Hóvirág kocka

Már kétszer is nekiugrottam, hogy megírjam ezt a bejegyzést, most talán sikerül. :-) Már megint hosszú szünet után jelentkezem, nem kevés vívódás után. Ha nem is mindig, de azért többnyire sebtiben lefotóztam, amit időközben sütöttem-főztem, hogy majd egyszer talán közzéteszem. Talán. Mert ott volt a mélypont, amikor Valaki megkérdezte, ki kíváncsi rá, hogy én mit sütök-főzök? Akkor nagyon közel álltam hozzá, hogy nem még "pazarolom" az időm erre, így is olyan kevés a nap 24 órája. De aztán túltettem magam rajta; akit nem érdekel, nem nézi. Punktum. Nekem ez időnként, esténként jó kis kikapcsolódás, levezetése a napnak, hogy valami mást is csinálok.
Bár kevesebbet sütök, de hétvégére muszáj. Hiányozna, ha kihagynám. Főleg valami krémes időnként. Mert azok a kedvenceim. Volt túró a hűtőben, aköré kerekedett ez a süti.

Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 45 dkg liszt
  • 10 dkg zsír
  • 10 dkg cukor
  • csipet só
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
  • 1 csomag szalalkáli
A töltelékhez:
  • sárgabaracklekvár
  • 6 dl tej
  • 2 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 25 dkg vaj
  • 18 dkg + 2 evőkanál cukor
  • 50 dkg túró
Így készült:
A tésztához a szalalkálit elkevertem a tejben.
A lisztet, sót, cukrot, zsírt elmorzsoltam, hozzáadtam a tojásokat, citromhéjat, szalalkális tejet és összegyúrtam a tésztát. Ne legyen kemény a tészta, mert akkor nehéz kinyújtani, sem túl lágy, mert akkor ragad. Ha kemény, még pici tej kerülhet bele, ha lágy, ragadós, akkor liszttel javítsunk az állagán.
A tésztát 3 fele osztva, kinyújtva, tepsi hátán 3 lapot sütöttem belőle.
A krémhez elkevertem a pudingporokat kevés tejben, majd a többi tejet is hozzákevertem. Állandóan kavargatva, 2 evőkanál cukorral sűrűre főztem. Miközben hűlt, gyakran átkavartam. 
A vajat a 18 dkg cukorral elkevertem, majd kanalanként belekerült a közben kihűlt puding. A túrót áttörtem, s ezt is hozzákevertem a krémhez.
A lapokat vékonyan megkentem baracklekvárral, erre került a krém, s szeletelésig hideg helyre tettem.
Nem kell állnia másnapig, mint többnyire a krémmel töltött lapoknak, a szalalkális lap jó puha, s néhány óra múlva szépen lehet szeletelni.



Mivel a süti fehér, s épp hóvirágnyíláskor készült, azért kapta ezt a nevet. Ennek már lassan két hete. Nagyon vártam a tavaszt, s remélem, most már visszafordíthatatlanul itt van! :-)





12 megjegyzés:

  1. Ismét finomat és szépet sütöttél, mint mindig!
    Engem például érdekel, hogy mit szoktál sütni-főzni, szeretem olvasni a kis bevezető írásaidat is. Ne is törődj olyanokkal, akiket nem érdekel! Mert akit nem érdekel, az nézze. Hisz nem kötelező... Én már várom a következő bejegyzésedet :-)
    A virágaid is szépek, elvégre itt a tavasz, ha nem is látszik nagyon az időjáráson :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! Már túltettem magam az egészen, írok Nektek, magamnak, s gyerekeimnek, ha kirepülnek -s ez nincs is olyan messze, Gergő lassan érettségizik-, az eddig ellesettek és a telefonos segítség mellett legyen honnan lessenek! :-)

      Törlés
  2. Én mindig kíváncsian várom az új bejegyzéseidet.Hetente többször is bekukkantok,hogy van-e új recept,mert nagyon tetszenek a sütijeid.Semmiképp ne add fel egy ilyen "kedves" ember miatt.(-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ibolya, Neked is köszönöm a biztatást! :-) Igyekszem gyakrabban jönni, hogy ne kelljen hiába bekukkantanod!

      Törlés
  3. Nagyon klassz süti! :) Én is mindig várom az új bejegyzéseidet. Semmiképp ne hagyd abba a blogozást, engem nagyon érdekel, hogy miket készítesz és a bevezető írásaidat is nagyon szeretem olvasni. A virágok is pompásak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Vanilin! Most teljesen feldobódtam, olyan jó ezt olvasni! :-)

      Törlés
  4. Csatlakozom az előttem szólókhoz; nagyon jók a receptjeid, hiányoznának az írásaid. Ne törődj a fanyalgókkal, nem veled van bajuk, hanem saját magukkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tilia, Neked is köszönöm! :-) Igazán kedvesek vagytok!

      Törlés
  5. Nekem is hiányoznál!Sütistől,mindenestől! :) Én bizony nem foglalkoznék a "jóakarókkal",mutassák meg,mit is tudnak.Tele van az ilyen világfájdalommal!Azt mondom,gyere csak gyakrabban,többen vagyunk,akiknek tetszik a blogod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Manyesz! Meggyőztetek! :-) Legalábbis megpróbálok gyakrabban jönni, de nem mindig sikerül...
      Köszönöm a biztató szavakat!

      Törlés
  6. En mindig elolvasom az irasaid es volt amit mar ki is probaltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annamária, köszönöm, örülök, hogy olvasol! :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...