Vizsgakeksz

Már lassan 8 éve, hogy utoljára volt részem vizsgákban, de azóta is visszatérő rémálmaim vannak ezzel kapcsolatban. Meg előtte is voltak, nem tudom felidézni, mióta, de szerintem az érettségivel kezdődött. De lehet, hogy korábban, mert nekünk 8. után is felvételizni kellett, két év múlva megint- így ritkították a magyar tagozatok számát-, aztán jött az érettségi, meg a többi. Én meg nagyon tudok izgulni. Mai napig. Pedig gyerekként irigyeltem a felnőtteket, hogy ők már biztosan mindenféle félelem nélkül állnak szembe az élet által eléjük sodort nehézségekkel. De rájöttem, hogy nem egészen így van ez. 
Ezekben az álmokban csak készülök a vizsgákra, de vagy nem tanultam semmit, vagy késésben vagyok, vagy nem találok oda, így szerencsére felébredek, mielőtt elkezdődne. Most nem én vizsgázok, hanem a Fiam tesz tanúbizonyságot féléves munkájáról. Első vizsgaidőszakát éli. Egy siker, egy bukta. Aztán összeszedi magát, majd megint elengedi a gyeplőt. De nagyon szurkolok neki, hogy végül az összesen sikeresen legyen túl. Most épp ornitológiavizsgára készül... 
Mielőtt útra kelt, sütöttem neki egy adag zabpelyhes kekszet, meg másikat is, csokival meg kávéval, amit el is neveztem vizsgakeksznek. Belesütöttem szívem-lelkem, a többi most már rajta múlik! :-)

Hozzávalók:
  • 3 nagy tojás
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg vaj
  • 50 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 evőkanál őrölt kávé
  • 2 evőkanál rumaroma
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg fehér csoki
Így készült:
A csokikat feldaraboltam.
A tojásokat a cukorral elkevertem, majd a megolvasztott vajjal is. Belemértem minden más hozzávalót és összekevertem. Vagyis a gép keverte. 
A tepsit sütőpapírral béleltem, majd kanállal nem túl közel egymáshoz halmokat pakoltam bele.
180 fokos sütőben sütöttem.
Gyorsan elkészülő sütemény. Tulajdonképpen a sütése igényel több időt, mert 3 tepsivel lett belőle, s sorra ki kell sülniük. Légkeveréses sütővel más a helyzet, de az enyém nem olyan. Csak egyszerű villanytűzhely, de szeretem. Már csak azért is, mert elég sok éve hűséges társam "szenvedélyem" kiszolgálásában! :-)

4 megjegyzés:

  1. Ilyen finom kekszekkel biztos sikerül majd minden vizsga :-)
    De komolyra fordítva a szót, sok sikert kívánok Fiadnak, most az első vizsgaidőszakban, és az ezután következőkben is!

    VálaszTörlés
  2. Hajrá, drukkolunk neki! Sok évtizedig szolgáljon még a sütőd, amiből rengeteg finomság kikerült már :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Vicuska! A sütőm derekasan helyt áll, egyelőre nem szándékozom lecserélni. Köszönöm, úgy legyen! :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...