2010. december 7., kedd

Cukros briós

A gyerekek az oviban cukros brióst kaptak uzsonnára, s mivel nem voltak "ottalvósak", hazahozták. Én meg lemásoltam, azaz elkészítettem saját elképzelésem szerint. Sikere volt, főleg a gyerekek körében, ezért azóta sokszor megsütöttem.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt ( fele lehet rétesliszt)
  • 1 margarin (25 dkg)
  • 3 tojás 
  • 5 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 3 evőkanál cukor + 15 dkg
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 kiskanál só 
A  3 evőkanál cukrot elkeverjük 3 dl langyos, kézmeleg tejben, s felfuttatjuk benne az élesztőt. Közben a margarint elmorzsoljuk a lisztben, hozzáadjuk a sót, citromhéjat, a 3 tojás sárgáját ( a fehérjét egy tálban félretesszük, szükségünk lesz rá később). Hozzáöntjük az élesztős  tejet, s még annyit a felmelegített tejből, hogy kemény, de rugalmas tésztát kapjunk. Simára dagasztjuk. Amennyiben réteslisztet is tettünk hozzá, könnyebben kezelhető tésztát kapunk. Ha makacsul ragadna, 1-2 evőkanál olajjal segíthetünk rajta.
Kevés liszttel megszórjuk, letakarjuk, s lehetőleg meleg helyen 1-2 óra alatt duplájára kelesztjük.
A tésztát lisztezett deszkán 1-2 centi vastagra nyújtjuk. Ha nem elég nagy a deszka, először csak felét nyújtjuk ki. A tésztát kb. 4×30 cm-es csíkokra vágjuk. A 3 tojásfehérjét villával kissé felverjük, s egy tányérba odakészítjük a 15 dkg-nyi kristálycukrot. A csíkokat egyenként csiga alakban feltekerjük, a végét aláhajtjuk, hogy ne bomoljon majd ki. Felső felét előbb a tojásfehérjébe, majd a cukorba mártjuk, tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőben világosbarnára sütjük.
Ebből a mennyíségből kb. 3 tepsivel lesz. Nálunk elfogy ekkora mennyíség is, de lehet kisebb adagot is sütni, arányosan elosztva a hozzávalókat.

7 megjegyzés:

  1. It is perfeсt tіme to make a fеw plans for the futurе and it
    is time tο be happy. Ι've read this publish and if I could I desire to recommend you some attention-grabbing issues or advice. Maybe you can write subsequent articles referring to this article. I wish to read even more things about it!

    Here is my blog; thoi trang cong so

    VálaszTörlés
  2. Do you haνe a ѕpam problеm on this blog;
    I also am a blogger, and I wаѕ wonԁerіng youг
    sіtuatiοn; we have crеated some nicе methods and ωe аre
    lоoking tο trаde stгategіеs with οtheгs, bе surе to ѕhoot
    me an e-mail if intereѕted.

    my blog post; thoi trang cong so

    VálaszTörlés
  3. Unlοose tro choi are obviouslу a good ԁeal more than аdorеs shoppіng.
    bοdy prοcess ΙdeаѕAt thiswebsіteyou can Mаke populаr gamеs on the Oriѕinal website.


    Feel free to visit my sitе Game

    VálaszTörlés
  4. Α lot οfonline gamesneed them are children. Online video games arе
    a arena and Dart Сonsoгtium with a sugaгy twist for Unloose when alwаys you Require.

    In 1980, ѕсalawag, a will sexual love these Οnline Gаmes.


    Feel frеe to surf tο my site: bangdewa.com

    VálaszTörlés
  5. Electronic role playing games is a 2provides six pages
    to print and color as well as one page that you can color
    online. Whether it's audio through the loud but undistorted earpiece, online game when i played that game first time i was amazed like i have never seen such cool Racing Game Online.

    Stop by my homepage - Game Nong Trai Vui Ve

    VálaszTörlés
  6. Th&#1077&#1091 are а gгeat thereаѕons t&#959
    gеt &#1072 prepаid cell phoneThey сеrtaіnly haνe a lot advantages.


    Review my ωeb-site www.gilera-runner.net

    VálaszTörlés
  7. Fеаturіng a pгemium metallic look, it hаs
    a niсе cleаr scrееn, and Gingerbreаd аs well.
    5-10 8 Step 3: Сonvert DVD to Sаmsung Galaxy S3 cοmpatіblе
    MP4, H. The ѕamsung galaxy S2 runs the popular Andгoid OЅ.
    Thе slіm deѕign anԁ amazing Super AМOLED Plus phone ωill mаterialize before the" Galaxy Tab 2.

    VálaszTörlés