Karamelles bomba

Gergő névnapjára készült.
Tegnap volt ugyan, de a mai napot szántam a sütés-főzésre. Tiramisut terveztem, de elfelejtettünk venni babapiskótát. Gergő nem egyezett bele a kekszes változatba, így más után kellett néznem. Nem is keresgéltem sokáig, az elsőként kinyitott magazinban (Meglepetés Téli Különszám, 2011.) rá is találtam erre. Vagyis hasonlóra, mert összetételében kevésbé, de kinézete jelentős változáson ment át.
Nem rég kóstoltuk, igazán finom lett!

Hozzávalók:

  • 6 tojásból kakaós piskóta
  • 15 dkg cukor
  • 1 dl főzőtejszín
  • 50 dkg mascarpone
  • 4 dl tejszín
  • 6 darab lapzselatin
Az öntethez:
  • 15 dkg cukor
  • 1,5 dl víz
Így készült:
A nagy tepsiben sült piskótából kihűlés után vágtam egy, a forma aljával megegyező méretű kört. (Kerestem egy kistányért, ami éppen beleillett a formába, rátettem a piskótára, körbevágtam.) Hullámos szélű, kuglófformához hasonlatos formát használtam.
A többi piskótát csíkokra vágtam.
A kiszemelt tál aljára tettem a kerek piskótadarabot, az oldalát kiraktam megfelelő méretű piskótacsíkokkal.
A cukrot kis lábasban, kis lángon karamellizáltam. Kavargattam, hogy közben meg ne égjen. Mikor felolvadt az egész, rátöltöttem a tejszínt, s addig hagytam főni, míg a cukor feloldódott. Kihűtöttem.
A zselatint hideg vízbe áztattam. Mikor megpuhult, kiszedtem a vízből, kis lángon, kevergetve felolvasztottam. Hozzáadtam a kihűlt karamellhez, majd összekevertem a mascarponéval.
A tejszínt habbá vertem, s több részletben a karamelles krémhez kevertem.
A piskótával kibélelt edénybe borítottam, a maradék piskótacsíkokkal befedtem a tetejét.
Hidegre tettem több órára.
Míg hűlt, elkészítettem az öntetet. A másik 15 dkg cukrot is felolvasztottam, s a vizet ráöntve addig főztem, míg a cukor teljesen felolvadt, s kissé sűrűsödni kezdett.
Miközben hűlt, tovább sűrűsödött.
4-5 óra múltán a bombát tányérra borítottam.
Megöntöztem a karamelles öntettel. Nem öntöttem rá az egészet, szerencsére, mert nagyon édes lett. Aki még szeretett volna rá, kanalazott a tányérjára a maradék öntetből.


Ha sütiről, fagyiról van szó, határozottan a karamell a kedvenc ízem. A Férjem ízlése megegyezik az enyémmel. Ifjú házas korunkban gyakorta segített nekem két kedvenc sütink készítésében. Egyiknek diós grillázs volt a tetején; addig-addig sütögettük, míg beletört a darálónknak a foga az égetett cukros dióba. A másiknak pedig karamelles hab volt a tetején, ennek készítése határozottan két emberes. Azóta sem sütöttem egyiket sem, ideje volna feleleveníteni őket:-)

13 megjegyzés:

  1. Először is utólag de boldog névnapot kívánok a fiadnak! Ez a sütemény csodásan néz ki igen finom lehet! Ahogy látom családotokban is sűrűn előfordulnak az utóbbi időben névnapok születésnapok? Ez minálunk is így van évvégéig! Aztán kezdődik előlről!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönjük szépen!
      Bizony, nálunk is szeptembertől január közepéig szüli- és névnapdömping van:-) Tavasszal is előfordul néhány, aztán nyáron szünet.

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki a süti!:)

    VálaszTörlés
  3. Boldog névnapot Gergőnek! :) Szuper lett a bomba, biztosan nagyon finom! :) Nem tudom, az eredeti hogy nézett ki, de a tied nagyon klassz, tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönjük:-)
      Finom bizony, csak nekem kicsit édes lett, egy vékony szeletke elég volt mára. Maradok a pogácsánál:-)
      Az eredetinek csak az alján volt piskóta, én körberaktam vele, ha már megsütöttem egy tepsivel.

      Törlés
  4. Nagyon mutatós és guszta lett! nekem is minden jöhet, ami karamelles:)

    VálaszTörlés
  5. Boldog névnapot Gergőnek, igazán mutatós lett a tortája:)

    VálaszTörlés
  6. Isten éltesse a Fiadat, boldog szülinapot neki!
    A tortád gyönyörű, az a sok finom töltelék csuda jó lehetett :)

    VálaszTörlés
  7. Isten éltesse Gergőt sokáig, fantasztikus finomsággal lepted meg! Jobb mint az eredeti ötlet! :)))

    VálaszTörlés
  8. Ez nálunk is aratna, nagyon jól néz ki!
    Boldog névnapot a fiadnak!:-)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól sikerült a sütid, roppant gusztusos!! Utólag is Boldog névnapot a kisfiadnak!!

    VálaszTörlés
  10. Jaj de jó, nagyon tetszik! :))

    Nagyon boldog névnapot kívánok Gergőnek utólag is!!! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...