Kapros-juhtúrós sajtgolyó

Miközben azon agyaltam, mit kerekítsek vacsorára, a kezembe akadó juhtúró döntötte el a fejemben dúló vitát: a kedvelt sajtgolyó mintájára, -ami azóta többféleképpen készült- juhtúrós golyó lett, persze hogy kapor ízesítéssel. Készülhetett volna belőle valami egészségesebb is, de ... épp akkor bűnözni támadt kedvem. Néha még sült krumplit is eszünk. 😉😀


 Hozzávalók:

  • 12 dkg juhtúró
  • 22 dkg reszelt sajt (trappista)
  • nagy csipet só
  • nagy csipet bors
  • 1 mokkáskanálnyi morzsolt kapor
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál liszt
  • olaj a sütéshez
Így készült:
A sajtot lereszeltem, elkevertem az összenyomkodott juhtúróval, sóval, borssal, kaporral, végül az egész tojásokkal és liszttel. 
Kissé megvizeztem a tenyerem, s gombócokat formáztam a masszából.
Mikor az összes kész volt, ujjnyi olajban kisütöttem, közben átfordítva a másik felére. 

Retekkel és majonézzel ettük. Kettőnknek még sok is volt vacsira, a maradék másnap, hidegen -úgy is finom- elfogyott.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon finom vacsorátok volt! Sajtgolyót én is sütöttem már, szeretjük. Juhtúróval még ízletesebb lehet, jó ötlet volt a sajtot keverni vele. A juhtúró nálunk is kedvenc, főleg az erélyi 😋.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Az erdélyi, házi juhtúró páratlan, jó lenne menni, hozni belőle! :-)

      Törlés
  2. Finom lehetett a kapros juhtúróval kiegészítve. Sajtgolyót szoktam csinálni szeretem de sajnos férjuram nem rajong érte:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm, finom volt! Ezek a Férjurak, ha ugyanazt szeretnék, amit mi, kicsit egyszerűbb lenne a főzés. De én néha megfőzöm az enyém által nem kedvelt ételeket is...

      Törlés
  3. Igazán finom lehetett, nálunk nagy kedvenc a juhtúró! 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Igen, finom volt, nekem nagyon ízlett!

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...