött meggyréteg!!! (M)eggyet olvastam és mást láttam, tényleg lekvárrá szelídült :)

    VálaszTörlés
  4. Óh, de jól néz ki. Meg is kívantam egy jó kis meggyes sütit :)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg jó a megérzésed, nekem is az, és biztosan állíthatom ez igencsak a fogamra való! Én lehet lekvárral kenem majd a meggyréteg helyett! :)

    VálaszTörlés
  6. Hű Gerdi, ez nagyon jól néz ki! Én is elmentem magamnak gyorsan! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól néz ki! Jól jönne most ez a nyári édesség :)

    VálaszTörlés
  8. Húú,ez nekem is nagyon tetszik! el is mentem,köszi :)

    VálaszTörlés
  9. De jó, hogy kipróbáltad, nagyon finomnak látszik! :) Én már a te verziódat viszem tovább, ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
  10. Csatlakozom én is a táborhoz, mindenképpen mentem:) Csodásan néz ki, de hogy mikor fogok ennek nekiállni, azt nem tudom, pedig tudom, hogy ízlene a családnak:)

    VálaszTörlés
  11. Milyen kàr, hogy lusta vagyok lapokat sütni. Enni azonban nem vagyok rest :) gyönyörűen néz ki és imàdom, hogy meggyes!

    VálaszTörlés
  12. Na most meg is ennék egy szeletet belőle:-) irtó guszta!

    VálaszTörlés
  13. De örülök, hogy ilyen tetszést aratott a süti! Köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólást!

    VálaszTörlés
  14. Ránésésre én is azt hittem, meggylekvárral készült. Azért is olvastam el részletesen, mert az idén főztem meggylekvárt. Szerintem azzal is finom lenne.
    Nem hiányzik a csoki a tetejéről, így is mutatós!

    VálaszTörlés
  15. Kedves Gerdi. Mekkora tepsi méret? Üdv. Radmila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Radmila! Bocsánat, hogy csak most válaszolok, nem jártam napok óta erre. Van egy jól bejáratott 28×34 cm-es pöttyös tepsim, szinte mindig azt használom. Ha kicsit kisebb a tepsid, magasabb lesz a süti. Jó sütögetést! Üdvözlettel. Gerdi

      Törlés