Szívecske

 Magam is meglepődök így utólag, mit össze nem sütök! Végigpörgettem a fotókat, egyik-másikról biztosan tudom, hogy azt már közzétettem, másikban nem vagyok biztos, megint másikra rácsodálkoztam, hogy ilyet is sütöttem? Aztán felidéződik, hogy mikor, milyen alkalomból. Majd keresem a receptet hozzá- vagy megtalálom, vagy nem. Ha nem, fájó szívvel törlöm, s vigasztalom magam, hogy van másik! De még mennyi. 

Előző évben sütésben igen, közzétételben nem voltam túl termékeny. Negatív rekordot döntöttem- épp feleannyi receptet írtam meg, mint előző évben, pedig az sem volt túl sok. Idén szeretném behozni a lemaradást. Eddig is úgy terveztem, de aztán mindig magá elá temet a tennivalók sokasága, a szellemi kifulladás. Karácsonytól újévig regenerálódtam, aztán nekiláttam és megírtam sok-sok bejegyzést, amit majd egy kattintással közzéteszek idő szűkében. 

Leányzómnak ritka kivételekkel minden hét végén süthetek, Fiam átlag havonta egyszer tesz most már látogatást itthon. Így Ő ritkábban részesül az anyai hamuban sült pogácsákban. Ez a süti is útravalónak készült.


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg porcukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 1 csipet só
  • 25 dkg vaj /margarin
  • 1 nagy tojás
  • 1-2 evőkanál joghurt
  • + a tészta felébe: 2 evőkanál kakaó, 1 evőkanál joghurt
  • lekvár összerakni
  • 6 dkg csokoládé, 1 evőkanál olaj- becsorgatni
Így készült:
A lisztet, sütőport, cukrokat, csipet sót elvegyítettem, majd a vajjal elmorzsoltam. Hozzáadtam a tojást és 1 evőkanál joghurtot, összegyúrtam. Mivel kemény volt, még egy kevés joghurtot adtam hozzá.
A tésztát elfeleztem, felébe belegyúrtam a kakaót és még egy evőkanál joghurtot.
Kinyújtottam mindkét részt, szívecskéket szaggattam belőlük, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam. 
180 fokon világosra sütöttem.
Mivel a kakaós tésztánál kevésbé nyilvánvaló, hogy megsült-e, ilyenkor mindig úgy rakosgatom tepsibe, hogy a sötétek mellett legyen néhány világos is.
Mikor kihűltek, egy-egy világos szívecskét sárgabaracklekvárral összeragasztottam egy-egy kakaóssal.
A csokit az olajjal gőz fölött felolvasztottam, becsorgattam vele a szívecskéket.



6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki! Még szerencse, hogy már ebédeltem, nem csorgatom a nyálam. A recept egy kicsit eltér a Váncza-féle szilveszter-süteményétől, nekem legalábbis az jutott eszembe róla; azt régen gyakran sütögettem. Finom lehetett.
    Örülök, hogy töltöd fel a recepteket, olyan jó benézni hozzád.
    Minden jót!
    VToncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Toncsi!
      Tényleg, a szilveszter-süteményt régebb én is többször sütöttem, aztán elmaradt. Nincs is a blogon.
      Örülök, ha benézel énhozzám, szívesen látlak eztán is!

      Törlés
  2. Nagyon szépek lettek, látszik rajtuk hogy szívesen készítetted 😊. Nagy öröm, mikor a gyerkőcök gyorsan elpusztítják anya főztjét, sütiét 😄.
    Nálam is mindig állnak sorban a posztolatlan, félig-háromnegyedig megírt és már fotókkal ellátott receptek. Most is 5-6 várakozik, és ugyanennyi még csak terben várja hogy előbb-utóbb elkészüljön...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Nálam több, mint 100 piszkozat van! :D Némelyikről már azt sem tudom, mi fán terem. Időt kéne szánni rá, kitörölni azokat. Na majd egyszer...

      Törlés
  3. Nagyon mutatósak és biztos finomak voltak! Gyakran rácsodálkozom én is a régebben bejegyzett receptjeimnél hogy jé ezt már egyszer elkészítettem. Nekem viszont olyan receptem most nem várakozik sok amit még nem jelentettem meg ,sajnos más elfoglaltságom van az utóbbi időben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva!
      Azért több mint 10 év nem kevés idő, nagyjából egyszerre kezdtünk el blogot írni.
      Igen, tudom, milyen elfoglaltságod van... Azért remélem, a körülményekhez képest jól vagytok, s egyre csak javul a helyzet!

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...