2016. december 3., szombat

Kandírozott gyömbér

Katalinnál  leltem rá a kandírozott gyömbér receptjére, jó ideje tervezgetem is az elkészítését. Úgy két héttel ezelőtt került rá sor, azóta csipegetem s két sütibe is került bele. Egyik egy kevert mézes -erről nem készült fotó, majd legközelebb-, a másik egy egyszerű keksz. Nekem nagyon ízlik, a csípősségével együtt. Kicsit hosszadalmas, de egyáltalán nem nehéz elkészíteni. S mivel szép dobozkába vagy üvegbe csomagolva ajándéknak is kitűnő, Katalin blogszülinapi játékára is elküldöm. Az Ő játékára az Ő receptje szerint készült finomság! :-)

Hozzávalók:

  • gyömbér (35 dkg volt megpucolva)
  • 25 dkg cukor + 2 maréknyi
A megpucolt gyömbért csíkokra vágtam, s annyi vízben, amennyi bőven ellepte, főni tettem. 5-6 perc főzés után leöntöttem a vizet róla, s újra felöntöttem, újra főztem. Háromszor ismételtem meg.
Negyedik alkalommal annyi vizet öntöttem rá, amennyi épp ellepte, s a 25 dkg cukorral kis lángon főztem. Jó sokáig, míg kevés leve maradt. 
Ekkor szűrőbe öntöttem, hagytam lecsöpögni.
Tálcára borítottam, két maréknyi cukrot szórtam rá s alaposan összeforgattam vele, hogy mindenütt belepje a cukor.
Hidegre tettem, azóta is ott van. Kicsit keményebb, szárazabb lett, de így is szeretem rágcsálni. Talán zárt dobozba kéne tennem, hogy ne száradjon ki teljesen...


2 megjegyzés:

  1. Örülök hogy elkészítetted és hogy ízlik! És hogy küldted a játékomra :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Én meg örülök, hogy játszatok Veled!

      Törlés