2013. május 4., szombat

Pitypangméz

Ma néztem szét, hogy már alig találni pitypangvirágot, pedig úgy terveztem, ha beválik, még egy adag készül belőle. Mert bevált, tényleg méz íze van. Bár nem méz, hanem sűrű cukorszirup. De a csodatevő, pongyola pitypangként "anyakönyvezett", gyermekláncfűnek (ez kedvesebb) is nevezett növény lelke benne van, így bízom benne, hogy az esti teába belekevert 1-1 kiskanálnyi méz nem fog megártani:-)
 Ez pont egy hete készült. Azért emlékezetes, mert sűrű nap volt. Pénteken leszedtem a virágokat, mostam, főztem, másnapig állt, ahogy kell. Aztán szombaton leszűrtem, s elkezdtem főzni. Közben készülődtünk az iskolai tavaszi mulatságra, indulás előtt levettem. Hazaérvén újra főztem, majd megint mennem kellett. Míg vasaltam, hagytam megint főni. De akkor meg elkezdett mindent összefröcskölni apró cukorcseppekkel. Nehogy már még több munkát adjon nekem, kevés hűlés után végső helyükre kerültek.
Ilyen szép színe lett:

Hozzávalók:

  • 120-150 virág 
  • 1 l víz
  • 1 kg cukor
  • 1 citrom leve
Így készült:
A frissen ( természetesen nem út mellől) szedett virágokat megmostam, majd 1 l vízben feltettem főni. Amint felfőtt, el is zártam. Másnapig lefedve állni hagytam.
Leszűrtem, a virágokat ki is nyomkodtam. Hozzáadtam 1 kg cukrot és 1 citrom kifacsart levét. Kis lángon főni kezdtem. Nem is lenne szabad főnie, csak éppen párolognia. De nekem a legkisebb lángon is bugyogott, s ahogy sűrűsödött, egyre jobban pöfögött.
Addig kell főzni, míg híg méz sűrűségű lesz.
Alaposan kimosott üvegekbe töltjük. Én hűtőben tartom, s teába használjuk. Állítólag sütibe is használható méz helyett, ha kipróbálom, igazolom vagy cáfolom:-)


13 megjegyzés:

  1. Szívesen kipróbálnám, holnap körülnézek a közeli réten. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, érdemes elkészíteni, fincsi!

      Törlés
  2. Nagyon szép színe lett a mézednek! Teába nagyon finom lesz. Tavaly én is csináltam, teát édesítettünk vele, nagyon jó íze lett, én sütibe nem próbáltam.
    De valahogy rám találtak akkor az igazi mézkészítők, jól "lecsesztek" hogy ez mézhamisítás, meg mindenféle nem szép dolgot írtak közvetlenül nekem levélben és egy megjegyzést is. Aztán jól megválaszoltam nekik megjegyzésként, olvasd majd el, ha lesz időd :) Aztán utána kijavítottam a címét pitypangszirupra. A Tartalomjegyzékemben könnyen rátalálsz, mint Pitypangszirup...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm! Szoktam tenni teába belőle, már fél üveggel elfogyott.
      Hogy hamisítás lenne? Eszembe nem jutott volna! Először is írtam is, hogy ez nem méz, másodszor meg nem fogom árusítani, saját családomat tartom hamisítványon. Hi-hi, akkor várhatom én is a támadást?

      Törlés
  3. Én is készítettem két éve és most is, nagyon szeretem, támadás nem ért szerencsére.
    Én kipróbáltam már muffinban is, tökéletesen müködik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, remélem, engem sem fog:-) Én is szándékszom kipróbálni valamilyen sütiben, de most, hogy elárultad, Neked bevált, biztosan nem hagyom ki! Köszönöm!

      Törlés
  4. Szirup vagy méz, gyönyörű a színe és biztosan finom vele a tea (is)! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, úgy magában kóstolgatni is finom:-)

      Törlés
  5. Én is méznek ismerem. Gyerekkorunkban anyukám rendszeresen készítette, mindig kellett számolnunk a virágokat:-) most sajnos a nagyváros forgatagában nincs olyan hely, ahol tudnék tisztán szedni, messzire kell menni érte, így elmaradt, de tudom, hogy finom. Mindenbe használtuk, méz helyett. A kamrában tartotta anyum és ha nem fogyott el elég hamar, sűrűn becukrosodott, akár a méz:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, köszönöm, hogy megosztottad hosszú távú viselkedését! Akkor nem is kell hűtőben tartani?

      Törlés
  6. A kertünk tele volt pitypanggal, akartam is ilyet főzni, de a fűnyírást nem lehetett tovább halogatni (én meg épp beteg voltam), így győzött a szép pázsit, a lekvár meg majd jövőre elkészül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ditti, remélem, azóta meggyógyultál! Másodvirágzásra is lehet számítani a pitypangnál, akkor is próbálkozhatsz.

      Törlés
    2. Jajj, tényleg, hát ha lesz másodvirágzás, mindenképp elkészítem, de most meg már úgy nő a fű, hogy 2 hetet sem bír ki két vágás között...Azért hátha ki fog virágozni így is! Igen, köszi, már jól vagyok!

      Törlés