Diós-kapucsínós torta

Már megint torta, de most nem csak úgy. Férjemnek készült, névnapjára. Erőt kellett vennem magamon, hogy ne csokis legyen, sőt, egyáltalán ne legyen benne csoki. Férjem nagy kávéfogyasztó, ezért döntöttem ezen íz mellett, a piskóta pedig diós lett.



 Hozzávalók:
A piskótához:

  • 6 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál darált dió
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 0,5 dl olaj
  • csipet só
A krémhez:
  • 6 dl tej
  • 5 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál kapucsínópor
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
A díszítéshez:
  • darált dió, fél dióbél, őrölt kávé, mandula
Így készült:
A tojásokat szétválasztottam. A sárgáját fele cukorral, sütőporral, vaníliás cukorral kikevertem, majd hozzákevertem az olajat. A fehérjét a többi cukorral és a csipet sóval felvertem. A sárgákhoz borítottam, s kanalanként hozzákevertem a lisztet és a diót.
Kikent, 28 cm-es kapcsos tortaformába simítottam a masszát.
180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.ű
Míg sült a piskóta, készült a krém: a lisztet, kapucsínót simára kevertem kevés tejben, majd a többi tej hozzáadása után sűrűre főztem. Időnként megkeverve hagytam kihűlni. A margarint a cukorral elkevertem, majd hozzákanalaztam a kihűlt pépet, habosra kevertem.
A kihűlt piskótalapot kettévágtam, fele krémet belekentem, a másik felével bevontam. Díszítettem.

Szeretem a piskóta alapú süteményeket, mert pihentetés nélkül szeletelhetők. Nem kell puhulnia, mint a lapok esetében. Ezúttal is összeállítás után szeleteltük is.A felső szeletfotó is ekkor készült; azért az alsó, később készülten jobban egyben van. Tehát ennek sem ártana állni egy kicsit:-)



12 megjegyzés:

  1. Hmmm... nagyon finom lehet... :P
    Boldog névnapot a férjednek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki! Boldog névnapot kívánok a férjednek! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog névnapot az ünnepeltnek! :) Finom és nagyon mutatós tortával lepted meg! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon mesés lett ez a torta :) Boldog névnapot kívánok a férjednek :)

    VálaszTörlés
  5. Óhhh, ez nekem is nagy kedvencem lenne ;)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól párosítottál, nem hiába, profi vagy sütésben is! Jól mutatott a torta, szép lett a díszítése, férjedurad szeme biztos csillogott az örömtől- boldog névnapot neki! :)

    VálaszTörlés
  7. Ott egye a fene a csokit ha ilyen mesés kombinációt kínálsz helyette... :-D Isten éltesse az ünnepeltet!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett a tortád, szépen kidíszítetted a tetejét! A férjednek boldog névnapot!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon boldog névnapot! Na, igen, így kell kinéznie egy tortának! Imádnám... azzal a sok krémmel! Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
  10. Jaj, ez a torta! Isteni finom lehetett, még nézni is élvezet! :)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólást és a Férjemnek szóló jókívánságokat:-)

    VálaszTörlés
  12. De finom lehet, istenien néz ki!

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...