Üdítős szelet

Hétvégére nem terveztem el konkrétan, mit fogok sütni. Így a hűtő tartalma döntött.
Mikor Fiam született, egyik unokatestvérem hozott nekem ilyen sütit. Akkor ettem először. Egyszer-kétszer el is készítettem, aztán mellőzött lett. Most a hűtőben lapuló fél kg túró ásta elő az emlékét.
Kakaós piskóta, túrókrém, narancsos máz, ennyi. Egyszerű süti, mutatós, és nagyon finom. Biztos, mindenki ismeri, de ez az én, recept keresgélése nélkül kisütött verzióm:-)


Hozzávalók:
A piskótához:
  • 6 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 7 evőkanál liszt
  • csipet só
  • 1 evőkanál kakaó
  • 4 evőkanál olaj
  • fél csomag sütőpor
A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 15 dkg porcukor
  • 25 dkg margarin
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 narancs lereszelt héja
A mázhoz:
  • 2 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 7 dl narancsos üdítő (pl. Fanta)
Így készült:
A piskótához szétválasztottam a tojásokat. A sárgáját elkevertem fele cukorral és a sütőporral, mikor jó habos, hozzákevertem az olajat, végül elkevertem benne a kakaót.
A fehérjéket a csipet sóval majdnem keményre vertem, majd a maradék cukorral tovább vertem. Hozzáadtam a kikevert sárgákhoz, majd kanalanként a lisztet.
Kikent tepsibe simítottam, 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
A túrót áttörtem. Hozzáadtam a cukrot, vaníliás cukrot, narancshéjat, elkevertem. Végül hozzáadtam a margarint, alaposan átkevertem. A kihűlt piskóta tetejére kentem.
A pudingporokat kevés üdítővel simára kevertem, majd a többihez hozzáadva, sűrűre főztem. Kicsit kavargattam, hogy ne legyen túl forró, majd rásimítottam a túrókrémre.
Kihűlés után szeletelhető.
Az őszi szünet második felét Unokaöcsém nálunk töltötte, szülei vasárnap jöttek érte. Sógoromék is nálunk voltak, így volt vendég a sütire. Ha nem dugok el a kamrába egy darabkát, fotóhoz nem is maradt volna:-) 

23 megjegyzés:

  1. Édesanyám is szokta ezt a sütit sütni, én még nem vettem rá magam. De nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, szerintem nem lehet nem szeretni:-)

      Törlés
  2. Pont Heti Menü-nél olvastam ma ennek egy sütés nélküli változatát. Én ezt a verziót ismerem de már ezer éve nem készítettem, pedig finom! Mi vadmálnás Fantával is szeretjük nagyon.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, én is láttam azt a verziót, meg is jegyeztem nála, hogy én meg a Te változatodat készítettem el:-) A vadmálnás is... hú, de fincsi lehet! Bevéstem az ötletet a fejecskémbe:-)

      Törlés
  3. Fincsi lehetett, a színei csodásak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Fincsi bizony, el is fogyott egy-kettőre!

      Törlés
  4. Hát én mostmár nem tudom melyike változatot ettem, de ez is nagyon jól néz ki:)Még sosem sütöttem, de ideje kipróbálni, mert a gyerekek szeretik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, szerintem mindegyik finom lehet, így sorra örvendeztesd meg velük a gyerkőcöket:-)

      Törlés
  5. Nálunk is Fanta- vagy Mirinda - szelet a neve, hú imádom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, én is hallottam, láttam mindkét elnevezést, de szándékosan ezt a nevet használtam, mert nem az üdítő márkája a lényeg.

      Törlés
  6. Annyira guszta, elfogadnék egy-két szeletkét, nagyon szeretjük! :) Ez az egyik olyan süti, amelyik bármikor, bármilyen mennyiségben jöhet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm! Nálunk sem panaszkodna senki, ha újra megsütném. De annyi sütirecept várakozik, hadd jöjjenek azok:-)

      Törlés
  7. Fanta szeletként ismerem, a lányom kedvence:-) nagyon finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, ám legyen Fanta-szelet:-) A nevében nem, de abban, hogy finom, nagy az egyetértés:-D

      Törlés
  8. Nálunk is se- perc alatt elfogy(na), szeretjük! :)

    VálaszTörlés
  9. Válaszok
    1. Andrea, az bizony:-) Gondoltam én, hogy mindenki ismeri, de nem is csoda, hogy olyan népszerű.

      Törlés
  10. Nagyon mutatós, és biztosan finom is!! Én is fanta szeletként hallottam róla, de még sosem sütöttem, bekerül a listába, ez tuti! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika, köszönöm! Garantáltan finom, érdemes megsütni:-)

      Törlés
  11. Fanta szeletként ismerem, sose sütöttem, de amit én ismerek az túrókrém nélküli:( A tied sokkal finomabb lehet!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, a túrótól és a narancstól olyan finom. De a túrókrém nélküli változat sem megvetendő:-)
      Köszönöm:-)

      Törlés
  12. Nyár óta készülök sütni... szerinted elérek valaha odáig, hogy meg is süssem? Szeretem pedig nagyon. Az én receptem spórolós, mert csak 25 dkg túró kell hozzá. :)) Persze lehet, hogy az egész csak fele adaggal van, mint nálad - kívülről nem tudom a receptet, csak azt jegyeztem meg, hogy 25 dkg túró. :)))

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...