Fekete-fehér sütemény

Lehet én vagyok az egyetlen blogberkekben, aki még nem készítette el ezt a leginkább csokis pöfetegnek nevezett süteményt:-)Nagyon sok blogon láttam már, s bármennyire érdekesnek, szépnek, finomnak találtam, mégsem került sosem a kilométeres hosszúságú elkészítendők listájának élére. Most egy magazinban láttam meg (Príma Konyha Magazin, 2006. július), s a receptnél kinyitva ott is hagytam, hogy kéznél legyen.
Nem véletlen, hogy megint ebből a magazinból sütök, ugyanis fogtam magam, s átnéztem az egészet. Ez volt egyik kedvencem, rengeteg van belőle. Meg másféléből is. Egy ideje viszont visszafogtam a vásárlásukat, mivel lassan nem tudom hova tenni őket, másfelől meg alig sütök-főzök belőlük. Így rábeszéltem magam, csak akkor veszek újabbakat, ha a meglévőket kiveséztem. El fog tartani egy pár évig:-)))
Vissza a sütihez. Szép lett, finom lett, én meg meglehetősen szerény:-)

Hozzávalók:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg margarin
  • 25 dkg barna cukor
  • 4 tojás
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 mokkáskanál só
  • 40 dkg liszt
  • 1 púpos evőkanál kakaó
  • porcukor beforgatni
Így készült:
A margarint a feldarabolt csokival mikróban felolvasztottam. Egyenként hozzákevertem a tojásokat, majd a többi hozzávalót.
Alaposan átkevertem. Egy sűrű, ragacsos massza lett. Tartottam tőle, hogy lehet ebből majd gömböt formálni, de lehetett!
A leírás szerint legalább 4 órát hűtőben kell pihentetni. Nekem ebből 2 lett, de így is megszilárdult annyira, hogy szépen lehetett formálni. Tehát diónyi gömböket formáltam belőle, porcukorba meghempergettem, tepsibe rakosgattam nem túl közel egymáshoz. 
180 fokon megsütöttem. Nem tudtam eldönteni, mikor lehet megsültnek nyilvánítani. Úgy tettem próbát, hogy megnyomtam a süti tetejét. Ha már nem volt puha, kivettem.
3 tepsivel lett ebből a mennyiségből.
Sülés előtt

Sülés után
Igazán finomak lettek, kihűlés után jó roppanósak. Nem tudom, hogy később meg fog-e puhulni, de szerintem nem is fogjuk megtudni:-)

A kis virág a kék meténg, amelyik ilyentájt virágzik, és nagyon szép, örökzöld talajtakaró. Három év alatt annyira belepte a virágoskertet, hogy már a kritikus helyeken  irtani kell, be ne nőjön mindent.

22 megjegyzés:

  1. Nem te vagy az egyetlen, illetve lehet, hogy most már én vagyok az egyetlen? :) Csodaszépek lettek, nagyon guszták! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hankka! A hozzászólások alapján mégsem voltam az egyetlen, sőt még Te sem, aki nem sütötte még ezt a sütit!

      Törlés
  2. Na?? Te is beálltál a sorba? ...és még ízlett is. :o)

    Nekem is rengeteg gasztro magazinom van (mindenféle), és lassan én sem férek tőlük. Ráadásul képtelenség ennyi finomságot elkészíteni, mint amennyi megtetszett ezekben az újságokban (nem beszélve a rengeteg süteményes és szakácskönyvemről). De mit csináljak? Imádom nézegetni őket, amikor van egy kis szabadidőm...

    Nekem is van kék meténg, a szomszédból kaptam 2 éve, de mivel figyelmeztetett, hogy nagyon terjed, én egy dézsába ültettem, onnan nem tud tovább terjedni, de nagyon szép! Milán tegnap szedett belőle néhány szálat és hozta nekem boldogan, hogy tegyem bele a vázába - olyan édes volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is:-) Ízlett bizony, főleg a gyerekeknek!
      Na ez az, én is szeretem nézegetni őket, ötleteket meríteni. A reggeli kávézás ezért nyúlik fél órásra, mert belemélyedek a receptekbe:-)
      Jó ötlet a meténg ily módon való kordába tartása. Az ősszel is, meg most tavasszal is kitéptem egy csomót, mert hajlamos benőni a szomszéd virágokat. Én meg azokat is szeretem:-)

      Törlés
  3. Nagyon jól néznek ki! Én még csak nem is hallottam róla :-)
    A virágjaid is szépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Én sok blogon láttam már ezt, vagy hasonló sütit, s tényleg azt hittem, már mindenki megsütötte:-)

      Törlés
  4. Ügyes!! Előbb vagy utóbb mindenkit elér ez a süti. Legközelebb, ha készíted, még nagyon puhán vegyed ki a sütőből. Mire kihűl megszilárdul. Kívül roppan, belül pedig krémes, akkor az igazi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Janka! Köszönöm a tanácsot is! Legközelebb úgy teszek. Márpedig lesz legközelebb, mert mindenkinek nagyon ízlett a süti.

      Törlés
  5. Még én sem sütöttem meg ezt a sütit én sem, pedig a listán van már elég rég.
    Nagyon kívánatosak lettek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Okki! Gondolom, Neked is jó hosszú a listád... de előbb-utóbb sorra kell, hogy kerüljön:-)

      Törlés
  6. Gerdi már éppen itt volt az ideje! :) Nekem nagy kedvencem, többször elkészítettem már, ami ritkaság és csak a kivételesen finomakkal esik meg, mert a legtöbb süteményt egyszer sütöm, aztán jöhet egy újabb! :) Nagyon szépek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Barbi!
      Az már biztos, hogy nálunk is visszatérő lesz. Meg az is, hogy elég kevés az a süti, ami gyakran készül, mert annyi recept van, én meg mindet meg szeretném sütni:-)

      Törlés
  7. Szépek lettek! Beállok a sorba, nálam sem készült el még, de listán van. Mikor kerül sorra azt nem tudom, talán húsvétra egy aprósütinek beteszem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Hajni!
      Mégis elég sokan vagyunk, akik még nem sütötték ezt a sütit:-)

      Törlés
  8. Képzeld, én elkészítettem de nem sikerült. :( Viszont van egy citromos-kókuszos változatom, azt imádjuk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, majd legközelebb... Mi volt a bibi, rájöttél?
      Én is találkoztam már más ízesítésű pöfeteggel is, próbálkozni fogok velük. A citrom-kókusz ízesítés is nagyon szimpatikus:-)

      Törlés
  9. Nagyon szépek lettek! Mikor megsütöttem nekem is nagyon ízlett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! Nem lehet nem szeretni ezt a sütit!

      Törlés
  10. Elég népszerű süti blogkörökben, nekem kicsit száraznak tűnt anno. Nagyon szép a meténg virág színe. Egy udvaron láttam a kocsiból, elsuhanva, hogy egy méter magas földkupac tetejére tettek egy nagy tál formájú kőedényt, aminek a teteje be volt ültetve a meténggel és mintha túlcsordulna az oldalán, "lefolyt" egy-egy 20 cm széles sávban a földig, több csíkban. Jól mutatott!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, Jankának biztosan igaza van, puhán kell kivenni a sütőből, s akkor nem lesz száraz.
      Köszönöm, hogy megosztottad a látottakat, már látom is a lelki szemeimmel a meténg jövőjét:-)

      Törlés
  11. nagyonfinom érdemes kiprobálni karácsonyi sütemény én egyszere kétadagot sütök mert egy nemelég

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ilyen sikere volt nálatok a sütinek! Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat:-) Üdvözlettel: Gerdi

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...