2014. május 18., vasárnap

Fokhagymás pogácsa

Jó néhány hete nem sütöttem pogácsát, s már kezdtem érezni a hiányát. Már napokkal korábban elterveztem, hogy hétvégén sütök. Hagymásat szerettem volna, a kertben már szépen gyarapodó zöldhagymásat. Ki is tocsogtam a veteményesig, megszemléltem a gyanúsan összedőlt levelű hagymákat, kettőt ki is húztam, majd közelebbi tanulmányozást követően el is dobtam. A fonálféreg alapos munkát végzett. Lassan permetezés, vegyszerezés nélkül a kártevők élvezik csupán munkánk gyümölcsét. Mérges lettem, s azért is fokhagymát tettem a pogácsába. Még nem sütöttem ilyen ízesítésűt, kíváncsian vártam a fogadtatást.

Hozzávalók:

  • 65 dkg liszt
  • 2 főtt krumpli (30 dkg)
  • 1,5 teáskanál só
  • 1,2 dl olaj
  • 1 tojás
  • 3 dl tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 3,5 dkg élesztő
  • 2 gerezd fokhagyma
  • nagy csipet bors
  • 1 mokkáskanál fűszerpaprika
  • 1 tojássárga+1 evőkanál tej lekenni
Így készült:
A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztet, sót tálba tettem, belereszeltem a krumplit. Hozzáöntöttem az olajat, elmorzsoltam.
Hozzáadtam a tojást, fűszereket, préselt fokhagymát, élesztős tejet, s megdagasztottam. Mivel ragadt a tészta, még egy evőkanál olajat dagasztottam bele, ettől jóval kezelhetőbb lett.
Letakarva jó félórányit kelesztettem. Ezután lisztezett deszkára borítottam, vékonyra nyújtottam, hajtogattam. 10 percnyi pihentetés után jó ujjnyi vastagra nyújtottam. Bevágtam a tetejét, pogácsákat szaggattam belőle, tepsibe rakosgattam. Még kelesztettem negyed órányit, majd a tejjel elkevert tojássárgával lekentem, 180 fokos sütőbe tettem.
Pirulásig sütöttem.
Férjem kolbászillatot vélt terjengeni a konyhában:-) Csak a pogácsa sült, amit aztán jóízűen kóstolgattak. Jó puha lett, amit a krumpli garantál, és kellemesen fűszeres ízű. Lehet, elbírt volna több fokhagymát is, de kezdetnek nem mertem többet tenni bele. No és még egy leheletnyi só sem ártott volna bele.

4 megjegyzés:

  1. Izgalmasan hangzik és biztos fincsi lehet a fokhagymával! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki, piros-mosolygós pogácsák! :)

    VálaszTörlés
  3. Milyen szépek lettek, és biztosan nagyon finomak is! :)

    VálaszTörlés
  4. Na, ha ezt Apukám látná... Imádja a fokhagymás pogácsát... :)
    Nagyon szép mosolygósakat sütöttél.

    VálaszTörlés