Krumplis palacsinta

Nem találjátok ki, mit sütöttem a hétvégére:-) Elárulom: almás sütit:-)
De ez még várat magára. Most a Kati, azaz Makacska játékára  szánt receptre szánok időt. Már közel két hete sült, azóta halogatom.
A játék kétféle feladatot tartalmaz. Az egyik egy irodalmi műben olvasott és elkészített étel receptje volna, a másik egy általunk kedvelt tea ismertetője. Bár naponta teázunk, így ez a feladat is testhezálló lenne, mégis az első mellett döntöttem. Amint elolvastam a játékkiírást, fel is ötlött bennem Kárász Nelli krumplis palacsintája, melyet a váratlanul betoppanó Takaró Sanyinak és öccsének sütött az éppen megfőtt krumpliból. Mivel addig nem hallottam krumplis palacsintáról, kíváncsi voltam, milyen lehet. Anyósomtól kaptam egy receptet, annak alapján készítettem el. Bár Nellié más volt, mert a regényből annyit megtudni, hogy a főtt krumplit zsírral és tojással gyúrja össze. Hogy még mi került bele, az nem derült ki.
Az én krumplis palacsintám ilyen lett:

Hozzávalók:

• 30 dkg liszt
• 3 tojás
•  kb. 4 dl tej
• 6 közepes főtt krumpli
• só 
• olaj a sütéshez 

Így készült:
A krumplit héjában megfőztem. Megpucoltam, hűlni hagytam.
A lisztből, tojásból, nagy csipet sóból palacsintatésztát kevertem. A tejet nem mértem, annyit öntöttem hozzá, hogy a szokásos sűrűségű tésztát kapjam.
Belereszeltem a krumplit. Így sűrűbb lett a tészta, de nem hígítottam tovább, mert vastagabb, kiadósabb palacsintának képzeltem el.
Mokkáskanálnyi olajat öntöttem a serpenyőbe, s a szokásosnál kisebb és vastagabb palacsintákat sütöttem belőle. Aztán megpróbálkoztam olaj nélkül, s mivel nem ragadt le, a többit úgy sütöttem.
Azon melegében, fokhagymás-borsos tejföllel ettük.

Jó lenne tudni, milyen is lehetett Nelli krumplis palacsintája... Mifelénk nem sütötték, azért ismeretlen számomra.
Röviden a regényről:
Németh László Iszony című regényéről van szó. Középiskolában tanultunk róla, de örülök, hogy akkor nem álltam neki kiolvasni. Élettapasztalat kell a megértéséhez. Kedvenc irodalom Tanárnőm mondta, hogy a jó irodalmi mű ismérve, ha bele tudjuk élni magunkat a hős helyzetébe. Na, ez olyan.
Nelli szemszögéből éljük át az eseményeket. Egy táncmulatságon megismerkedik Takaró Sanyival, aki tolakodó módon részesévé válik Nelli életének. Bár idegenkedik tőle, Édesapja halála belehajszolja a házasságba. Iszonyodik férjétől, aki nem hajlandó ezt észrevenni. Próbál menekülni előle, de a megváltást számára egy szándéktalan tett okozza: egy alkalommal betegségből éppen felgyógyuló férje közeledése ellen tiltakozva párnát szorít rá. Sanyi meghal. Nem tudni, hogy a betegség következménye, vagy Nelli okozta a halálát, de én szorítottam a főhősnek, hogy ne kelljen bűnhődnie. Nem kellett. Hacsak nem bűnhődés egész, további élete. Kislánya ugyanis, akivel anyai rokonaihoz költözik, ízig-vérig apjára hasonlít.
Érdeklődéssel olvastam a könyvet, s csodálkoztam közben, hogy az író férfi létére hogy láthat bele ilyen mélységekben a női lélekbe...