Csokitorta, kedvünkre

Nem teljesen csak úgy készült, mert azért alkalmat mindig találok tortasütésre. Most többet is egyszerre. Először is már 17 éve boldogítjuk egymást jóban-rosszban Férjemmel, aztán meg Sógoromék ellátogattak ma hozzánk, akinek szülinapja volt a múlt héten. Nem bonyolítottam túl a tortakészítést, no nem is szoktam, az nem az én műfajom. Egy egyszerű csokitortát kerekítettem, amit mindenki szeret.



Hozzávalók:

  • 5 tojásos kakaós piskóta
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 egész tojás
  • 5 dl tej
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 25 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 2 evőkanál kakaó (holland)
Így készült:
A piskótát kerek tortaformában megsütöttem.
A 3 púpos evőkanál lisztet kevés tejjel simára kevertem, majd hozzáadtam a tojásokat, s egyneművé kevertem. A többi tej hozzáadásával sűrűre főztem. Előbb összecsomósodott, de ahogy főni kezdett, kisimult.
Még azon forrón beleaprítottam a csokit, kevergettem, míg felolvadt. Időnként megkeverve hagytam kihűlni.
A margarint a cukorral kikevertem, majd kanalanként belekavartam a csokis krémet. Közben a kakaót is hozzákevertem.
A kihűlt piskótát kettévágtam, fele krémet belekentem, a másik felével bevontam. Bonbonnal s apró csokigolyókkal díszítettem, de ez már ízlés, idő és tehetség kérdése.

Finom lett a krém, és jó kiadós. Az ízlésemnek megfelelően nem túl édes, jó kakaós.
S ha már torta, említsem meg Lányom szülinapi tortáját:-) Amit beharangoztam... Volt egy olyan szándékom, hogy megpróbálkozok fondant-os tortával. De rá kellett jönnöm, hogy ezt nem este 10-kor kell elkezdeni, meg hogy úgy egyáltalán ez nem nekem való. Hamis marcipánt akartam rá készíteni, amivel már próbálkoztam s formálhatónak bizonyult. Illetve készítettem is, csak éppen kihűlés után is lágy volt, nem engedte magát alakítani. Amúgy is fáradt és nyűgös voltam már, hagytam az egészet, felvertem még egy adag tejszínt (ananászos túrótortát kért a Leányzó), bevontam vele, majd néhány kínlódva kialakított rózsát rábiggyesztettem, s lefeküdtem.
Nem is készült fotó a tortáról, csak a rosszkedvű Leányzóval együtt (másnapra be is lázasodott, nem hiába volt levert). Tanulság? Maradok az együgyű, ám ehető tortáimnál. Vagy egy egész napot szánok a kísérletezésre, mert még mindig ott bujkál bennem a vágy, hogy próbára tegyem magam:-)


13 megjegyzés:

  1. Gratulálok és nagyon sok boldog együtt eltöltött éveket kívánok nektek! A tortád nagyon szép és igen finom lehetett! A lánykádnak mielőbbi gyógyulást kívánok. Neked pedig kitartó kísérletezéseket :-))

    VálaszTörlés
  2. Először is szívből gratulálok az összes családi ünnephez! :) Másodszor a csokitortád gyönyörű és hogy még bonbonokat is tettél rá csábításként...hmmmm...:-P A bevonatos tortát meg ne add fel, hanem legközelebb tényleg hagyj magadnak több időt a kísérletezésre! Jobbulást a kislányodnak! :)

    VálaszTörlés
  3. Sok szeretettel gratulálok az összes ünnepetek alkalmából:)
    A csoki torta nálunk is nagy kedvenc,elmentettem a receptet,mert annyira jól néz ki amit sütöttél....!!!!Biztosan el fogom készíteni:)
    Remélem a lányod már jobban van,jobbulást kívánok neki!

    VálaszTörlés
  4. Finom lehetett ez a csokitorta, egyszer ha ráérsz és nem vagy feszült próbáld ki a fondantkészitést.
    http://audreytortak.blogspot.hu/p/pillecukor-fondant.html ezt szoktam használni.Ha egyszerü diszeket készitesz nem is olyan macera az eleján érdemes egyszerübb dolgokkal kisérletezni

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép a csokitortád, és olyan kívánatos!
    a fondantkészítést ne add fel, próbálkozz tovább, mert tudod, hogy "gyakorlat teszi a mestert"! Talán megpróbálhatnád pillecukorból, nekem az könnyebben megy.
    Sok együtt töltött kellemes ünnepet kívánok neketk, ahol hasonlóan szép és finom tortával kényezteted a szeretteidet!

    VálaszTörlés
  6. Finom lehetett az a csokitorta, nagyon jól néz ki!
    Idő kell és türelem, legközelebb sikerül a fondantos is. Boldog szülinapot Nektek!

    VálaszTörlés
  7. Finom kis tortát készítettél :) Isten éltessen benneteket!

    VálaszTörlés
  8. Szerintem így is szép mindkét torta:) Isten éltesse az ünnepelteket:)
    Én úgy vagyok a tortákkal, hogy rájöttem nem az én műfajom, s nem kell mindenkinek kötelezően tudni tortákat sütni:)

    VálaszTörlés
  9. Mindenkit Isten éltessen sokáig :) A csokis nagyon csábító, harapnék is belőle egy nagyot, ha lehetne :) A gyönyörű leányzóé is mesésen fest.
    A bevonatos tortáktól pedig nem kell félni, amikor életemben először készítettem is sikerült, pedig én nem vagyok egy nagy tortamágus :)))

    VálaszTörlés
  10. Kedves Gerdi! Örülhettek neked! Illetve a tortáidnak...minden szépet az ünnepelteknek! Nektek a férjednek pedig még sok gyönyörű évet!!! Hű az a csoki torta! De fájdítod a hasamat! Most mazsolát majszolunk Kirával...D:))
    Szió

    VálaszTörlés
  11. Kitartást! mármint nem a férjeddel való együttéléshez, hanem a torta dekoráláshoz :D
    Nagyon sok boldogságot Nektek!

    VálaszTörlés
  12. Csoki torta? Ó, az nálam mindig jöhet! De kinél nem? :) Nagyon guszta.

    Közben ahogy itt írom a megjegyzést, egy picit fentebb néztem és akkorát nevettem Márti megjegyzésén. A "kitartás" szó valóban kétértelmű volt hirtelen. :D
    Mi is 17. évbe léptünk a férjemmel... Szóval csak így tovább Nektek is (meg Nekünk is:)))!

    VálaszTörlés
  13. Méretes és finom lett a tortád!!! Én is gratulálok és nagyon sok boldog évet kívánok Nektek! Jó egészséget a lányoknak, Neked pedig töretlen alkotó kedvet!!!!! :) Pussz

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...