2011. január 31., hétfő

Anyukánk emlékére

Sajnos 19-én itt hagyott minket.
Váratlanul, s itt maradtunk értetlenül, tudatlanul.
A Tiszteletes Úr valami hasonlót kérdezett, hogy mi az, amit neki köszönhetünk, amit ránk hagyott. Én elmosolyodtam. Hát mindent! Életet adott nekünk, felnevelt, a kicsiből igyekezett sokat biztosítani . Összetartást, szeretetet, a család fontosságát, egymás megbecsülését... S mindezt nem szóval, hanem személyes példamutatásával. Értünk élt. Soha nem az ő jóléte, érdeke volt az első, hanem a miénk.
Többé már nem süt az unokáinak bukarestet, a vejeinek krémest, hanem hájast süt odafenn az Apukánknak, akihez olyan nagyon sietett.
Remélem , végre boldogok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése