Csokis tiramisu torta

Nem is tudom, meddig élhetünk vissza a tiramisu nevével. Többnyire ezzel a névvel illetnek olyan édességeket, amiben mascarpone és babapiskóta van, legyen az gyümölcsös vagy akár karamelles. Ennek a tortának a tölteléke mindenképpen tiramisura emlékeztet, így bátorkodtam szerepeltetni a nevében is.
Húsvétra is megsütöttem, Unokaöcsém szülinapjára. Akkor nem sikerült fotót készíteni róla. S nem csak ezért, hanem azért is, mert annyira ízlett mindenkinek, Lányom 11. szülinapjára is elkészítettem, szinte ugyanúgy. Még 11-én lett 11 éves "kicsi" Lányom, de akkor nem értünk rá tortázni, hétvégére halasztottam. Ez most csak amolyan kiscsaládos ünneplés s felköszöntés volt, a nagy buli jövő héten lesz. Megint süthetek-főzhetek kedvemre:-)

Hozzávalók:

  • 5 tojásos kakaós piskóta, kerek tortaformában sütve
  • 50 dkg mascarpone
  • 4 dl tejszín
  • 5 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál kapucsínópor
  • 15 dkg babapiskóta
  • 0,5 dl főzött kávé + 0,5 dl víz
  • 16 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg vaj
  • csokidrazsé
Így készült:
A megsütött, kihűlt kakaós piskótát kettévágtam.
A tejszínt a cukorral és a kapucsínóval keményre vertem. Több részletben hozzáadtam a mascarponét, közben alacsony fokozatos tovább vertem.
Az alsó piskótalapot visszahelyeztem a tortaformába. Keveset locsoltam rá a kávé és víz keverékéből. Rákentem fele krémet, kiraktam a kávéba mártott babapiskótával, rákerült a krém másik fele is. Befedtem a másik piskótalappal, amire rálocsoltam a maradék kávét.
Másnapig a formában hagytam. Ekkor körbevágtam a forma mentén, kiborítottam belőle, az alja lett a teteje. (Persze  kapcsos tortaformában is lehet, egyszerűbb, csak én az enyémet, a nagyot ottfelejtettem Nővéreméknél.)
A csokit a vajjal gőz fölött összeolvasztottam, a torta tetejére simítottam. Kávés csokidrazséval díszítettem.

Nem én készítettem az első "tortát" neki erre a szülinapra. Pénteken barátnőjénél volt, s az Ő Anyukája muffint sütött Hédi tiszteletére, gyertya is került bele. Nagyon jól esett a Leányzónak! Andi, itt is köszönjük!
Még nem találtuk ki, hogy a nagy bulira milyen tortát készítünk. Minden héten más ötlete van Hédinek. Felvetettem a Barbi-tortát, inkább azért, mert próbára szeretném tenni magam. De az már ciki neki:-) Meg a fondant bevonatú torta is ott motoszkál a fejemben, még soha nem készítettem. Nem érzek késztetést olyan csodatorták készítésére, nem is sikerülne, tudom, de csak egyszer kipróbálni, egy egyszerűt. Egy csajosat, kis Nagylányomnak:-)

34 megjegyzés:

  1. Isten éltesse a 11 éves leányzót! :)
    A torta finomságos lehet, az a levágott szeletke nagyon jól tudna esni nekem is... ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönjük szépen!
      Az a levágott szeletke már lecsúszott Gergő torkán, de ha sietsz, egy másikat még kaphatsz:-)

      Törlés
  2. Boldog szülinapot kívánok Hédinek:) Gyönyörű lett ez a torta is, mi nagyon szeretjük az ilyeneket. Biztosan kitalálsz valami szuper tortát a nagy bulira, nem féltelek. A fondantos tortákból nagyon szuper dolgokat lehet készíteni, de mi nem szeretjük megenni, inkább a krémes tortákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönjük szépen!
      Látványnak nagyon szépek tudnak lenni a fondantos torták, gondolom ehetőek is. Az is lehet, kettő készül, mert sokan leszünk. Egy ilyen, egy olyan.

      Törlés
  3. Hű de finomnak néz ki ez a torta, az a gyönyörű, fényes máz a tetején....hmmm....na meg a szeletkép! :) Isten éltesse a kis-nagylányt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, köszönöm szépen! Kis-nagylány is köszöni:-)

      Törlés
  4. Isten éltesse a lányodat:) Nagyon finom tortát készítettél, én még sosem próbálkoztam ilyesmivel, a torták valahogy nem az erősségeim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, köszönjük szépen! Én sem vagyok egy tortahős, de a család számára elkészítem. Ehetőek, ha nem is olyan szépek:-)

      Törlés
  5. Nagyon boldog szülinapot Hédinek, Isten éltesse sokáig erőben, egészségben! :) Szuper a torta, kívül-belül nagyon jól néz ki! :) A fondant bevonatú engem is izgat már egy ideje, ha ilyet készítesz, kíváncsi leszek a tapasztalatokra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönjük szépen!
      A tapasztalat nem született meg, bár a szándék megvolt:-) De majd mesélek!

