Sajtgolyó maradék tojásfehérjéből

A hétvégén összegyűlt egy adag tojásfehérje, erre használtam. Nem először készül, de eddig nem mértem a belevalókat, csak úgy érzésre rakosgattam. Volt, amikor el is tepsedtek sülés közben. Ezúttal egész jól sikerültek, ez az arány bevállalható. Kevés hozzávalóból nagyon finom golyócskák sülnek ki. Ezúttal vacsorára készült, de hidegtálon is jól mutatnak, s persze kelendőek.
Hozzávalók:

  • 6 nagy tojásfehérje
  • csipet só
  • 30 dkg reszelt trappista sajt
  • 6 evőkanál zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez
Így készült:
A tojásfehérjét a csipet sóval keményre vertem. Hozzáadtam a reszelt sajtot és morzsát, egyneművé kevertem. Kisebb diónyi gombócokat formáltam belőle.
Ujjnyi olajban, kis lángos pirosra sütöttem.
Volt, hogy kevés borsot is tettem bele.

A felvert tojásfehérje az összekeveréskor teljesen összeesik. De ez nem gond, süléskor mégis nőnek kissé a gombócok, s jó laza lesz a belseje. Az olajban a sajt pedig nem folyik, mint amitől első alkalommal tartottam. Egyben marad. S bár először leragad, de ahogy pirul, alányúlva engedelmesen elengedi az edény alját. Szóval egyszerű és nagyszerű eledel!
Most savanyú uborkát ettünk hozzá, amit nagyon szeretek, még zsíros kenyérrel is megeszem! De bármilyen saláta jó társa lehet. Nyáron zamatos kerti paradicsommal... már teljesen be vagyok zsongva:-)

Újabb sajtgolyó adag, ezúttal kicsit másképp:


Csak négy maradék tojásfehérje volt a hűtőben, ezért egy egész tojást kevertem még hozzá. Így is jó lett, csak kissé ellaposodott, nem maradt gömbölyű. De attól ugyanolyan finom volt! :-)

15 megjegyzés:

  1. De nagyon szeretem én is ezt a sajtgolyót. Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! Nálunk is nagymenő, főleg a Fiamnak ízlett. Éppen most reklamált, hogy ez nem is süti, mit keres itt? :-)

      Törlés
  2. Ezt tuti ki fogjuk próbálni!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. A lányok falnák! Csak ennyi fehérjém nekem nincs...mit süssek a sárgájából? D:)) segítsetek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flóra, én a sárgáját sós rúdhoz meg majonézhez használtam el, így megmaradt a fehérje. Ha kelt tésztát készítesz, csak sárgákat tegyél bele (puhább a tészta), s gyűjtögesd mélyhűtőben a fehérjéket.

      Törlés
  4. Hú de guszta!! Fagyasztott tojásfehérjével is működik? Mert egy ideje már gyűjtöm őket. Biztos ki fogom próbálni!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mária, valószínűleg készíthető fagyasztottból is, bár még nem próbáltam. Én is gyűjtöm a fagyasztóban a fehérjéket, más célra:-)
      Ha kipróbálod, számolj be róla! Sok sikert hozzá!

      Törlés
  5. Anyósom készítgetett ilyen gombócokat, csak grízet is tett bele. Ez nagyon tetszik, elfogom készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, sok sikert hozzá! A gríz nem marad kemény benne?

      Törlés
  6. Nagyon jó ötlet, gondolom még önmagában fogyasztva is finom vacsora lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, csak úgy magába rágcsálni is finom!

      Törlés
  7. Ki fogom próbálni én is, nagyon guszta! Most látom, hogy már megkaptad a díjat, azért én is gondoltam Rád, ha nem baj, így nézz be hozzám légyszives! További szép hétvégét! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm, hogy gondoltál rám! Már benéztem hozzád:-) Szép hétvégét, jó pihenést nektek is!

      Törlés
  8. Én még főzelékhez feltétnek is el tudom képzelni, jól néz ki! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...