Hájas

Olyan régóta próbára szerettem volna tenni magam, most végre alkalom adódott rá. Még tavaly év vége fele jutottam hozzá hájhoz, de akkor nem volt időm, alkalmam babrálni vele, beraktam a mélyhűtőbe. Hétvégén aztán kiolvasztottam. Egy délutánom ráment, de legalább tudom, hogy tudok hájast sütni! :-)
Zsírral próbálkoztam már, ugyanezzel a recepttel, akkor szép leveles lett (recept itt). A látvány megfelelő volt, de mégis hibádzott valami: az íze nem volt olyan. Az a gyerekkori ízemlék nem sejlett fel benne. Ebben már az is megvolt. Úgy örültem neki! Apró örömök az életben! :-)


Hozzávalók:

  • 60 dkg háj
  • 30 dkg liszt
  • 70 dkg liszt
  • 4 tojás sárgája
  • 2 evőkanál ecet (20 %-os)
  • szénsavas ásványvíz (szódavíz)
  • csipet só
  • lekvár 
  • vaníliás porcukor
Így készült:
A hájat ecetes vízben átmostam (eredeti receptben egy éjszaka kell ecetes vízben áztatni), lecsepegtettem, húsdarálón ledaráltam.
30 dkg liszttel összegyúrtam.
A többi liszthez adtam a tojássárgákat, 1 dl ásványvízben elkevert ecetet s csipet sót. Kétszer is megnéztem, nem kérte a recept, de azért egy nagy csipet sót tettem hozzá. Gyúrni kezdtem, közben apránként adagoltam az ásványvizet. A tészta átlagos keménységű kell legyen. Nem túl kemény, de lágy sem. Jól gyúrható, fényes tészta kell legyen, a recept szerint hólyagos is, de nekem sehogy sem akart bubis lenni.
A tésztát téglalap alakúra nyújtottam, s 2/3 részén elosztottam a hájas tésztát. Elég kemény volt, kézzel nyomkodtam rá, igyekezvén nagyjából egyenlő vastagságúra igazítani. Az üresen maradt részt ráhajtottam, ez befedte a hájas rész felét, majd a kimaradt hájas részt is ráhajtottam. A kapott téglalap harmadát felhajtottam, majd erre a kimaradt harmadot. 
Fél órát letakarva pihent. Ekkor kinyújtottam, megismételtem ugyanúgy a hajtogatást. 
Újabb félóra pihentetés, nyújtás. Nem volt könnyű nyújtani, mert kemény volt. De fokozatosan sikerült megfelelő vékonyságúra, úgy fél centisre nyújtani.
Egy kést gázlángon felforrósítottam, ezzel vágtam négyzet alakúra. Minden vágás után újra izzítottam a kést.
A tésztadarabokra lekvárt tettem, egy részére csipkét, másik részére barackot. Fontos, hogy olyan legyen, ami nem folyik ki sülés közben. A tésztát lazán félbehajtottam, nem nyomkodtam le.
180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Pirulásig sütöttem, közben lestem ám, hogy levelesednek-e. Nőttek szépen, elégedett voltam velük. :-)
Három tepsivel lett, de a harmadik már nem lett olyan leveles. Biztosan hidegre kellett volna tennem, míg rákerül a sor.
Még azon forrón beforgattam vaníliás porcukorba. 

Olyan szépen kinyíltak sülés közben, mint gyerekkoromból emlékszem. Mindenkinek ízlett, a gyerekeknek is. Ők még nem is ettek hájast... 
Tölthető dióval is, de az igazi, a legfinomabb szilvalekvárral. Anyukám sós rudakat is sütött belőle: nyújtás után lekente tojással, sózta, sajttal vagy köménnyel szórta be. Még van egy adag háj a mélyhűtőben, abból sóst is fogok sütni.

2018.04.16.
Tegnap sütöttem újra hájast. Megint jó ideig tartogattam a fagyasztóban a hájat, mire rászántam magam, vagyis időt szakítottam rá. Hájast sütni ezúttal is izgalmas volt, emlékezvén Anyukám változó sikereire, holott Ő azért évente legalább egyszer sütött hájat, én most másodjára. De ezúttal is szépek lettek, levelesedett-nőtt a sütőben annak rendje és módja szerint. Magam és a család nagy elégedettségére! :-) Gergő meg is kérdezte, tudtam-e, hogy a hájas az egyik kedvenc sütije? Most már ezt is tudom. Biztosan célzás volt, hogy gyakrabban kéne sütni! :-)
Ilyen lett életem második igazi hájasa:



12 megjegyzés:

  1. De szépek lettek! Nagyon ügyes vagy!
    Egy-kétszer és is csináltam egész jók lettek :-) Akkor Apukám vette a hájat, nála, vidéken, az nagyon szép volt. Itt nálunk nem igen lehet kapni, ha van, akkor is szerintem napokig áll a pulton, valahogy nincs kedvem hozzá.
    Régen a nagymamám disznóvágások után szokott sütni, hasonlót mint te, csak diós töltelékkel. De hát az igazi, friss háj volt :-)
    Lehet hogy egyszer, még a télen megpróbálkozok vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Katalin!
      Nem boltból vettem a hájat. A nénitől van, aki a tejet szokta hozni. Disznót is szoktak vágni, így garantáltan friss és hófehér volt.
      Régen nálunk is mindig készült disznóvágás után, sokszor karácsonyra vagy szilveszterre. Anyukámnak sem mindig sikerült egyformán, pedig neki aztán volt benne gyakorlata. Emiatt izgultam is kicsit, de elsőre egész jól sikerült! :-) Lehet, legközelebb nem fog...

      Törlés
  2. Nálam is van egy adag háj a fagyóban, de egyedül még sosem sütöttem hájast, csak egyszer, anyósommal. Ideje az önálló tettek mezejére lépnem?? :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, biztosan sikerülni fog, főleg, hogy már láttad is, részt vettél az elkészítésében. Én csak láttam huszonévvel ezelőtt... Hajrá! Főleg, ha van hozzá Nagymama-féle recepted!

      Törlés
  3. Hú, de guszta! Én már az idejét sem tudom, hogy mikor ettem ilyet, az elkészítésével még nem próbálkoztam. Nagyon szépek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én sem ettem nagyon sok éve. Éppen ezért motoszkált a gondolata a fejemben.

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki! Ügyesen álltad a próbát! :)

    VálaszTörlés
  5. Tegnap kaptunk friss hájat! De jó, hogy kiraktad a receptet, mert nem találom a sajátomat. Nem emlékszem, hogy ennyi tojást használtam volna, sőt, de meglátjuk, mi sül ki belőle :)

    VálaszTörlés
  6. Még soha nem mertem neki állni hájast sütni. Gyerekkorunkban sokszor készült nálunk és mindenki szerette. Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy én is kipróbáljam. ;)

    VálaszTörlés
  7. De ügyes vagy! Én 20 évvel ezelőtt többször kísérleteztem vele, de sose sikerült! Most viszont felbuzdultam a tiéden, olyannyira, hogy direkt kértem hájat disznóvágásról (pedig nagyon nehezen kérek bármit is) - és a böllér barterezni akart, szilvás hájast kér cserébe, így hamarosan nekiveselkedhetek.Majd a te receptedet használom, jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Hogyne lenne jó, hogy az én receptemet használod, sőt, nagyon örülök neki! Sok sikert hozzá! Majd számolj be az eredményről, meg hogy ízlett-e a böllérnek a hájas! :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...