Kelt torta

Két dédmamámat is volt szerencsém ismerni. Az anyai nagymamám édesanyja volt az egyik- bármennyire is igyekszem, alig tudom felidézni. Mikor nyaranta Berta mamánál és az unokatestvéreinknél voltunk- együtt laktak- néha meglátogattuk Őt velem egyidősnyi unokatestvéremmel. Pici házban, domboldalon laktak, tornác is rémlik, árnyék vagy félhomály, vékony néni, aki mindig megkérdezte, én ki vagyok. Elküldött minket a boltba cukorért, s magunknak is vehettünk cukorkát. Ilyen emlékfoszlányok jönnek elő mindössze... Nos, Anyukám többször emlegette, hogy Mari mama, mert így hívtuk, sütött olyan "tortát", ami formában készült, kelt tésztából és kakaósan. Hogy pontosan hogyan, nem tudta, csak többször emlegette, hogy az milyen finom volt. Érdekes módon erre emlékszem, de Dédmamámra alig. (Másikra, aki apai nagymamám anyja volt, sokkal jobban. Hozzá kapcsolható süti nem maradt fenn emlékeimben, de életéről annál több mindent tudunk Ágnes mama elbeszéléseiből. Aki úgy, de úgy tudott mesélni, de ezt már említettem.)
Nos, ha már a gyerekkoromban elhunyt dédmamát nem bírom felidézni, megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett az általa sütött "torta". Talán hasonló volt:



Hozzávalók:
  • 80 dkg liszt (fele rétesliszt) + 1 evőkanállal 
  • 1 mokkáskanál só
  • 4 evőkanál cukor
  • 16 dkg vaj
  • 3 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 3 tojássárga+1 egész tojás
  • 1 evőkanál kakaó
  • 4 evőkanál  kakaós cukor
Így készült:
A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne 1 evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A liszteket elvegyítettem a sóval, többi cukorral, elmorzsoltam a vajjal. Hozzáadtam a tojást meg a sárgákat, az élesztős tejet, és összekevertem. Lágy tészta lett.
Kétfelé osztottam. Felébe került még egy evőkanál liszt, másik felébe egy evőkanál kakaó. Mindkét részt megdagasztottam. 
Letakarva hagytam megkelni.
Egy óra múlva a világos és sötét részt is kétfelé osztottam. Mindegyiket kinyújtottam, 1-1 evőkanál kakaós cukorral megszórtam, felsodortam. 1-1 világos és sötét rudat összesodortam, s kikent kuglófformába tettem. Másikkal is ugyanígy jártam el.
20 percnyi pihentetés után 180 fokos sütőbe tettem -befértek egyszerre-, s addig sült, míg teteje szépen megpirult.



Jó lenne tudni, hogy készült egykor... Én ilyennek képzeltem el. 
Nemrég beszélgettünk Nővéremmel Mari mamáról. Neki sokkal több emléke van róla, meg úgy általában a régen történtekről. Pedig csak másfél évvel idősebb nálam... 



4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a tortád, és a visszaemlékezésedet is jó volt olvasni. Én csak az egyik dédmamámat ismertem, egy házban laktunk. Elég jól emlékszem rá, pedig csak 5 éves voltam, amikor ő meghalt....
    Nagyon hangulatosak lettek a képeid, szépek az őszi, termények, színek 😀.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Én nagyobb voltam, mikor meghalt ez a Dédmamám, de ritkán láttam, nyaranta néha, s több emléket semmiképp sem tudtam felidézni vele kapcsolatban.

      Törlés
  2. Csodás torta, hangulatos képek! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...