Tejfölös fánk

Akkor nekiugrok harmadjára is. Írok, törlök, írok, törlök. Panaszkodjak, ne tegyem. Hát nem teszem. Én dolgom, én döntésem, én hülyeségem, hogy nem állok odébb. Lemerültem megint, olyannyira, hogy esténként arra sem futotta a tartalékaimból, hogy egy kattintással közzétegyek egy, már megírt bejegyzést. A legutóbbi nagyszabású konyhai ténykedésemet sem örökítettem meg. A tegnapit viszont igen- csak fánkot sütöttem síelésből hazatért Leányzóm kedvére téve- meg másokéra is. Fánk és csöröge volt a terítéken, Hédi az első mellett tette le a voksát, de az összegyúrt hulladék tésztát csörögének formáztam meg. 




 Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csapott teáskanál só
  • 2 dl tej
  • 1 csomag élesztő (4 dkg)
  • 2 tojás
  • 4 dl tejföl
  • olaj a sütéshez
  • porcukor, lekvár a tálaláshoz
Így készült:
A tejet megmelegítettem, egy evőkanál cukrot elkevertem benne, belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztet a többi cukorral, sóval, vaníliás cukorral elvegyítettem. Hozzáadtam a két tojást, a közben felfutott élesztős tejet, és végül a tejfölt (betettem egy percre a mikróba, hogy ne legyen hideg, mert épp a hűtőből vettem ki), összegyúrtam. Picit lágynak találtam, ezért púpozott evőkanál lisztet szórtam rá, ezzel átdagasztottam. A megdagasztott tésztát kevés liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni. 
Mikor megkelt, enyhén lisztezett deszkára borítottam, kiszaggattam, közepétől kifele kissé meghúzkodtam a korongokat. A leeső tésztadarabokat újra összegyúrtam, kinyújtottam, s csörögének vágtam-formáztam.
Jó ujjnyi olajat forósítottam, közepes lángon a fánkok mindkét felét pirosra sütöttem, aztán a csörögék is kisültek.
Porcukorral, lekvárral ettük, ki hogy szereti- én a lekvárt részesítem előnyben.


Azzal, hogy meghúzkodom a fánkokat, a közepe elvékonyodik, de sülés közben felnő. és üreges lesz- így remekül megtölthető lekvárral. 
Ritkán sütök fánkot, az sem farsanghoz kötött- most véletlenül alakult így. Mifelénk a kürtőskalács volt a farsangoz köthető sütemény- a "maszkurásokat", a házról-házra járó beöltözött farsangolókat azzal kínálták. 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz mindkét megformázásod! Szépek lettek, és biztos nagyon finomak is. Gondolom gyorsan fogytak.
    Sajnálom hogy problémáod vannak, és ennyire lemerít a munkahely....de örülj hogy szép, szerető család vesz körül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Jó sok lett belőle, de másnap elhordzuk a maradékot munkába- nem száradt ránk!
      Biztos minden munkahely fárasztó és nehéz a maga módján. De nem minden munkahelyről kell még haza is hordani a munkát, este ötleteket keresni, állandóan tervezni, megoldást keresni, mindenki problémáját magára venni. Szellemileg nagyon le tud szívni. Egyre inkább lemerít.
      De a család mindig itt van, támasznak, vigasznak, hallgatóságnak, a lehető legjobb társaságnak!

      Törlés
  2. Nagyon szép mosolygós fánkot sütöttél. Ahogy látom a receptedet nem apróztad el 1 kg lisztről ép elég volt kisütnöd! A fáradtsággal nem vagy egyedül a két lányom mikor 7 óra körül hívnak mind a kettő ásítással kezdi már nevetek rajtuk, bár ez nem mulatságos mert mindkettőnek ott van akkor még a családi teendők!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Éva! Ha már nekiállok, hadd legyen! :D Igen, valóban sok lett, de elfogyott.
      Tudom, mindenki elfárad. Minden munkakörnek megvan a maga nehézsége, előnye, hátránya. Olyan, hogy tökéletes, nincs.

      Törlés
  3. De csudaszépek! Én is síelésből jöttem, kapok...? :-)))

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...