Virslis papucsok

Reméltem, hogy ezúttal sikerül tartani a lépést, de már megint többet sütöttem, mint amennyi időm s energiám volt a számítógép előtt ülni. Ez a süti még a múlt hét előtti szülinapi zsúrra készült, de abból legalább az utolsó:-)
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 2 kiskanál só
  • 3,5 dkg élesztő
  • 4 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 2 tojás
  • virsli (22-25 db.)
  • mustár
  •  ketchup
  • reszelt sajt
Így készült:
A tej felét megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A lisztben elkevertem a sót, elmorzsoltam benne a margarint. Hozzáadtam a tojást, élesztős tejet, s még annyi tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Nekem még 2 dl kellett. Megdagasztottam.
Letakarva megkelesztettem, kb. egy óra alatt.
A virsliket kettévágtam. 
Két részre osztottam a tésztát. Enyhén lisztezett deszkán egyik részt kinyújtottam, tenyérnyi négyzetekre vágtam. Keresztben 1-1 csík ketchupot nyomtam rá, ráhelyeztem 1-1 darab virslit, s a két szemben lévő sarkot felhajtottam, a felsőt kissé oda is nyomtam, hogy ne nyíljon szét sülés közben. Tepsibe helyeztem, kevés reszelt sajtot szórtam mindegyikre.
Előmelegített sütőben pirosra sütöttem.
A tészta második felét szintén kinyújtottam, ezekre mustárt tettem, egyébként ugyanúgy jártam el velük.
A gyerekseregnek nagyon ízlett, jóízűen falatoztak belőle. A mustáros nekem is ínyemre való volt, a ketchupost meg sem kóstoltam, az nem az én műfajom. 

25 megjegyzés:

  1. Tündér vagy. Ebbőn nagyon szívesen jóllaknék :) Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon bejön! Szeretem a virslis finomságokat. Bekapnék párat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, köszönöm! Virtuálisan megkínállak, jó étvágyat:-)

      Törlés
  3. Ó, de kis helyesek. Nagyon tetszik, recept mentve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adél, köszönöm! Örülök, hogy tetszik:-)

      Törlés
  4. Jó sok mindent sütöttél a zsúrra:) Nekem is a mustáros ízlene jobban:) Nagyonaranyosak ilyen piciben:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, igyekeztem:-) Én az a fajta vagyok, aki folyton aggódik, hogy nem lesz elég a kaja, így inkább többet készítek.

      Törlés
  5. Te aztán jól belelendültél a sütésbe a gyereksereg részére! :) Egyébként nagyon szépek, formásak ezek a papucsok, nagyon-nagyon tetszik nálad, mert enyhén világosra van megsütve, és én az ilyen jellegű sütiket "világosan" szeretem (a család többi tagja meg picit pirultabban:). Láttam már valahol ilyen virslis papucsokat, igazán tetszik az ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm! Vannak sütik, amelyek jobban megsütve ízlenek, mondjuk a pogácsák. De a kelt tészták többsége száraz lesz, így világosabbra hagyom.

      Törlés
  6. Nagyon jól néznek ki a papucskák...:) Imádom az ilyen jellegű finomságokat...:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszták, nagyon szeretem az ilyen virslis finomságokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Viki! Nálunk inkább a gyerekek szeretik, a kedvükért szokott készülni. De azért én is eszem belőle:-)

      Törlés
  8. Guszta, jó kis vendégváró finomság. Gondolom, gyorsan kapkodták :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm! Bizony, kelendő volt:-)

      Törlés
  9. Nagyon tetszik, szerintem nálunk is kelendő lenne, a mustáros és a ketchupos verzió is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, örülök, hogy tetszik! A ketchupost nem kóstoltam, de a gyerekek azt is szerették, így merem ajánlani:-)

      Törlés
  10. Nekem is süthetnél egy tepsivel, imádnám! Én pont fordítva vagyok, nincs mit hoznom, ezért állandóan agyalok mit süssek, főzzek a blogra! :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, csak szólnod kell:-) Ha gondolod, blogolni valóval is szolgálhatok, nálam csak gyűl és gyűl, főleg így, hogy kerek hétig hanyagolom az írást.

      Törlés
  11. Mielőtt sütsz még egy tepsi ilyen papucsokat (és szétosztod a rajongók között), kukk be Hajnalkához:
    http://eveskozben.blogspot.com/2012/05/hangulatjavito-erdelyi-konyha.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4Gyerek, köszönöm szépen az értesítést, már be is néztem:-) Érdemes volt!

      Törlés
  12. Érdemes volt babrálni vele, mert nagyon finom harapnivaló lett!!! A mustárhoz kevertem egy kis mézet, hogy pikánsabb legyen. Idén már nem ;) , de jövőre blogra kerül :D Boldog Újévet az egész családnak!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, örülök, hogy megsütötted, hát még, hogy ízlett is!
      Én mustárosan szeretem a virslit, csakis Hédi meg ketchuppal. Kis mézzel megbolondítva még finomabb lehet!
      Boldog új évet kívánok Nektek is!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...