      Törlés
  6. Nőjön nagyra a nagylány, még sok boldog szülinapot Neki!
    Azzal a babapiskótával a krém között, nagyon csábító ez a torta. A fondantos szép mutatós tud lenni, de nálunk senki nem eszi meg a cukormasszát, sem a díszeket. Ezért egy kissé letettem róla, mert bizony a díszítéssel órákat ellehet munkálkodni, aztán max megdicsérik, hogy milyen szép és ottmarad a tányéron. A virágcserepesnél a virágokat, leveleket éjjel 2-ig formázgattam. Másnap húha az volt, a díszítés meg ott maradt. Annyira sajnáltam a drága munkámat a kukába dobni, hogy egy dobozba rakosgattam és még most is ott van:-) azért próbáld ki magad, mert jó érzés alkotni:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, Hajni!
      Köszönöm, hogy megosztottad saját tapasztalatodat. Emlékszem a gyönyörű tortádra, azért én olyan macerásra nem vállalkoznék:-) Az alkotás öröme ismerős, csak más formában... ebben még nem próbáltam ki magam.

      Törlés
  7. Boldog Szülinapot Hédinek! Csuda finom lehet ez a torta! Nekem is jó volna vissza zökkeni a torta sütésre...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra, köszönjük szépen! Tortát sütni jó, csak legyenek meg hozzá a megfelelő körülmények. Elsősorban kellő idő:-)

      Törlés
  8. Ilyen tortának én is nagyon örülnék, boldog születésnapot az ünnepeltnek!

    VálaszTörlés
  9. Akkor Ti is ünnepeltetek :) Isten éltesse sokáig a "kicsi" lányodat!!! Akkor csak törd továbbra is a fejedet,milyen torta és finomság készüljön majd a bulira, kíváncsian várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Márti, mi is ünnepeltünk:-) Köszönjük szépen! Azóta megvolt a nagy buli, meg a nem a tervek szerint elkészült torta, még fotó sem készült róla:-)

      Törlés
  10. Isten éltesse a nagylányt! Jó hogy ilyen sűrűn vannak alkalmak ünnepelni, így midig ehettek valami finomságot :) A torta csodás lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönjük szépen! Ünnepelni való gyakran van, főleg nagy családban:-) Én meg szívesen kihasználom az alkalmakat!

      Törlés
  11. Hát ez nagyon jól néz ki! Jöhetne pár szeletecske, ebéd utánra...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Lilla! Elküldtem, megérkezett:-)?

      Törlés
  12. Isten éltesse sokáig az ünnepeltet! Szenzációs tortát készítettél, gyönyörűséges:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, köszönöm szépen, Hédi nevében is!

      Törlés
  13. Gerdi, ez nagyon-nagyon jól néz ki!!!! :) Nyami! A lányod pedig Isten éltesse sokáig! :)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Gerdi! Te vagy most az áldozatunk, mert kettő meglepetés is a tiéd! Légyszives kukkants be hozzám és süss máskor is ilyen isteni finomságokat nekünk, hogy online csurogjon a nyálunk"! D:)) Egy kis meglepetés a blogomon! Nem ilyen gusztán néz ki, de van annyi szeretet benne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Flóra, ilyen áldozatnak jó lenni:-) Köszönöm szépen, már meg is néztem a meglepit! Finomságokat sütöttem ám, csak nem mutattam -még, remélhetőleg- meg.

      Törlés
  15. Rég jelentkeztél, remélem, minden rendben! :) Nézz be hozzám légyszíves, nálam is vár egy meglepi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, ó, köszönöm szépen, minden rendben, csak még nem hevertem ki a két egymás utáni sűrű hétvégét. Így az esti, blogozásra szánt időt inkább átaludtam. Talán ez a hétvége ad alkalmat a pihenésre is, s jövök:-)
      Sejtem már, mi lesz a meglepi, de megnézem közelebbről! Köszönöm szépen:-)

      Törlés
  16. Egy kis kedvesség vár nálam, ha kattintasz a blogomra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsana, kattintok is:-)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen a kedvességed, igazán jól esik!

      Törlés
  17. A díszítése csodaszép ennek a tortának.

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...