Diós-kávés süti

Már megint összegyűlt egy csomó tojásfehérjém, s mivel a mélyhűtőbe nem fért, el kellett használni. Még a hétvégén megsütöttem belőle egy diós lapot, de akkor még nem volt határozott elképzelésem, hogy mi lesz a sorsa azon kívül, hogy megesszük. Tegnap este több lehetőség mérlegelése után gyorsan kavartam rá kávés krémet, ma pedig odacsomagoltam nagy részét tízórai mellé. Néhány szeletke maradt, munka után rájártam.

Hozzávalók:
A laphoz:

  • 9 tojásfehérje
  • csipet só
  • 9 evőkanál cukor
  • 9 evőkanál liszt
  • 9 evőkanál darált dió
  • 1 csomag sütőpor
A krémhez:
  • 4 dl tej
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 dl főtt kávé
  • 16 dkg cukor
  • 2 tasak 3 az 1-ben kávé
  • 20 dkg vaj

  • darált dió a tetejére 

Így készült:


A tojásfehérjéket előbb a csipet sóval, majd a cukorral kemény habbá vertem. Kanalanként hozzákevertem a lisztet,  majd a sütőport, végül a diót.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát s 170 fokon megsütöttem.
A krémhez a pudingporokat elkevertem kevés tejjel, majd a többi tej, a kávék, cukor hozzáadásával állandóan kavargatva sűrűre főztem.
Időnként megkeverve hagytam kihűlni, majd kanalanként hozzákevertem a puha vajhoz.
A diós lapra kentem a kész krémet, a tetejét pedig darált dióval szórtam be.

7 megjegyzés:

  1. De szép szeletek, nagyon finom lehet a diós-kávés ízvilággal! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka! Én szeretem a dió-kávé párost, így ez a süti is ízlett. :-)

      Törlés
  2. Nagyon finom lehet kávés krémet igen szeretem! Most nekem is csücsül a mélyhűtőben pár darab tojásfehérje!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, nekem is egyik kedvencem a kávékrém. Tojásfehérje meg hogy, hogy ne már megint várat magára egy bögrével a hűtőben.

      Törlés
  3. Mennyi finomságot sütsz! Szívesen lelopnék egy szeletet a tálcáról :)

    VálaszTörlés
  4. Én is rájártam volna, sokáig nem maradt volna a tálcán süti.;)
    Tetszik a recept, finom a süti, tojásfehérjém pedig mindig van, úgy hogy fel is jegyzem. :)

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...