2019. július 1., hétfő

Alföldi lekváros kifli

Ha már főztem lekvárt, tesztelni kellett. Mi másba, kiflibe!
De azért azt is elmesélném, mennyi munkával jár ez a bloggerkedés. Főleg, ha még csinál is az ember lánya magának munkát! 😃 Számomra az egészben a legkevésbé kedvemre való a fotózás. Nem egyszer el is marad, vagy csak akkor kapok észbe, mikor már alig van mit lekapni. Most is így jártam, a kezdeti teli tepsis kattintás után akkor vettem újra kézbe a fotómasinát, mikor már alig maradt pár darab. Azt a néhány maradékot tányérra rendeztem, lepakoltam a fotós sarkot, odabiggyesztettem a tányért, de olyan csuri volt, ezért kimentem az udvarra, körbenézni, mivel dobhatnám fel a két, korábban leszedett félérett barack mellett a fotót. Megakadt a szemem a törperózsa tűzszínű virágján, le is metszettem egy szálat belőle. Letettem a tényér mellé, abban a pillanatban egész hangyasereg masírozott a szélrózsa minden irányába. Első meglepetésemben a tányért felkaptam, hangyákat lesepertem, akkor meg a kövön iszkoltak ezer felé. Fogtam a seprűt, lapátot, megpróbáltam begyűjteni őket, ami nem volt egyszerű, mert ők nem kívánkoztak kimenni. De akartak, nem akartak, kidobtam őket. Aztán kezdtem elölről: tányért visszatettem, rózsát jól megráztam, nem bujkál-e még benne nem kívánt vendég -hú, idén rengeteg van belőlük, nagyon bosszantóak, mindent teletelepítenek levéltetvekkel-, aztán túlestem a fényképezésen is.


Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 20 dkg zsír
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 csipet só
  • 2 dl tej
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 tojás
  • lekvár tölteni
  • porcukor beszórni
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne egy evőkanál cukrot, beleszórtam az élesztőt. 
A liszthez adtam a másik evőkanál cukrot, a sót, zsírt, és összemorzsoltam. Beleütöttem a tojást és az élesztős tejjel összegyúrtam. Kissé lágynak találtam, még egy evőkanál lisztet gyúrtam bele.
Fél órai pihentetés után 6 részre osztottam. Mindegyiket vékony kerek lappá nyújtottam, 8-ba vágtam, lekvárt tettem rá és felsodortam. Meghajlítva tepsibe pakoltam.
180 fokon sütöttem, addig, míg enyhén pirulni kezdett. A második tepsivel kicsit jobban megpirult, úgy is puha maradt, nem száradt ki.
Még melegen porcukorral szórtam be.


A lekvár nem folyt ki belőle, pedig nem főztem nagyon sűrűre, nem volt hozzá türelmem-ezúttal sem. Csak itt-ott jelentkezett a kiflik végébe, de belül maradtak.
Recept innen.
Finomak lettek ezek a kiflik is. Számtalan kiflirecept van már a blogon, elég gyakran sütök hasonlókat, de nem unjuk őket. Dióval is tölthető, de lekvárral a legfinomabb- számomra legalábbis.

5 megjegyzés:

  1. Így olvasva mulatságos a történeted, de végigcsinálni bizony nem az :-) Ezek az apró állatkák nagyon meg tudják keseríteni az ember életét.
    Én általában szeretem fotózni az ételeimet, csak akkor nem, ha meleg kaja, és azt már kéne enni, s még ha ráadásul egy kirándulásról jövünk haza, éhesen..... de sütiket szeretek fotózni, mert azokkal ráérek bíbelődni. De aki nem csinál, nem is gondolja, hogy mennyi "munka" és idő a fényképezés. Vagy inkább minden odapakolása és az elrakodás a sok idő...
    A kiflijeid szép guszták lettek és biztos nagyon finomak az új lekvárral. Ez abból is látszik, hogy mire le akartad fotózni őket, már alig maradt belőlük :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Katalin!
      Hát igen, bosszantóak a hangyák, de amíg kint vannak, elviselem őket. Ami a fényképezést illeti... igen, sok idő, s elég gyakran csak az ebédhez-vacsorához megterített asztalon fényképezem le az ételt, nem szánok külön időt a kirakat-terítéshez.

      Törlés
  2. Kívánatos kiflik, szerintem baracklekvárral a legfinomabb :) A rózsáid is szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Vicuska! Azért szilvalekvárral ici-picit finomabb lenne, nekem legalábbis az a legkedvesebb kiflitöltelék. :-)

      Törlés
    2. Igazad van, a házi szilvalekvár is nyerő! Na jó, kiegyezünk abban- fele barackos, fele szilvás legyen :D

      Törlés