2015. június 8., hétfő

Tejfölös-epres édesség

És rám szakadt a hőn vágyott szabadság... Ami annyira nem is tesz boldoggá, most, hogy itt, van, pedig év közben néha olyan jól jött volna egy-egy iskolamentes nap. Ma azért bementem a suliba, tettem-vettem, írogattam, s máris tudom, hiányozni fognak a kis kópék. Remélem, csak szeptemberig. Azért időm nem rengeteg, mert sok a tennivalóm kint is, bent is, de jut időm a blogra is!
Nem is tudom, hol folytassam. Még tart ugyan az eperszezon, de, nálunk legalábbis az utolsó zöld szemek is pirosodnak. Lehet, a nagy meleg miatt. Készült több minden eperből, a legegyszerűbbel és legfinomabbal kezdem.
Gyorsan összedobható, egyszerű, finom, hűs. Csak éppen a néhány óra, de még jobb, ha egy éjszaka pihenési időt ki kell várni. Én délután készítettem el, este már kóstolgattuk is. Akkor még nem lehetett szeletelni, csak kanállal szedtem ki belőle, de a maradék másnapra szépen összeállt, s szeletelhetővé vált.
Hozzávalók:

  • 20 dkg háztartási keksz
  • 8 dl tejföl
  • 1 citrom leve
  • 6 evőkanál cukor
  • 30-40 dkg eper
Az epret megmostam, kisebb darabokra vágtam. Egy részét (úgy harmadát) villával összetörtem.
A tejfölt elkevertem a citromlével és cukorral, hozzákevertem az epret. 
A tál alját kiraktam keksszel, ráöntöttem az epres tejföl harmadát, újabb sor keksz következett, megint tejföl, újra keksz, a tetejére pedig a maradék tejföl.
Lefóliázva néhány órára beraktam a hűtőbe. De igazán finom másnapra lesz.
Málnával is elkészíthető, vagy más idénygyümölccsel.


Bár édességnek neveztem, de annyira nem édes, inkább savanykás, hűsítő finomság. Tényleg finom, szerettük!

8 megjegyzés:

  1. Ó, de betudnám puszilni most ezt a finomságot! Jó pihenést és természetesen gyakori blogolást kívánok:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Éva! Igyekszem gyakrabban jönni! :-)

      Törlés
  2. Ez a finomság most nekem is nagyon jól tudna esni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, most éppen nekem is, hűsítő gyanánt, mert olyan meleg van! De olyan egyszerű... miért nem készítjük el? Estére már jó is lesz...

      Törlés
  3. Jal de finom, könnyű süti! Ebből nekem is jöhetne :-)
    Azért biztosan jól jön majd a szabadság, főleg hogy mentek haza! Nekünk sajnos nem sikerült a Vargyas, de Ti biztos könnyen végig tudtok majd menni, fiatalon, egészségesen, nem úgy mint mi :-) Szép utat nektek! De addig is várom a sorra kerülő finomságokat :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin!
      Persze, hogy jól jön a szabadság, teszek-veszek anélkül, hogy az órát nézném, mert mindjárt indulni kell.
      Köszönjük szépen, már csak szűk hónapot kell várnom. És a Vargyasi-szorost is bejárjuk, csak azért is! (Innen könnyen mondom, majd ott meglátjuk. :-))

      Törlés
    2. Kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy eltervezitek!

      Törlés
  4. A tejföl meg az eper szeretik egymást. Meg én is a tejföl-eper kombinációt, úgyhogy ezt az édességet is imádnám....:)

    VálaszTörlés