Mákos mézes krémes

Egyike a karácsonyi sütiknek. Mindenképpen terveztem valami mézeset sütni, mert idén elmaradt az apró mézes sütése. Pedig mióta gyerekeim vannak, minden évben sütöttünk, remek együtt végezhető munka. Úgy a sütése, mint a díszítése. 
Hogy ne a megszokott, ám igen kedvelt mézes legyen, egy újságban látott ötlet alapján mákos lett a lap, a töltelék a szokásos. Azaz baracklekvár helyett szilvalekvár került bele. Így is finom lett!


Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 nagy evőkanál méz
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 5 dkg mák (egészben)
  • tejföl
A töltelékhez:
  • 6 dl tej
  • 6 evőkanál gríz
  • 2 evőkanál cukor+18 dkg
  • vanília
  • 25 dkg vaj
  • kis üveg szilvalekvár
Így készült:
A tésztához a lisztet elmorzsoltam a margarinnal, majd a tejföl kivételével a többi belevalót is hozzáadtam. Mézből annyit, amennyi a jó mélyen belemártott kanálon rajtamaradt. Gyúrni kezdtem, közben annyi tejfölt adtam hozzá, hogy összeálljon a tészta, de túl kemény se legyen.
4 részre osztottam, mindegyiket tepsi méretűre nyújtottam s tepsi hátán sorra kisütöttem őket.
A krémhez a tejből, grízből, 2 evőkanál cukorból kevés vaníliaaromával sűrű tejbegrízt főztem.
Mikor kihűlt, a többi cukor és vaj keverékéhez kanalaztam. Alaposan kikevertem.
Két alsó lapot megtöltöttem fele krémmel, erre szilvalekvár került, következő lap, többi grízes krém és befedtem az utolsó lappal.
Legalább másnapig kell hagyni puhulni.
Ezúttal valamiért nem puhultak meg olyan jól a lapok, mint szoktak, persze azért kemény sem volt, szépen lehetett szeletelni. Csak éppen nem hozta a megszokott formát. 
Leányzónak most is ízlett, ő a legnagyobb mézes krémes rajongó. Fiam másik sütit részesített előnyben, de a kedvenc reszelt túrósát így is hiányolta. Még jó, hogy nem sütöttem azt is, így is sok lett, pedig osztogattam is belőle bőven. Talán szilveszterre kedvére teszek. :-)

9 megjegyzés:

  1. Jó kis variáció, elhuszem, hogy finom volt. Buék előre is! ;-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, lett a mézes krémesed! Így a mákkal egy különlegesség lett :-) Én is megsütöttem karácsonyra az első mézes krémesemet, mindenkinek nagyon ízlett :-)
    Nektek is boldog, szerencsés, egészségben gazdag új évet kívánok! 2017-re is hasonló sok finomságot kívánok :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm szépen! A mézes krémessel én is mindig siket aratok. Nektek is nagyon boldog új évet kívánok, olyat, amilyet szeretnétek! :-)

      Törlés
  3. Nagyon klassz recept :) Boldog új évet kívánok és kitartást a sok finom süti elkészítéséhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon boldog új évet kívánok Nektek is! :-)

      Törlés
  4. Ehhez hasonló mézessel még nem találkoztam, szeretem a mákot a süteményekben egész szemekben, roppanósan. A grízes krém az egyik kedvencem. Szilvalekvár? bármikor. Szóval az összetevők alapján mindenképpen kipróbálandó! BÚÉK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tudtam valami újat hozni! :-) Nagyon boldog új évet kívánok Nektek is!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...