"Torta" 20 perc alatt

Tényleg annyi idő alatt készült! Azért annyira nem is torta, de ráfogtuk:-)
Keddenként nálunk van Lányom kis barátnője, s úgy esett, hogy a heti kedd éppen szülinapjára esett. S pont neki ne kedveskedjek tortával? Igazira nem volt idő, hát munka előtt gyorsan kevertem egyet, s formába pihent egész délután. Vacsora után meg csemegéztünk belőle.
Hozzávalók:

  • 3 tojás
  •  20 dkg cukor
  • 10 dkg csoki
  • 25 dkg margarin
  • 1 evőkanál kakaó
  • 25 dkg keksz
Így készült:
A tojást és cukrot gőz fölött addig kavargattam, míg felforrósodott, és sűrűsödni kezdett. Ez úgy 15 perc volt.
Közben a kekszet apróra törtem.
A forró tojásos krémbe borítottam az összetört csokoládét és a feldarabolt margarint. Kavargattam, míg elolvadt. Ekkor belekevertem a kakaót és kekszet.
Fóliával bélelt formába borítottam.
Néhány órát hűtöttem, majd tányérra borítottam. Mandulával és kókuszreszelékkel díszítettem.

A tojásos krém egy része a forma aljára került, kiborítva ez lett a teteje. Kissé lágy maradt, így megvágva engedett a gravitációnak. De amúgy jól szeletelhető, finom és főleg gyors édesség lett belőle. S nem utolsó sorban sikerült vele örömet szerezni 8. szülinapján Grétinek:-)

6 megjegyzés:

  1. Gréti biztos örült a tortának. Nagyon kedves volt tőled, hogy meglepted. Szerintem, ha tovább állt volna a hűtőben, biztos stabilabb lett volna, de erre nyilván nem lehetett ideje :)

    VálaszTörlés
  2. Fincsi lehet! Milyen kedves tőled, hogy igyekeztél örömet szerezni a leányzónak! :)

    VálaszTörlés
  3. Finom lehetett és a lányok biztosan nagyon örültek :-) Szép gesztus volt tőled ez a meglepetés :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves tőled, hogy ezzel kedveskedtél a lányod barátnőjének!
    Biztos finom volt!

    VálaszTörlés
  5. Jól jönnek az ilyen gyors sütik:) Finom lehetett:)

    VálaszTörlés
  6. Ez a 20 perces torta nagyon felkeltette a figyelmemet. :))

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...