2015. december 14., hétfő

Sajtos kenyér

Erősen hibádzik a "minden héten legalább egyszer süssek kenyeret " szándék teljesítése. De tegnap sütöttem, mivel nem lett volna, mit pakoljak tízóraira a gyerkőcöknek. S miközben azon agyaltam, mivel tegyem másmilyenné az éppen készülő kenyeret, a mag mellett a sajt ötlött eszembe. Így azt is reszeltem bele, s csipet bazsalikommal tettem különlegesebb ízűvé. Még azon frissiben megettük egyik kenyérke felét, vajjal megkenve.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt- ebből 25 dkg teljes kiőrlésű, a többi fehér búzaliszt
  • 2 teáskanál só, púposan mérve
  • 2 evőkanál fekete szezámmag
  • kb. 7 dl savó (vagy víz)
  • 5 dkg élesztő
  • 15 dkg reszelt sajt (trappista)
  • nagy csipet morzsolt bazsalikom
  • 3 evőkanál olívaolaj
Így készült:
A savóból 4 dl-t megmelegítettem, belemorzsoltam az élesztőt s hagytam felfutni.
A liszteket, magot, sót, fűszert, reszelt sajtot tálba tettem. Hozzáöntöttem a közben felfutott élesztős tejet, dagasztani kezdtem s közben még szükséges mennyiségű langyos folyadékot adagoltam hozzá. Legvégül az olajat adtam hozzá.
Megdagasztottam.
Két püspökkenyér formát kibéleltem sütőpapírral, majd elosztottam benne a tésztát. 15 percet pihentettem, majd betettem 50 fokos sütőbe. Mikor a tészta megtöltötte a formát, akkorára kelt, felvittem a hőfokot 175-re, s hagytam készre, szép piros-kopogósra sülni.
Mikor kész, kiborítottam a formából s hagytam kihűlni. Igaz, mi ezt nem vártuk meg, még langyosan megszeltük. :-)
Ropogós héjú, foszlós bélű, jó ízű kenyér lett. Még mindig nem a repedezett héjú szépség, de így is szeretjük. Amolyan gyors kenyereket szoktam sütni. Ezúttal a kelesztési időt is megspóroltam, a meleg sütőben hamar megkelt, aztán már csak sülnie kellett magába.

1 megjegyzés:

  1. Nekem nem nagyon szoktak sikerülni a gáztűzhelyben sült otthoni kenyerek, ezért már nem is próbálkozok velük.
    De a tiéd nagyon guszta, szépen megkelt, látszik rajta, hogy szép foszlós :-) Sajttal biztos nagyon finom lett!

    VálaszTörlés